A Karthago öt legendás zenésze már alig várta, hogy megkapják a koronavírus elleni vakcinát. Szigeti Ferenc a Borsnak elárulta: mindnyájan túl vannak az elsőn. Remélik, mielőbb színpadra állhatnak, addig pedig a háttérben készülnek az újraindulásra.
Harsányi Gábor kihasználta az elmúlt egy évet, és bár színpadra nem állhatott, megtalálta a módját, hogy imádott közönségével kapcsolatban maradjon. A Kossuth-díj újabb erőt adott számára, mellyel önbizalmát is visszakapta.
Orlando Bloom-nak nagyon jót tett az apaság - vagy a sok otthonlét. A színész talán sosem volt még annyira izmos, mint mostanában - érdemes meglesni a róla készült friss fotókat!
Fehér papír, olló, ragasztó, vonalzó és fekete filc biztos mindannyiunknál lapul otthon. Ha pedig ez így van, akkor nincs más hátra, mint, hogy készítsünk egy szuper nyuszis fejpántot a gyerekek legfőbb örömére!
Újabb rekordot döntött Drake. A 34 éves kanadai rapper az első előadó, aki három új felvételével rögtön az amerikai Billboard-lista első három helyét elfoglalta.
Mint megírtuk, a minap a Gáspár család arra ért haza, hogy lángokban áll a házuk melletti nádas. Győzike akkor azt mondta, a térfigyelő kamerák felvételei alapján tudható, hogy ki volt a tettes.