Diagnosztizálták a 4. számú koronavírus-fertőzöttet, aki a már ugyancsak fertőzéssel diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője. Ő is már a Szent László Kórházban van.
Szomorú, ha egy színészt a politikai hovatartozása miatt szeretnek vagy utasítanak el, a szerepet nem lenne szabad összekeverni a magánemberrel – mondta a Magyar Hangnak Molnár Piroska.
A L’Oréal Paris egyik kutatásából kiderült, mit jelent a magyar nők számára a szépség, mikor érzik magukat magabiztosnak, illetve szerintük ki a szépség szimbóluma.
A hírességek gyerekei gyakran lépnek a szüleik nyomdokába. De mi a helyzet az unokákkal? Úgy tűnik, hogy a tehetség generációkon át öröklődik, hiszen sok híresség unokája követi a felmenői útját.