Súlyos tragédia történt a texasi Astroworld Fesztiválon, Travis Scott koncertjén november elején. A rapper sokáig nem szólalt fel a nyilvánosság előtt a szörnyű esetről, most azonban megtörte a csendet.
Sziasztok, Asbóth Zsófi vagyok, az ASBOTH márka tulajdonosa. Ikertestvéremmel 2019-ben hoztuk létre vállalkozásunkat. Fő profilunk a szezonális kollekciókon kívül az egyedi tervezésű esküvői, illetve alkalmi ruhák. Tartsatok velem ezen a héten!
A magyar konyha egyik jellegzetes étele, a töltött káposzta, valójában nem magyar eredetű. Törökországból származik, ahol szőlőlevelet használnak a burkolásához. A töltött káposztát szármának is nevezik, a török igéből – sarma, vagyis begöngyöl – szóból ered. Hazánkban a XVII-XVIII. században jelent meg a receptkönyvekben.
Ebben a zord időben, az év végi hajtásban úgy kellett ez, mint egy falat kenyér. Kicsit talán túlzás ezt mondani, de én mégis azt gondolom, hogy a Katalin hercegné, Vilmos herceg, Sarolta, György és Lajos cukisága megmentette a napot!
A fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata során arra jutott, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható, és általuk bevizsgált égősoroknak több mint a háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A problémás árucikkek egyszerre akár hét-nyolc szempontból is kifogásolhatónak bizonyultak.
Legkevesebb 3,4 milliárd forintot kereshetett a Ferencváros az őszi európai kupasorozatban. A csapat csütörtökön esett ki az Európa Ligából, de az utolsó meccsen legyőzték a Bayer Leverkusent, ami sokat hozott a konyhára.
Balatonkenese – Teljesül Kóbor János végakarata: a zenész hamvait a Balatonba szórják, a család megkapta erre a szükséges engedélyt – tudta meg a Blikk.
Hódi Pamela és Berki Mazsi között igencsak elmérgesedett a viszony, különösen Pamela és Berki Krisztián közös kislánya, Nati nevelése miatt. Úgy tűnik, Mazsiban sok minden megváltozott a kislánya, Emma születése óta, sőt, most nyilvánosan bocsánatot kért Pamelától.
80 éves titok derült ki Pearl Harbor bombázásával kapcsolatban. 1941. december 7-én az ott állomásozó amerikai flottát harci repülőgépekkel szinte megsemmisítő japánokat Hawaiin élő náci kémek segítették.
Ma van az Emberi Jogok Világnapja, ma ér véget a 16 akciónap, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a nők ellen elkövetett erőszak megelőzésének és felszámolásának fontosságára, az áldozatok védelmére, az elkövetők felelősségre vonására, és cselekvésre késztesse a döntéshozókat, hogy végre a törvények szintjén is tegyenek az erőszak megszünteté
Az ország gyászolja Kóbor Jánost. De az igazi drámát a családja éli át. Deme Zsóka, a felesége, Léna, a gyönyörű kislányuk. Mecky, ahogy mindenki becézte a különleges tehetségű zenészt, csodálatos hátteret kapott a nála 23 évvel fiatalabb Zsókától.