Dánia nem alkalmazza többé a Johnson & Johnson (J&J) leányvállalata, a Janssen által előállított koronavírus elleni vakcinát oltási kampányában - közölte a dán egészségügyi hatóság hétfőn.
Harmadjára rendezik meg a Fashion Fesztivált Debrecenben, amit idén bárhol is légy, követhetsz online. A fesztiválról Keszeg Anna kultúrakutató, egyetemi adjunktus mesélt nekünk, aki az esemény kitalálója és alapítója.
A MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatok indulását: május 17-től a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/04/4102/
Egy felügyelet nélkül hagyott légpuskával játszott, és véletlenül halálosan megsebesítette ötéves öccsét egy nyolcéves gyermek a Maros megyei Mezőmadaras határában.
A gyerekek és a felnőttek egyaránt imádják a süteményeket, a legnagyobb baj, mindig azzal van, hogy azt is ki kell várni, amíg elkészülnek a finomságok. Azonban léteznek olyan ínycsiklandozó desszertek, amelyeket nem kell sütni, így az elkészítési idő is lényegesen rövidebb. Most mutatunk három olyan receptet, amelyeket mindenképpen el kell készíte
A kijárási korlátozások alól is felmentést kapnak Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) elleni teljes védőoltással rendelkező emberek és a fertőzésen átesettek is a szövetségi kormány hétfőn Berlinben ismertetett tervei szerint.
Az időnk jelentős részét már a COVID-világjárvány előtt is belterekben töltöttük, de az elmúlt egy év korlátozásai és lezárásai miatt, ha lehet, még több időt voltunk a négy fal között. Bár a kültéri légszennyezettség sem kap súlyosságához mérten elég figyelmet a társadalomtól és a döntéshozóktól, a beltéri légszennyezettség sokak számára még a kül
Nagy titokról hullott le a lepel a magyarok egyik kedvenc nosztalgia-édességével, a Francia drazséval kapcsolatban. Egy reddit-felhasználó kiderítette, milyen arányban vannak a zacskóba a színes cukorkák. Szerint melyik szín dominál a zacskóban?
Hamarosan újranyit a Játékszín, majd az első pótelőadásszéria után nyári vendégjáték-sorozatot kezdenek. Szeptember közepéig tizennégy helyszínen huszonhét előadást játszanak olyan művészek közreműködésével, mint Hernádi Judit, Szulák Andrea, Lévay Viktória, Lengyel Tamás, Nagy Sándor és Szerednyey Béla. Az ország szinte minden tájára elviszik a kö
A Los Angeles Film Awards legjobb videóklip kategóriában díjazta Curtis és Szabó Ádám remekét, az „Ez vagyok én"-t. A klip 2 hónapja debütált és már több mint kétmilliószor játszották le a YouTubeon.
Hamarosan újranyit a Játékszín, majd az első pótelőadásszéria után nyári vendégjáték-sorozatot kezdenek. Szeptember közepéig tizennégy helyszínen huszonhét előadást játszanak olyan művészek közreműködésével, mint Hernádi Judit, Szulák Andrea, Lévay Viktória, Lengyel Tamás, Nagy Sándor és Szerednyey Béla. Az ország szinte minden tájára elviszik a kö
A kis táskák népszerűsége az 1790-es években a divat fővárosából, Párizsából indult világhódító útjára és karrierje azóta is töretlen. A retikülben - ahogy akkor emlegették -, végre helyet kaptak az apró sminkkellékek: az ajakrúzs, a púder, a parfüm, ami azóta is ott lapul szinte minden női táskában.
Közel négy évvel ezelőtt ismerte meg szerelmét a népszerű rádiós. A 27 évvel fiatalabb lány és Cooky kapcsolatának nem jósoltak sok időt, azonban a pár rácáfolt a rosszindulatú megjegyzésekre, és most már hivatalosan is szeretnék összekötni az életüket, ugyanis a DJ meglepetés esküvőre készül.
A kis táskák népszerűsége az 1790-es években a divat fővárosából, Párizsából indult világhódító útjára és karrierje azóta is töretlen. A retikülben - ahogy akkor emlegették -, végre helyet kaptak az apró sminkkellékek: az ajakrúzs, a púder, a parfüm, ami azóta is ott lapul szinte minden női táskában.
Két évvel ezelőtt még 90 százalék esélyt adott rá, hogy befejezte a pályafutását a 39 éves olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, most csütörtökön pedig rajthoz áll a kajak 200 méteres szegedi olimpiai válogatón.
Eltávolították Disneylandből azt az installációt, amely Hófehérke és a Herceg csókját ábrázolja. Egyesek szerint innen már nincs messze, hogy ezt a rajzfilmet is törölje a Disney.
Május 30-án újra képernyőre kerül a Tv2 Csr Hungary-díjas jótékonysági gálaestje, a Neked énekelek. A nagyszabású zenés műsorban ezúttal a koronavírus árváinak gyűjtenek majd és a legnagyobb hazai sztárok szórakoztatják a nézőket.
Instagramra töltötte fel MC Hawer, mennyit utalt neki az Előadóművészi Jogvédő Iroda a külföldről beszedett jogdíjai után. Hát, nem ebből fog meggazdagodni, annyi biztos.
A regisztrációt és a már védőoltásra regisztráltak időpontfoglalását sürgette a járvány megállításáért és az újabb, erős hullámok elkerüléséért a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Csillagaink jobban ismernek bennünket, mint mi saját magunkat. Akkor, amikor reggelente a tükör előtt állva dilemmázunk a horoszkópunk pontosan tudja, hogy melyik az a szett, amit ki kellene vennünk a szekrényből.
Az Exatlon Hungary versenyzője, Marci nem csak a sportról, de magánéletéről is őszintén vallott, és elárulta azt is, mi változott benne azóta, hogy Dominikára utazott.
Az elmúlt hónapokban mindannyiunk élete jelentősen megváltozott. Különböző korlátozások közepette éljük a mindennapjainkat, és jó esetben reméljük, hogy hamarosan az életünk minden területén pozitív irányt vehetünk a megpróbáltatások után. Ehhez azonban elengedhetetlen a derűs látásmód. Ha most úgy érzed, hogy lehangolt, kedvtelen vagy túlterhelt v