2021. március 12. péntek

márc. 12
11:51
Béremelkedés? Erre lehet számítani a munakerőpiacon a járványhelyzet után (Life)
A koronavírus-járvány hatására tavaly a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság jellemezte a munkaerőpiacot. 2020-ban összességében 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, melyekre átlagban 25 százalékkal több jelentkező volt. 2021 második felére azt jósolják, hogy a legtöbben visszatérhetnek eredeti foglalkozásukhoz, ami újabb mu
márc. 12
12:03
Curtis lebukott - váratlan lépést tett volt feleségével szemben (Femcafe)
Hiába a jó viszony, úgy tűnik, most már mindkettőjüknek fontos, hogy nemcsak az életben, de jogilag se legyenek egy pár.
márc. 12
12:03
Kapócs Zsóka vallomása: egy őrült hajsza után ekkor érkezett meg kisfia az életébe (Life)
Kapócs Zsóka mindennél jobban szeretett volna egy saját gyermeket és ezért mindent meg is tett. Végül hat év küzdelmes próbálkozás után vált édesanyává.
márc. 12
12:06
A Dal 2021! Különleges produkciókat tartogat a jubileumi műsor döntője (Metropol)
Nagy Feró és Mező Misi A Dal 2021 döntőjében.
márc. 12
12:09
Katonák várták a kórházban Zsidró Tamást, ezt mondta az esetről (Ripost)
Zsidró Tamás sztárfodrász is megkapta a koronavírus elleni oltást, amiről pozitív tapasztalatokat osztott meg a Mokka műsorvezetőinek.
márc. 12
12:21
Bors: Elindítja a válást Curtis és egykori párja, Kriszti (SzMo)
Korábban még azt mondták, nem válnak el hivatalosan, mert nem látják értelmét, hiszen továbbra is nagyon jó a kapcsolatuk.
márc. 12
12:21
Exatlon Hungary: Zsófi a biztos párbajozó: "Tudtam, hogy nem volt elég erős a teljesítményem" (Life)
Az Exatlon Hungary tegnap esti végjátékában az előny ellenére a Kihívók kerültek ki vesztesként, így a kék közül fog ma hazamenni valaki. Közülük Zsófi ma biztosan párbajozni fog, az ő ellenfelét Bálint jelöli majd ki.
márc. 12
12:21
Használsz bankkártyát? Akkor ez a hír fontos neked (Promotions)
Fontos, hogy tudj erről.
márc. 12
12:24
Így érinti a vírushelyzet a balatoni hajózást (Metropol)
A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton.
márc. 12
12:27
Nagyon bizarr dologra kattant rá Britney Spears (BorsOnline)
Megint igen fura dolgokat posztol Britney Spears. Aggódjunk?
márc. 12
12:30
Senki ne tartson most nagybevásárlást! (Metropol)
A háromnapos ünnep előtt sokan megrohamozzák a boltokat. A szakemberek mindenkit felelős gondolkodásra és viselkedésre kérnek.
márc. 12
12:39
Rá sem lehet ismerni az énekesnőre: Rita Ora, a kaméleon (Life)
A popsztár, Rita Ora drámai átalakuláson ment keresztül, narancssárga hajjal pózol, miközben új dalát hirdeti közösségi oldalán.
márc. 12
12:51
Koronavírus: magassági rekordot dönt az oltási hajlandóság (Blikk)
Január vége óta hétről hétre stabilan kétharmados volt azok aránya, akik „biztosan” vagy „talán” beoltatják magukat a koronavírus elleni valamelyik vakcinával.
márc. 12
12:51
Radics Gigi szakmai életéről vallott: "Mindig van feljebb" (Life)
Radics Gigi élete kislánya születésével lett teljes. Bella októberben jött a világra, azonban édesanyja nemrég újra visszatért a színpadra, hogy családja mellett másik nagy szenvedélyének hódolhasson.
márc. 12
13:03
A 45 éves Eva Longoria döbbenetes testet villantott (Life)
A Született Feleségek sztárja, Eva Longoria már több alkalommal megmutatta, hogy miként fest falatnyi bikiniben.  A 45 éves színésznő akár a húszévesekkel is felvehetné a versenyt, olyan bomba formában van.
márc. 12
13:03
Polgár Tünde a tökéletlenségre szeretné felhívni a figyelmet - a luxusfeleség rengeteg bántást kap (Promotions)
A luxusfeleség az RTL Klub Reggeli műsorában mesélt arról, mennyien bántják az Instagram-oldalán, de ennek ellenére mindenkit arra szeretne bíztatni, hogy a tökéletlenség nem bűn.
márc. 12
13:09
„Ritka ronda vagy” – írta Metzker Viktóriának egy férfi: meg is kapta a magáét (Blikk)
Metzker Vikit a saját oldalán becsmérelte egy férfi, aki azt írta az egyébként korábban már több férfi magazin címlapján is szereplő lemezlovasnak, hogy „ritka ronda vagy”. Viki mindezt nem hagyta szó nélkül, keményen megmondta véleményét, noha még egykori rádiós kolléganője, Bella Gabriella is igyekezett őt nyugalomra inteni.
