17 éves lány kötött el egy buszt Karancskeszin. A tinédzser jogosítvány nélkül, ittasan törte fel a buszt, majd indította el, de a rendőrök rövidesen elkapták.
Öt évet élt kint Amerikában Oroszlán Szonja, ahol két orvosi egyetemen is dolgozott. Most viszont egyelőre nem tudja, hol folytatja az életét a koronavírus után.
Egy vizsgálat az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) bizonyítékát találta egy Milánó környékéről származó négyéves kisfiú 2019. december elejéről származó mintájában, amely három hónappal korábbi annál, hogy az első koronavírusos esetet azonosították volna Olaszországban.
Egy 77 éves sofőr rossz sávba hajtott fel az M6-os autópályára, szembe ment a forgalommal. Két autó egymásnak ütközött miatta, ám a nő segítségnyújtás nélkül továbbhaladt.
Ötvenkilenc éves korában meghalt Kim Ki Duk nemzetközileg elismert dél-koreai filmrendező, akinek munkáit Európa legjelentősebb filmfesztiváljain is díjazták, ám akit az utóbbi években több színésznő is szexuális zaklatással vádolt meg hazájában.
Már csak pár hét és búcsút inthetünk ennek az évnek is, amelyet szerintem nagyon sokan várnak. 2020 valószínűleg senkinek nem lesz a kedvenc évjárata, ha nosztalgiázni támad kedvünk, így jobb is, ha inkább előre tekintünk és egyúttal szelídebb vizekre evezünk, mint a vírus okozta stressz és lehangoltság. Megnézhetjük például a 2021-es lakástrendeke
Meglepő dolgot talált ki a Kínai Polgári Repülési Hatóság a koronavírus-fertőzés megfékezésére: a személyzetet arra kötelezné, hogy a fedélzeten pelenkát viseljenek, így elkerülve azt, hogy az utasok által használt mosdót kelljen igénybe venniük.
Zárolta és visszahívta a vásárlóktól az Auchan Magyarország Kft. az 500 grammos kiszerelésű nagy szemű saját márkás zabpelyhét, mert a termék idegen növényi anyaggal, feltehetően csattanó maszlaggal szennyezett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön honlapján.
A gyönyörű színésznő, Gubás Gabi 20 éve él boldog házasságban természetgyógyász férjével. Gabi a Tükör című vlogban mesélt arról, hogyan tud működni ennyi idő után is a szerelem kettejük között.
Demcsák Zsuzsa mellett Gáspár Zsolti volt a Farm VIP műsorvezetője. A sztár borzasztóan örült a lehetőségnek, és elárulta, továbbképzi magát, hogy fejlődjön ebben a szakmában.
Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló és az intenzív osztályon kezelt betegek száma - derült ki a válságstábok pénteki közleményéből.