Indiában továbbra is sebesen emelkedik a koronavírusban meghaltak és az új fertőzöttek száma, egy nap alatt 3980 haláleset és 412 262 megbetegedés történt az egészségügyi minisztérium csütörtöki adatai szerint.
Egyáltalán nem volt könnyű dolga Liptai Claudiának, amikor A tanár című sorozat matektanárnőjét először kellett megformáznia. Amikor a televíziós személyiség megpillantotta új „ruhatárát” és frizuráját igencsak kétségbeesett.
A munkahelyi zaklatás sajnos sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Sokszor teljesen érthető okokból az áldozatok nem is mernek fellépni ellene. Ugyanis többször előfordul, hogy a főnök a zaklató fél, ezáltal félünk bárkinek is beszélni róla, mert nem akarnánk az egyébként fix állásunkat kockáztatni.
Tavaly sajnos a járvány miatt a jótékonykodással egybekötött kiállítás megnyitóra nem került sor május első hétfőjén a New York-i Metropolitan Múzeumban. A divatolimpia, divat-világbajnokság vagy éppen divat Oscar gála neveken emlegetett esemény a divatvilág legfontosabb megnyilvánulása, talán a divatheteknél is nagyobb figyelmet kap. De attól függ
A cikk Az Üvegplafon - Meddig tart a nők szabadsága? blog szerzőjének cikke. Az Üvegplafon 2017-ben elnyerte a GLAMOUR Women of the Yearen Az év hősnői díjat, mert kitartóan beszélgetnek a nőkkel a problémáikról - ezáltal sokat tesznek azért, hogy a helyzetünk javuljon a társadalomban és felismerjük a problémákat, keressük a megoldásokat.
Május 5-én ünnepeljük a szülészek nemzetközi napját, ez alkalomból Katalin hercegné is lefolytatott egy rendkívül inspiráló beszélgetést a Kensington Palotából Harriet Nayiga, Ugandában élő szülésznővel és aktivistával, aki egy olyan alapítványt hozott létre, melynek célja az ugandai szülészek és közösségek összekapcsolása, különös tekintettél a ti
Miközben mi állandóan kísérletezünk a legújabb, legmenőbb szépségtrendekkel, hogy hátha egyszer a mi bőrünk is olyan ragyogó és sima lesz, mint a Hollywoodi hírességeknek, addig néhány sztár teljesen extrém módokat vet be, hogy minél szebb, tökéletesebb legyen. Lesz szó az agyagevésen át a vörösborban fürdésig, de ha ránk hallgatsz, inkább ne próbá
Völgyesi Gabi több mint két évtizede a Unique énekesnője, melyben többek között a férjével együtt zenél, ám ezúttal a SuperStereo oldalán alkotott. A páros először dolgozott együtt, ennek ellenére a közös munka elképesztően gördülékenyen ment.
Baleset miatt lezárták a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető utat csütörtök délután Szemeretelep közelében - írta a Budapesti Közlekedési Központ a BKK Info oldalon. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben egy ember meghalt, négyen megsérültek.
Hamarosan érkezik a Mintaapák harmadik évada, de előtte a második évad befejező részeit láthatják a nézők; május 10-től izgalmas és váratlan fordulatokkal tér vissza a sorozat a TV2-re.
Liptai Claudia nem tudta, pontosan milyen karakterre castingolják A Tanár című sorozat előkészületei során, és nem tagadja, nem érintette túl jól, amit először megtudott róla.
Szerdán indította el YouTube-csatornáját Vilmos herceg és Katalin hercegné, amit a The Duke and Duchess of Cambridge (Cambridge hercege és hercegnője) névre kereszteltek.
Augusztusig biztosan fennmaradnak a koronavírus-járvány miatti korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
Számára nincs lehetetlen küldetés, kockázatos üzlet vagy nagy hátraarc. Tom Cruise egész életét, személyét, képességeit és testi épségét állítja szolgálatba minden filmjében, amelyeknek célja a néző maximális színvonalú szórakoztatása. Szinte hihetetlen, de az 58 éves szupersztár már négy évtizede ott van Hollywood élvonalában, és a szárnyalása tör
Nőket kényszerített prostitúcióra két férfi Salzburgban, több millió forintra szert téve a nők kizsákmányolásából; Magyarországon fogták el őket - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön az MTI-vel
Számára nincs lehetetlen küldetés, kockázatos üzlet vagy nagy hátraarc. Tom Cruise egész életét, személyét, képességeit és testi épségét állítja szolgálatba minden filmjében, amelyeknek célja a néző maximális színvonalú szórakoztatása. Szinte hihetetlen, de az 58 éves szupersztár már négy évtizede ott van Hollywood élvonalában, és a szárnyalása tör
Azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy Billie Eilish 2019 legnagyobb popszenzációjaként alaposan felkavarta az állóvizet. Nem csupán a zenéjével, hanem a stílusával is új irányt mutatott.
A Vágyott szépség című, a londoni Tate Britain preraffaelita mesterműveiből válogatott tárlattal nyílik meg május 13-án a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), a Szépművészeti Múzeum pedig május 12-től várja a közönséget az enyhülő járványügyi korlátozásoknak köszönhetően.
Május 6-án ünnepli második születésnapját Harry herceg és Meghan Markle kisfia, Archie. Elképzelhető, hogy ez a jeles nap újra közelebb hozza őket a az angol királyi családhoz.