Demi Lovato nemrég őszintén beszélt arról, hogy 2018-as túladagolása során szívrohamot, három stroke-ot és agykárosodást is szenvedett és most újabb szomorú történetet osztott meg.
Az utóbbi években, egyre több díjkiosztót vádolnak meg azzal, hogy rasszista elveket vallanak, így úgy tűnik, hogy az amerikai filmakadémia mindent elkövet annak érdekében, hogy szembemenjen a negatív pletykákkal!
Mindig vidám, valóságos energiabomba Nagy Bogi (18), ám az énekesnő mosolya mögött az utóbbi időben komoly lelki problémák húzódtak. A fiatal lány nehezen kezelte a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, túl is hajtotta magát, gondjait már csak pszichológus segítségével tudta megoldani. Az ének iskolájában feltűnt, majd a Sztárban Sztár+1 K
Nemrég különleges üzenetet tett közzé közösségi csatornáin a Toyota dél-afrikai leányvállalata: elővették a raktárukban porosodó ritka kincset, hogy hozzáfogjanak a teljeskörű gyári felújításához.
Mindenki értékes, illetve egyenjogú tagja a társadalmunknak. Erre hívja fel a figyelmet március 21-én, a Down-világnapon az a napszabású akció, amelynek során az emberek feltűnő színű és felemás zoknit húznak a lábukra.
Tóth Gabi nemrégiben rakott ki egy fényképet a közösségi oldalára, amellyel arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy bár rendkívül fontos a vallás gyakorlása, ennek ellenére akadnak olyanok, akik az egészből gúnyt űznek.
Ez magyaros fogás annyira finom, hogy nem lehet abbahagyni. Most ne a kalóriákkal foglalkozz, néha te is bűnözhetsz . Kóstold meg ezt a finom krumplis tésztát!
A Fjällräven lett az iparág legfenntarthatóbb vállalata Svédországban a Sustainable Brand Index™, Európa legnagyobb fenntarthatósági felmérése alapján. A svéd fogyasztók már második éve választották 1 400 márka közül az outdooor céget a „ruházat és felszerelés” kategória legjobbjának.
A harmonikus Halak-Vénusz és Bak-Plútó rezgések hatására megtapasztalhatod a szerelem hatalmát, de érzelmeid kissé szélsőségesek: vagy teljesen, vagy sehogyan sem szeretsz. Ez a konstelláció gyakran jelez karmikus kapcsolatot, amelyben a romantika, a szex és az üzlet kéz a kézben jár. Könnyen felismered a manipulációt és azt is, hogy ki az, akitől
Talán nem is gondolnád mennyire sürgető probléma! Egy fontos kérdés, amit szinte sosem teszünk fel. Pedig, ha egy valakivel különösen fontos jó kapcsolatot ápolnunk, az bizony éppen önmagunk.
A modelltől megszokhattuk a nem mindennapi dolgokat, és most sem csalódtunk benne: Emily Ratajkowski egy igen egyedi montázzsal mutatta meg először kisbabája arcát.
Sokáig úgy tűnt, Andy Vajna elvesztése után Vajna Tímeára végre rátalált a boldogság. Egy éve vállalta fel kapcsolatát egykori férjének jó barátjával, Zoltánnal, aki kezdetben csak pártfogóként állt a gyászoló özvegy oldalán, végül egyre közelebb kerültek egymáshoz és a debreceni vállalkozónak sikerült elnyernie Tímea szívét. Ám, mint arról a Blikk
Az anyaság az egyik leggyönyörűbb ajándék egy nő életében. Nagy sok nő ösztönös vágyat érez az anyaság iránt, a gyerekkel járó minden szépségével és nehézségével együtt. Viszont sok olyan nő van aki, nem érzi ugyanezeket a dolgokat. Számos oka van annak, amiért az anyaság csodálatos dolog, de emellett félelmetes is. Ahhoz, hogy megértsük, hogy miér
A tavalyi év december 19-ei sorsolásán megszületett az Ötöslottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett. A játékosnak a sorsolás másnapjától
Mielőtt fejest ugrunk a témába, úgy érezzük illendő volna tisztelettel említést tennünk a skinny farmer múltjáról, na jó, jelenéről. Hiszen a tényt nem szeretnénk megcáfolni, hogy igenis a ruhatárunk egyik nagyon fontos kulcsdarabja, variábilis minden alakra, a farmer univerzum időtlen darabja.