Nem is kezdődhetett volna jobban az év Korda György számára! A táncdalénekes fogta magát és feleségével, Balázs Klárival messzire szöktek a hideg elől. Egy teljes hónapra Spanyolországba, egész pontosan Alicantéba költöztek. A téli vakáció a tavaly többször gyengélkedő Korda egészségének is nagyon jót tesz!
A középiskolás Nagy Bogit mélyen érintette A Dal zsűrijének véleménye. Apáti Bence szerint ugyanis bugyuta volt a dala, míg Nagy Feró úgy gondolja, hogy nem ártana számára egy nagy szerelmi csalódás. De mit szól ehhez a barátja, Varga Szabolcs?
Tegnap, azaz hazai idő szerint ma hajnalban került megrendezésre a világ legnagyobb sporteseménye a Super Bowl, amelynek félidejében a földkerekség talán két leginkább lenyűgöző énekesnője, Shakira és Jlo léptek fel.
Shakira és Jlo Super Bowl félidejében előadott showja még sokáig beszédtéma lesz, hiszen két elképesztően szexi előadó tette össze a tudását és tehetségét, amelynek meg is lett a gyümölcse.
A tesztoszterontól fortyogó indulatok a Bajnokok és a Kihívók csapatában is jelen vannak, hiszen Novák Zalán és Mórádi Zsolt sem ismer tréfát a megmérettetéseken. De vajon mit gondolnak egymásról?
Már nagyon rég nem történt olyan haláleset, amely ennyire megrázta volna a világot. Kobe Bryant és kislánya, Gianna targikus helikopter-balesete konkrétan sokként érte a világot, amelyet azóta se tud senki feldolgozni.
Tíz éven keresztül hamisította a bankjegyeket az osztrák férfi Amerikában, a rendőrség mégsem tudta elkapni. Egy végzetes hiba miatt azonban a nyugodt élete egy szempillantás alatt véget ért. A sikert számára a róla szóló film hozta el.