Egy párkapcsolatért tenni kell, és mindkét félnek dolgoznia kell azon, hogy jól működjön. Természetes, ha sok év után már nem olyan a kapcsolatotok, mint a legelején, az alábbi jelekre azonban érdemes odafigyelni, mert azt jelezhetik, hogy már nem vagytok boldogok együtt.
Hiányzik egy darab a mutatóujjából, miatta lett vörös a kis hableány, retteghetnek tőle az utcaitolvajok, és magyar filmben is felbukkant. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatszcikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Daryl Hannah kapcsán.
Miley Cyrus és Liam Hemsworth kapcsolata olyan volt, akár egy hollywoodi tündérmese, azonban házasságuk csak nyolc hónapig tartott. Az énekesnő most kitálalt, és elárulta, miért futott zátonyra a kapcsolatuk.
A karácsonyi dekoráció nemcsak akkor lehet szép, ha színpompás, a natúr, természetközeli árnyalatok is nagyon mutatósak. Íme, némi inspiráció azoknak, akik úgy döntenek, idén inkább a minimalistább díszítést részesítik előnyben.
A karácsony előtti időszakban évről évre felmerül a dilemma és sokszor vitákat is szül, akár családon belül is, hogy vágott vagy műfenyőt válasszunk-e. Az ízlés és a megszokás mellett az érvek között szerepel a környezetvédelem problémája, azonban arról, hogy melyik a környezetbarátabb megoldás, különböző érvek és ellenérvek látnak napvilágot. Nézz
Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Ha gyakran vannak emésztési problémáid, felmerül, hogy valamely élelmiszerre allergiás lehetsz. Az egyik leggyakoribb intolerancia a laktóz-és tejcukorérzékenység. Ha hasmenésed lesz, ha tejet, tejterméket fogyasztasz, érdemes erre is gondolni és kisebb változtatásokat beiktatni a táplálkozásunkba.
Szerda éjjel egy újpesti rendezvényteremre csapott le a rendőrség, ugyanis nem tartották be a szabályokat. A helyszínen 21 ember volt, és maszkot csupán 2 viselt.