A múlt héten Hevesi Kriszta és partnere is a veszélyzónába került a Dancing with the Stars műsorában. Végül nem nekik, hanem Demcsák Zsuzsáéknak kellett távozniuk, ám a szexuálpszichológusnak így is nagyon rossz élmény volt a kiesés szélére kerülni.
A világon 237 227 117 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 842 478 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 236 748 936 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 834 268 volt.
Sok mindent köszönhetünk a TikToknak, például szépségtippeket, hétköznapi trükköket, amikről korábban még csak nem is hallottunk és most már egy jóképű herceget is.
Észak-Macedóniában a kórházban kezelt, súlyos tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzöttek 81 százaléka nem volt beoltva - közölte az ország közegészségügyi intézete a szkopjei sajtó szombati jelentése szerint.
A férfiak öltözködését korlátozó társadalmi beidegződésekről kevesebb szó esik, pedig igenis létező jelenség, hogy egy-egy ruhadarabot, egy színárnyalatot egyszerűen nem tartunk kellőképpen férfiasnak. Azok, akik mégis kísérleteznek ilyenek darabokkal, számíthatnak rosszindulatú beszólásokra.
A kutyák szerető és odaadó társak. Sokan igazi családtagként tekintenek az ebekre, ám még mindig van hova fejlődni. Magyarországon jelenleg a statisztika szerint 3 millió eb él családban, a fővárosban pedig fél millió kutyát tartanak.
Az utóbbi idők egyik legnagyobb sorozatsikere volt a Julia Quinn regényfolyama alapján készült A Bridgerton család első évada. A kosztümös történet állandó beszédtémát jelent azóta is, és már mindenki epedve várta, hogy végre megérkezzen a folytatás, még akkor is, ha sajnos már biztosan tudjuk, hogy néhány nagyon kedvelt karakter nem tér vissza.
Amikor valaki annyit fogy, mint az énekes Vastag Tamás, sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon csak esztétikai szempontok miatt tette-e vagy egészségi problémái miatt kezdett életmódváltásba. Tamás a Több mint testŐr kamerái előtt beszélt 17 kilós fogyásáról.
Kylie Jenner második gyermekével várandós, s egyre szebben gömbölyödik már a babapocakja – ennek ellenére nem hajlandó lemondani a dögös ruháiról, hiszen a minap is egy szűk, testhez simuló szettben kápráztatta el a rajongóit.
Különös meglepetést tartogat mára a TV2 a nézőknek, ugyanis megrendezik a Zsűrik éjszakáját? Hogy ez mit jelent? A TV2 két szuperprodukciója egy estére egyesül, ugyanis szombaton a Sztárban Sztár leszek! mesterei is elmondják véleményüket a táncokról.
Néha igazán meglepődünk rajta, hogy az élet milyen furcsa kanyarokat tartogat. Emlékszünk jó pár olyan gyerekkori sztárfotóra, amelyiknél a készítés pillanatában talán még tényleg senki nem sejtette, hogy a jövő szupersztárjait látjuk.
Új magyar film debütál ma este 19:40-kor a Duna Tv-n. Az Ecc-Pecc cmű vígjáték a színházi világ kulisszái mögé kalauzol el bennünket, igazi sztárparádéval.
Instaképei tanúsága szerint barátnőivel Saint Tropez-ba utazott Sarka Kata. Úgy tűnik, az üzletasszony remekül szórakozik, a követői pedig nem győznek bókolni neki.
Rövid időn belül újra megfertőződhetnek koronavírussal a fertőzésen már átesett, de beoltatlanul maradtak - ezt állapította meg a Yale Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem kutatói által készített tanulmány.