Idén volt negyven éve, hogy Farkas Bertalan első magyarként járhatott az űrben. A koronavírus-járvány miatt azonban nem tudta baráti társasággal megünnepelni az évfordulót, de úgy tűnik 2021 szeptemberében bepótolják.
Hírességek, akiket nem láthatunk akkor, amikor rossz paszban vannak. Kizárólag kifogástalan külsővel jelennek meg a kamerák előtt és mindenki meglepődik, ha hétköznapi ruhákban és smink nélkül kapják őket lencsevégre. Ami számukra borzasztó lehet, hiszen ők is ugyanolyan emberek, akár csak mi és a legnagyobb világsztárok sem voltak mindig híresek.
Két alkalommal is szexuálisan molesztálta 11 éves nevelt lányát egy román férfi. A vád tárgyát képező bűncselekményt a Büntető Törvénykönyv 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
A pelenka elhagyása hatalmas mérföldkő egy kisgyermek és szülei életében. A bilire, vécére, a nappali, majd az éjszakai szobatisztaságra szoktatásra azonban nincsenek kötött szabályok, hiszen gyereke válogatja, hogy pontosan mikor érik meg rá, valamint azt, hogy miként lehet belekezdeni.
Benkő László halála az egész országot megrázta, rajongói és tisztelői soha nem feledik zseniális zenéjét. Sőt, sokan a legújabb generációnak is el szeretnék jutattani művészetét, hiszen számtalan zenész feldolgozná a legenda a dalait.
A hírt a vállalat megerősíti. Bige Lászlót kedden őrizetbe vették. Hűtlen kezeléssel és vesztegetés elfogadásával gyanúsítják. A Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya
Az összetartozás erejéről készített új dalt és videoklipet Csézy. A „Gyönyörű” című lírai szerzemény üzenete nem más, mint az, hogy a közös élet útján nemcsak a boldog pillanatokból, hanem a bajban való összekapaszkodásból is erőt lehet meríteni a pároknak. Csézy alkotótársai a korábbi, nagysikerű Általad vagyok dal szerzői, Rakonczai Viktor zenesz
Pár nappal ezelőtt Jiimmy Fallon műsorának vendége volt Lana Del Rey, ahol a "Let Me Love You Like A Woman" című dalát adta elő. A rajongóknak pedig azonnal szemet szúrt a hatalmas gyűrű, ami az ujján díszelgett az előadás közben. Azonnal elkezdődtek a találgatások: a gyönyörű énekesnő eljegyzték? A hír pedig beigazolódott, Lanának valóban megkérté
Lassan egy hete, hogy véget ért a Dancing with Stars, melynek győztese Gelencsér Timi és Hegyes Bertalan lett, a Gabriela Spanic rajongók azonban azóta se nyugodtak meg. Szerintük neki kellett volna megnyernie.
Az ártalomcsökkentés témájában számtalan alkalommal állást foglaló neves orvosok és szakemberek üzenete világos: a dohányzás ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásától való teljes tartózkodás biztosíthatja. Ha valaki már dohányzik, a megoldást a mielőbbi leszokás jelentheti, azonban ha ez különböző oko
Óriási örömhírt jelentett be Viktorin Tamás közösségi oldalán: feleségével első közös gyermeküket várják. A rádiós műsorvezető azt is elárulta, hogy kisfiuk fog születni, így gőzerővel azon lesz, hogy tökéletes apa-fiú kapcsolatot alakítson ki gyermekével.
A nem régiben műsorvezetőként is debütáló Dobó Ági és férje, Kis Csaba két gyönyörű fiúgyermekkel büszkélkedhetnek, de örülne, ha harmadik gyermekük kislány lenne.
Bodrogi Gyula és Voith Ági a válás ellenére is jó viszonyt ápolnak egymással. Bár kettejük házassága nem működött, fiúk és unokáik örökre összetartja őket.
Konstantin Hlanta orosz művész elképesztő alkotásai nagyszerű bizonyítékok arra, hogy az emberi kreativitás határtalan és egyszerű kellékek is elegendőek ahhoz, hogy valaki csodálatosat és egyedit hozzon létre.
Halálra rémült egy családanya, amikor felbontotta a gyermekének vett gyurma csomagolását. A furcsa alakú képződményben egy emberi agyat vélt felfedezni!
Az elmúlt időszakban kevesebb bejegyzést és fotót láthattunk Palik László közösségi oldalán, viszont amióta kiderült, hogy még idén elstartol a következő Exatlon, sűrűbben jelt ad magáról a műsorvezető.
Nyertes Zsuzsa számára nemcsak a koronavírus miatt volt fájdalmas és nehézségekkel teli az idei év. A színésznő a Mokkában mesélt édesapja haláláról és a róla keltett rémhírekről.
Másfél hónappal ezelőtt még örömmel jelentték be, hogy beköltözik Eugénia hercegnő és férje, Jack Brooksbank Harryék egykori házába, a windsori Frogmore Cottage-be. Azonban úgy tűnik mégsem voltak annyira megelégedve új otthonukkal, hiszen máris kiköltöztek.