márc. 12
13:09
Lakjunk úgy, mint Bridgertonék: lakberendezési tippek rajongóknak (Glamour)
Téged is megragadott a Netflixes sorozat, a Bridgerton képi világa? Annak gazdagsága, az eleganciája, romantikus ábrázolása?
márc. 12
13:09
Tóth Andi a celebségről: Azért vállaltam el, mert jó pénz volt (BorsOnline)
Az énekesnő elárulta, a pénz miatt vállalta el korábban a Celeb vagyok, ments ki innen! című tévéműsort.
márc. 12
13:12
Bojkottálta a IV. kerületi vezetés Székesdűlő útfelújításait (Metropol)
Hiába volt meg a 320 milliós pályázati forrás, a Székesdűlőn élőknek továbbra sem lesz aszfaltozott utcájuk.
márc. 12
13:15
Igazi ínyencség: kurkumás lazac kókuszcsipsszel (Glamour)
A kókuszcsipsz nem csak nyersen, hanem sütve, főzve is finom. Különíts el három adagot, és használd fel többféleképpen akár a reggeli zabpehelyhez, levesbetétnek vagy sült zöldségekhez.
márc. 12
13:21
Okostelefonja segítségével alkotja újra a valóságot a férfi (Life)
Yahav Draizin reklámterületen dolgozik és élete minden pillanatában keresi az inspirációkat. Kicsi kora óta a fényképezés a hobbija, amely lehetővé teszi számára, hogy kreatív legyen és többféle szemszögből is megmutasson tárgyakat, történeteket.
márc. 12
13:33
Zsidró Tamás hálás: a szerencsének köszönheti, hogy megkapta a koronavírus elleni oltást (Blikk)
Újabb sztár nevét írhatjuk fel a beoltott honfitársaink közé.
márc. 12
13:33
A Viszkis az első rablásáról: „Háromszori nekifutásra sikerült” (Life)
Ambrus Attila elárulta, egy kis postát vett célba először, csakhogy háromszori nekifutásra sikerült csak kirabolnia, ráadásul nem tudott annyi pénzt elhozni, amennyit tervezett.
márc. 12
13:39
Betelt a pohár: Alekosz nem bírta tovább, feljelentést tett a rendőrségen (Ripost)
Egyre durvább a háború Baukó Éva és Alekosz között. Utóbbi nem is bírta tovább cérnával, feljelentést tett a rendőrségen.
márc. 12
13:39
Nem bírta visszatartani - a pályán pisilt be a brazil játékvezető (Promotions)
A szokatlan pillanatot meg is örökítették.
márc. 12
13:45
Delhusa Gjon: "Én vírustagadó voltam, bevallom férfiasan" (Life)
Delhusa Gjon egészséges életet él, rengeteg időt tölt a szabadban és azt gondolta, hogy ő nem kaphatja el a koronavírust. Végül nem elég, hogy elkapta,, még intenzív osztályra is került.
márc. 12
13:48
Emilio nő, Tina férfi – így néznének ki ellenkező neműként (Metropol)
A házasok egy applikáció segítségével kacérkodtak el a gondolattal, hogy miként festenének ellenkező neműként. Sőt, idősebb kori éveikbe is bepillantást nyerhettek a technika segítségével.
márc. 12
13:51
Gyász: tragikus balesetben vesztette életét az NCIS sztárja (Ripost)
Tragikus balesetben, egy extrém sport miatt kellett életét veszítenie 58 éves korában Cliff Simon sorozatszínésznek.
márc. 12
13:57
3 rossz szerelmi tanács, amit mégis unásig emlegetnek (Glamour)
Dunát lehetne rekeszteni a szerelmi tanácsokkal. Már csak azokkal is, amiket én kaptam vagy adtam másnak. Vajon segítenek ezek egyáltalán? Néha félek, hogy nem. Még akkor sem, ha alapvetően jók. Na, de mi van, ha még csak nem is azok?
márc. 12
14:15
Oszter Sándor megkapta a kínai vakcinát, így van most a 72 éves színész (Ripost)
Oszter Sándor visszavonultan él a feleségével diósjenői otthonában, annak azonban nagyon örül, hogy hétfőn megkapta a koronavírus elleni védőoltást.
márc. 12
14:21
Irtó ciki fotót osztott meg Kourtney Kardashian – egyenesen 2000-ből! (BorsOnline)
Bizton állíthatjuk: nem erről a fotóról szeretnénk emlékezni Kourtney Kardashianra!
márc. 12
14:21
Ambrus Attila vallomása: gyerekkorában se karácsonyt, se születésnapokat nem tartottak (Life)
Nehéz gyerekkoráról vallott Ambrus Attila. Kiderült, sokáig nem volt karácsonyfájuk, nem tudta gyakorlatilag mi az, hogy születésnap, névnap.
márc. 12
14:21
Megdöbbentő videót tett közzé az RTL Klub, ami azóta rohamosan terjed az interneten (Promotions)
Az RTL Klub videójából kiderül, miért hiúsult meg a Cápák között 100 milliós befektetése. Döbbenetes képsorok.
