A sógornőjét félti Király Viktor (35) és Király Linda (36): Jessica (34) komoly műtéten esett át, az egyik veséjét operálták ki, hogy – élő donorként – megmenthesse nevelőapja életét.
Már számolják vissza a napokat, amikor újra színpadra léphetnek, de Balázs Klári és Korda György addig sem tétlenkednek. A művész házaspár első koncertjére augusztus közepéig még várni kell, de ez nem jelenti azt, hogy megállt az élet. Klárika és Gyuri már javában készülnek, hiszen azt tervezik, megújítják a repertoárt.
Vajna Tímea élete 2019-ben fenekestül felfordult. Férje elvesztését a mai napig nem tudta feldolgozni, ez pedig rányomta bélyegét a mindennapjaira is. Sőt, az özvegy több betegséggel is küzd.