Michael Schumacher bemutatkozása kapcsán olyan sztori látott napvilágot, amelyet eddig kevesen tudtak. Korábbi csapatfőnöke osztotta meg. a történetet.
Young G, azaz VV Béci a kedvesét és születendő kislányát félti. Párját, Mészáros Norinát a napokban meg kellett műteni méhszájseb miatt, nehogy a baba koraszülött legyen. VV Béci és Mészáros NorinaForrás: Instagram/Mészáros Norinamiddleon1080882 "Norina már a hatodik hónapban jár, május végére van kiírva. Az már az első vizsgálatok során kiderült,
Brazíliában egy nap alatt 55 271 koronavírussal fertőzött embert vettek nyilvántartásba, a járvány kitörése óta pedig 9 921 981-et - derült ki a helyi egészségügyi minisztérium keddi adataiból.
A szakértők szerint a párkapcsolat megromlásához vezethet, ha a kisgyermek huzamosabb ideig együtt alszik a szüleivel. Tápai Szabina és Kucsera Gábor kislányuk, Milla születése óta külön tölti az éjszakákat.
A mai naptól kezdbe megújul Bagi Iván méltán siekres műsora, az Origon futó Darázsfészek újratöltve. A műsort eddig csupán hallgatni tudtuk, de most már meg is nézhetjük a humorista műsorát.
Az énekes ismét egy új hobbit talált magának. Ezúttal a szappanok és krémek készítésének világa varázsolta el olyannyira, hogy akár saját márkát is piacra dobna.
Kórházba szállították Herczeg-Kis Bálintot. Az Exatlon játékosa a hétfői hirtelen halál futamban csúnyán bevágta a térdét egy akadályba, így bekövetkezett a rémálma: sorsa az orvosok kezébe került.
A lába a legfőbb problémája, járt már egy másik Paris-szel is, igazából nem is kék szemű, és választották már egy egész évtized legrosszabb színésznőjének. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 40. születésnapját ünneplő celebritás, Paris Hilton kapcsán.
Palya Bea pár évvel ezelőtti válását egy album formájában is feldolgozta, de ma már örül, hogy megtörtént, hiszen két éve megtalálta azt a férfit, aki úgy szereti, ahogy van, aki előtt nem kell megjátszania magát, visszavennie magából.
Bizony a koronavírus kapcsán rengeteg az álhír, épp ezért fontos, hogy mindig hiteles forrás alapján tájékozódjunk, különben úgy járhatunk mint ez az anya.
Kiss Tibi alkoholfüggősége ténylegesen veszélybe sodorta a Quimby együttes jövőjét, nem mellékesen pedig az énekes magánéletében is okozott ellentéteket.
Épp, hogy pont került Tóth Andi és Tóth Gabi balhéjának végére, már itt is a következő. Tolvai Reni legújabb klipjére reagált a szintén énekes Lábas Viki.
1548 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 391 170 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 931 főre emelkedett.
Bűnismétlés veszélye miatt tartotta fenn a négy évvel ezelőtti két halálos áldozattal járó Dózsa György úti közlekedési baleset vádlottja, M. Richárd letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla.
Borzalmas balesetben volt része Vasvári Viviennek és a családjának. Szerencsére végül nem esett bajuk, a tűzoltók sikeresen kiszabadították őket szorult helyzetükből.