márc. 12
14:24
Gáspár Győző drámai bejelentése: Megsüketültem! (Metropol)
A showman hallásvizsgálaton járt, ahol elkeserítő eredményt kapott: úgy tűnik, az évek során jócskán romlott a hallása.
márc. 12
14:26
Hétfőtől teljesen lezárhatják ezt az európai országot (Metropol)
Csupán két szigetet nem érint a zárlat, amit a járvány rendkívül erőteljes terjedése miatt vezetnek be újra.
márc. 12
14:33
Egy éven át ünnepelhetjük Petőfi Sándor születésének évfordulóját (BorsOnline)
A Duna Média Szolgáltató Zrt., a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Mtva képviselői egy hivatalos sajtótájékoztató keretein belül örömmel jelentették be, hogy nagyszabású, közös projektre készülnek.
márc. 12
14:39
„Ritka ronda vagy” - írta egy kommentelő Metzker Viktóriának (SzMo)
„Néha elgondolkozom azon, hogy az ilyen rosszindulatú, tahó megjegyzések mire jók? Miért kell bántani valakit a külseje miatt...? Vagy úgy egyáltalán bármi miatt? Miért?” - fakadt ki a posztba a lemezlovas.
márc. 12
14:48
Petőfi, a rocksztár! Két évig ünnepli a közmédia a költőzsenit (Metropol)
Duna Médiaszolgáltató Zrt., a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTVA képviselői képviselő remélik, trendteremtő lesz új projektjük a fiatalok számára.
márc. 12
14:57
Petőfi, a rocksztár: óriási bejelentést tett az MTVA! (Ripost)
A Petőfi-bicentenárium alkalmából komoly projekt keretein belül emlékeznek meg Petőfi Sándorról.
márc. 12
14:57
Döbbenetes jéggé dermedt lakások Európa leghidegebb városában (Life)
.
márc. 12
14:57
Nagy bejelentést tett a híres magyar sörgyártó, fantasztikusan különleges új sörök érkeznek a boltok polcaira - mutatjuk őket (Promotions)
Nagyon sokan fognak örülni a hírnek, és még többen akarják majd megkóstolni az új termékeket.
márc. 12
15:03
„Nem kaptunk egyértelmű válaszokat, hogy miért történt ez” – Különös vérzéssel szállították kórházba az Nfl-játékos gyermekét (Blikk)
Az NFL-játékos, Ryan Switzer 9 hónapos kisfia erős vérzés és koronavírus miatt került kórházba, ahol sürgősségi műtéten esett át.
márc. 12
15:03
Női sztárok, akik sokkal fiatalabb partner mellett találták meg a boldogságot (Life)
A párkapcsolatokban egyáltalán nem szokatlan, hogy van korkülönbség a felek között, de csak akkor nem, ha a férfi javára van. Az még mindig egy kicsit különös, ha a nő az idősebb, pedig egyre több férfi találja meg az igazit egy nála idősebb nő személyében. Azt mondják, hogy az ilyen nők pontosan tudják, hogy mit akarnak, magabiztosak, van élettapa
márc. 12
15:09
Fekete Dávid bocsánatért esedezik: döbbenetes bejegyzést osztott meg (Ripost)
Az énekesnek teljesen felfordult az élete: a feleségével megcsalták egymást, ráadásul rengeteg pénzzel tartozik különböző embereknek.
márc. 12
15:09
Papp Szabi: „Aggódunk a csemetéink jövőjéért, hogy vajon milyen világban lesznek felnőttek” (Glamour)
A Pilvaker-család tagjai idén nosztalgiával ünneplik március 15-ét, online minisorozattal készülnek A szavakon túl címmel – felidézve A szavak forradalmának nagy pillanatait –, a nemzeti ünnep reggelén pedig Balázsékkal a Rádió1-en jelentkeznek. Papp Szabit az utóbbi egy évről kérdeztük.
márc. 12
15:15
Döbbenetes látványt nyújtanak a jéggé dermedt lakások Európa leghidegebb városában (Life)
Elképesztő fotókat készítettek Európa leghidegebb városában, Vorkutában, ahol a rekordhőmérséklet -52 fok volt.
márc. 12
15:17
Lehet, hogy mégsem kaphatnak uniós igazolványt és utazási jogot a keleti vakcinával beoltottak (Life)
Eddig úgy tűnt, hogy nem tesznek különbséget az uniós és a keleti vakcinák között, most viszont bizonyos sajtóértesülések szerint nem biztos, hogy kaphat uniós oltási igazolványt és szabad utazási jogot, az aki a kínai vagy orosz vakcinával lett beoltva.
márc. 12
15:19
Nagy bejelentést tett Ördög Nóra és Nánási Pál, hatalmas az öröm (Life)
A pár az Instagramon jelentette be a nagy hírt: új széria indul a YouTube csatornájukon, ahol a rajongók Ördög Nóra és Nánási Pál mindennapjaiba tekinthetnek be.
márc. 12
15:21
Tücsi kislányának még soha nem volt igazi születésnapja (BorsOnline)
A csinos anyuka még soha nem rendezett szülinapi partit a kislányának, azonban most megfogadta, hamarosan hatalmas bulit csapnak.

Keresés