Szinte példa nélküli az az összefogás, amely az ismert magyar zenészek között jött létre! A Nemzeti Összetartozás Napjára ugyanis a Csík zenekar Hazám, hazám címmel írt egy dalt, amelyben a hazai zenészek mellett az elszakított országrészeket is képviseli egy énekes.
A L’Oréal új programot indít, melynek célja, hogy segítse a koronavírus hatásai miatt még kiszolgáltatottabb helyzetbe került, hátrányos helyzetű nőket, és meglévő fenntarthatósági programja mellett további hatásbefektetéssel („impact investing”) is hozzájáruljon az éghajlatváltozás megelőzéséhez, valamint a természetes ökoszisztémák helyreállításá
Peller Anna és férje, Lukács Miklós már öt éve azon vannak, hogy kislányuknak testvére lehessen. A színésznő mindig is négy gyermekre vágyott, de már annak is örülne, ha két csemetéje lenne.
A karatén és az összezártság sok kapcsolat végét jelentette. Nem volt ez másképp a hazai hírességek között sem. Lássuk, kik azok a sztárok, akik a pandémia közepén döntöttek a különválás mellett.
Irina Shayk a minap sétálni vitte kislányát: a 3 éves Lea hatalmasat nőtt, és a szülei tökéletes klónja. Csak azt nem tudjuk eldönteni, Irinára vagy Bradley Cooperre hasonlít jobban?
Az idei év első öt hónapjának összesített adatai szerint is piacvezetővé vált a TV2, májusban a főműsoridőt és az egész napot tekintve sem tudta egyetlen csatorna sem legyőzni.