109 évvel ezelőtt a világ legnagyobb és legbiztonságosabbnak hitt luxushajója, a Titanic útnak indult, de soha nem ért célba. Azt viszont kevesen tudják, hogy a túlélők a Carpathia nevű hajó magyar orvosának köszönhetik a megmenekülésüket. Az unokája mesélte el a hot! magazinnak a hős nagyapa történetét.
Kiskorukban folyamatosan bántalmazták a két lányt, de a rendőrség nem hitt nekik. Az őket ért sérelmektől és a tehetetlenségtől pszichés problémáik lettek, és mindez tragédiába torkolt.
A májfoltok főként a nőknél gyakoriak, és napfény hatására még látványosabbak lesznek. Az eltüntetésük, halványításuk nem mindig egyszerű. De mégis akad rá többféle módszer, mind házi mind pedig professzionális megoldás.
A fenntarthatóságra törekvés vagy hangzatosabb nevén „öko-tudatosság” napjaink bűvös kifejezése egy olyan életformára, ahol tervezetten és folyamatosan törődünk környezetünk jövőjével. Ez kimerülhet akár házi komposztálásban, csomagolásmentes bevásárlásban, de abban is, ha autóba pattanás helyett sétálunk, biciklizünk, közösségi autózunk. Összeállí
Kedden kellett volna megjelennie a bíróságon Gáspár Beának és lányának, Evelinnek, akiket még tavaly jelentett fel becsületsértésért és rágalmazásért az a nő, akivel 2019-ben karamboloztak.
Mila Kunis és Ashton Kutcher otthonára a legjobb szó az elképesztő: a pár egy igazi, különleges, otthonos házat hozott össze 5 év alatt - mi bármikor beköltöznénk!
A fővárosi rendőrök még a bűncselekmény estéjén azonosították a férfit, aki gumilövedékes fegyverrel sebesítette meg ismerősét. Jelenleg is keresi a rendőrség.
A három éve elhunyt fiatal svéd dj, Avicii nevét kapta Svédország egyik legnépszerűbb arénája: az 1989-ben megnyitott fedett stadion 2009-ig a Stockholm Globe Arena, majd az Ericsson Globe nevet viselte.
Lassan egy éve, hogy Járai Máté és Járai Kira egy egész ország előtt felkavaró vallomást tettek: nyitott házasságban élnek. A kérdés azóta is mozgatja a tévénézőket, így most elárulták, miért jutottak erre a döntésre.
Hazai sztárok bizonyították be, hogy egy nő igenis lehet dögös 50, vagy akár 60 év felett is. Bay Éva, Kandász Andi és Keleti Andrea mind-mind bevállaltak egy-egy fürdőruhás fotózást, amellyel hölgytársaiknak üzenik, a kor csak egy szám, egy igazi nő pedig bármikor lehet vonzó és csinos. Akár fürdőruhában is!
A sztoriban annyi a csavar, hogy a férfi, aki Beáékat állítólag folyamatosan inzultálta, történetesen a modell ex párja, akivel van egy közös, négyéves kisfiúk is. A férfit őrizetbe vette a rendőrség.
Megvalósult Balázs Fecó álma: dupla Cd-n Legszebb dalaink címmel jelent meg az a 30 szerzemény, amely igazán közel állt a szívéhez. Barátját, Dorozsmai Pétert megnyugvással töltötte el, amikor a kezében tartotta a korongokat.
Elindul a Lidl Plus, a Lidl Magyarország egyedülálló digitális hűségprogramja. A praktikus és egyszerűen használható mobilalkalmazás nem csak extra vásárlási előnyökhöz és kedvezményekhez juttatja a vásárlókat, de számos olyan hasznos funkciót is tartalmaz, mint a digitális nyugta, vagy a boltkereső, ami még azt is megmondja, melyik Lidl áruház van
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/19/4236/
Ha a gyermekeink biztonságáról és kényelméről van szó, általában nem sokalljuk az erőfeszítést vagy a költségeket. Amikor az ő szobájukat alakítjuk ki vagy újítjuk fel, sokat tehetünk ezekért a megfelelő ablakválasztással.
A vasárnapi sült hús mellé sokan el sem tudnának képzelni más köretet, mint egy kis rosejblit vagy rizibizit. S bár mindkét klasszikust el lehet készíteni izgalmasan, van élet a krumplin és a rizsen túl is.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Jason Derulo és csodaszép barátnője, Jena Frumes első közös gyermeküket várják. Most azonban az is kiderült, kisfiú vagy kislány érkezik-e hozzájuk.
Az ALDI ismét zseniális terméket dobott a piacra. A brit üzletekben elkezdték árulni a Mcdonald's ikonikus ételeit dobozolt verzióban. Több ezer ember imádja az új termékeket.
Hatalmas szél és heves vihar csapott le hétfő este Orosházára. Később kiderült, hogy nem átlagos vihar volt, hanem egy EF0 erősségű felhőtölcsér, azaz tornádó pusztított a városban.
A klasszikus hírszolgáltatás mellett tovább színesíti nézőinek szánt tartalmait a HírTv. Ennek érdekében hamarosan egy vadonatúj formátum debütál a képernyőn. StartStop címmel egy olyan, jövőbe mutató technológiákat bemutató közlekedési műsor érkezik a csatornára, amely eddig még nem volt látható Magyarországon, a házigazdája pedig Szujó Zoltán les