Gáspár Győző hőssé akart válni Bea asszony szemében, ehelyett viszont nevetségessé tette magát jó néhány ember és persze a felesége előtt is. Ráadásul fizetni is elfelejtett.
Hajdú Péternek mondta el Csősz Bogi többek között azt is, hogy sok ember megbántotta már. Különösen azok, akik az alapján ítélik meg, hogy nincs gyereke vagy hogy milyen gazdag a férje.
R. Kárpáti Péter színművész lánya, Kárpáti Rebeka a mindennapjait kamerák előtt éli, éppen ezért róla nem feltételeznénk, hogy lámpaláz kínozná egy-egy fellépése alkalmával.
Az évek előrehaladtával észrevehetjük, hogy ahogy az arcunk öregszik, a szemgödrünk és az orrunk egyre nagyobb lesz, míg az állkapcsunk összemegy. Az idő múlásával megnyúlik a felső ajkunk, a szemek táskásabbá válnak, az arcunk finom, kontúros vonalai elvesznek, a halánték szövetei is veszítenek a feszességükből – ezek következményeként különböző b
Szabó Zsófi Instagram- és Facebook-oldalán is megjelent egy nyilatkozat, miszerint a műsorvezető január óta senkinek sem nyilatkozott magánéletéről, így minden cikk és címlap az ő engedélye nélkül készült.
Tegnap robbant bombaként a hír, miszerint elhagyta feleségét és négy gyerekét a Kowalszky meg a Vega frontembere, Balázs Gyula egy 25 évvel fiatalabb nő kedvéért.
Megjelent Király Levente legújabb kötete, a Verhetetlen páros, amiben fantasztikus történeteket olvashatunk, és soha nem látott fotókat láthatunk a világ legnagyobb pofonosztóiról, Bud Spencerről és Terence Hillről.
Maróti Petra edző, táplálkozási tanácsadó és terhestorna oktató, a Powercat életmódváltó program kidolgozója saját tapasztalatai alapján segít várandós anyukáknak, és a kismamáknak, hogy a lehető legjobban érezzék magukat a várandósság idején, és a szülést követően. A szakértő által kidolgozott életmódváltó programról a weboldalán olvashatsz többet
Utazási korlátozásokkal és járattörlésekkel igyekeznek megfékezni a koronavírus terjedését Kínában, ahol az utóbbi hetekben az ország több, északi tartományában alakultak ki újabb járványgócok.
Melyik házi sütemény kerül leggyakrabban a vasárnapi asztalokra a magyar otthonokban? Melyik hazai édesség hódít a Z generáció körében Budapesten, és milyen desszerttel lepik meg unokáikat legszívesebben a vidéki nagyszülők? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az új felmérés, amelyhez most te is hozzájárulhatsz a szavazatoddal!
Matthew Perry számos függőséggel küzdött a legendás tévésorozat munkálatai közben. Most köntörfalazás nélkül, őszintén tárja a közönsége elé, milyen kálvária is jutott osztályrészéül akkor, amikor mindenki azt gondolta róla, hogy csak a sikerben fürdőzik.
Karrierje csúcsán hagyta el Magyarországot Oroszlán Szonja: a közkedvelt színésznő évekig élt az Egyesült Államokban, aztán a pandémia miatt hazajött meglátogatni a családját, végül itt maradt. Most őszintén elárulta, mi vezette öt évvel ezelőtt odáig, hogy egészen a tengerentúlig utazzon.
A migrén rengeteg ember életét keseríti meg rendszeresen. Különböző változatokban jelentkezhet, van, akinél napokig eltart a kínzó fejfájás, és van, akinek néhány óra alatt lezajlik. Előfordul, hogy valakinek éveken keresztül rendszeresen keseríti meg az életét a kínzó fejfájás, de olyan is van, hogy valaki pár év alatt "kinövi".
Az előző évadban második helyezett lett párjával, most viszont ismét tiszteletét teszi majd a táncos showműsorban a világhírű színésznő, akit egy telenovella kapcsán zárt szívébe a hazai közönség.
Jelenleg New York-ban forgatják a Szex és New York folytatását. Mi már természetesen tűkön ülve várjuk a sorozatot, addig pedig a forgatáson készült paparazzi fotókat nézegetjük.
A koronavírus ellen csak az oltás jelent megoldást, mivel ezzel előzhetjük meg a fertőzés súlyos lefolyását, ám ettől még elkaphatjuk a fertőzést. Ezért is kíváncsiak sokan arra, hogy az új fertőzöttek közül hányan vannak beoltva.