A színésznő állítólag az új évvel teljesen új életet is kezdett. Az 57 éves Locklear december végén kijött a rehabról, hogy a szeretteivel töltse a karácsonyt, és bár ekkor azt mondta, hogy utána visszamegy, azóta is otthon van a szüleivel, és lábadozik. Most a 85 éves anyja és 89 éves apja felügyeli a színésznőt. A People-nak nyilatkozó forrás pe
Igencsak meglepő kijelentést tett a minap Amber Rose: a modell a The Red Pill című podcast során beszélt arról, hogy tiniként többek közt kábítószer árusításból próbált megélni. És itt a próbált a kulcsszó: Rose ugyanis alaposan megbukott, mint drogdíler. No nem azért, mert elkapták volna a zsaruk: egyszerűen a környékbeli srácok nem engedték őt ár
A Blikk megkeresésére reagált a nemrég előkerült hangfelvételek ügyében Gyárfás Tamás. - Tavaly augusztus végén az ügyvédem levelet kapott, amely egy memóriakártyát tartalmazott. Egy személy tárolási díjat kért az összes további felvételért cserébe. A megkapott memóriakártyáról egy munkatársam a rendkívüli rossz minőségű hangfelvételről legépelte
A filmet Jason Reitman, az első két Szellemirtók-filmet író és rendező Ivan Reitman fia fogja részben írni és rendezni. Nem remake lesz, nem reboot, hanem az első két film egyenes folytatássa, ami ugyanabban a filmes univerzumban fog játszódni, mint azok. A Sony 2020-ra ígéri a filmet. - Mindig úgy gondoltam magamra, mint a világ első Szellemirtó
Olyan fogyókúrával állt elő egy ausztrál egyetem kutatócsapata, ami állítólag nagyon hatásos, ám valahogy nem vagyunk róla meggyőződve, hogy ezrével jelentkeznének a módszer tesztelésére. Tanulmányukban ugyanis kifejtették: a titok a földevésben van. Méghozzá az agyagban gazdag föld fogyasztásában. Tahnee Dening - a kutatás vezetője - a Science Da
A Tasmania partjainál található Maria-sziget turistáit próbálják lebeszélni arról, hogy zargassák az állatokat. A szigetnek nincsenek állandó lakosai, összvissz néhány parkfelügyelő éldegél ott, akik azt kérik, hogy hagyják meg az ott található természetet olyannak, amilyennek, és ne szoktassák magukhoz az egyébként elképesztően cuki, és többé-kevé
Az énekesnő azt mondja, Lianna Azarian csúnyán elárulta őt, ugyanis titokban mindig felvette, amikor valami kínos dolgot csinált, és azzal fenyegette, hogy nyilvánosságra hozza a felvételeket, ha csak Carey nem fizet neki nyolc millió dollárt. A TMZ-nek sikerült megszereznie a kereset másolatát, amiben az áll még, hogy ezek a dolgok roppant ke
Az egész élete egy csapásra megváltozott annak a 16 éves ausztrál lánynak, aki pár barátjával együtt úgy döntött: megpróbálnak lemásolni egy pornófilm-jelenetet. Ma már tudja: ez volt a lehető legrosszabb döntés, amit meghozott. Az ABC News számolt be az aggasztó esetről: egy tinilány olyan súlyos bélsérüléseket szenvedett egy - szexfilmből ellese
Megtörten és lefogyva érkezett az ítélethirdetésre T. Klára Petra. Az utolsó napon beismerő vallomást tett, és elismerte, hogy látnia kellett volna a gyalogost. A drogozást azonban mindvégig tagadta.
Bár a temetőőröknek azt mondták, hogy gránátot találtak, könnyen lehet, hogy a leleplező Portik-hangszalagokat hozták fel egy sírboltból a zsaruk a Farkasréti temető művészparcellájában.
A Jobbik iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is – írta még december elején Szávay István a közösségi oldalán. Azóta másfél hónap telt el, de az ismeretlen zsidó nő megverésével dicsekedő politikusnak esze ágában sincs megválni a mandátumától.
Legkevesebb 15 civil ember életét követelte a terrortámadás a kenyai fővárosban, ahol egy szomáliai terrorszervezet egy hotelt támadott meg. Amerikaikra akartak lecsapni a Nairobiban tartott konferencián, aminek azonban a helyszínét az utolsó pillanatban megváltoztatták a szervezők. A támadók nem tudtak bejutni a szállodába, ezért a mellette lé
Gondban van Horváth Éva, ezért követői - elsősorban persze az anyukák - segítségét kéri: "Kristóf Úr már elmúlt 20 hónapos és úgy tűnik egyáltalán nem akar lemondani a ciciről (pedig már jó lenne). Próbálkoztam már tápszerrel, tejitalokkal, de utálja (mondjuk ezt megértem), én pedig már nagyon örülnék, ha inkább hurkát vagy kolbászt enne" - írja p
Döbbenetes baleset ért egy édesanyát 2018. áprilisában a Szegedi Vadasparkban. Lizi családjával kikapcsolódni indult a vadasparkba, ahol azonban váratlanul egy rendkívül súlyos sérülést szenvedett. – Egy gyermekeknek kialakított pihenőnél a semmiből a fejemre szakadt egy körülbelül másfél méter hosszú, férfikar vastagságú faág – írta az édesanya
Szeptemberben robbant ki Cristiano Ronaldo nemi erőszak-botránya. A hírek alapján a sportoló még 2009-ben análisan erőszakolta meg Kathryn Mayorga tanárnőt egy Las Vegas-i luxusszállodában. A nő és a focista akkor állítólag peren kívül megegyeztek. Az erről szóló dokumentumokat a Footbann Leaks honlap szivárogtatta ki. Az Index portugál lapértes
Balázsék a Holdra leszállt kínai űrszonda, a Csang’o–4 sikertörténetével kezdtek a rádióban szerda reggel, ami hajnalban landolt, és már továbbította is az első jeleket a Földre. A hír valóban hatalmas szenzációnak számít, hiszen a világűr kutatásának történetében eddig egyedülálló esemény. Nem véletlenül lelkesedett a témában mindhárom műsorvezet