2019. március 1. péntek

márc. 1
18:21
Mallorcán gyógyul tovább Michael Schumacher – a szomszédai már látták is (SzMo)
A hétszeres Forma–1-es világbajnok otthona egy darabig a spanyol sziget lesz.
márc. 1
18:33
Az utolsó műtétjére vár a rákból gyógyuló modell (Blikk)
Kinőtt a haja, tele van tervekkel, ráadásul már csak egy műtét választja el Szűcs Adriánát (27) attól, hogy végre maga mögött hagyhassa az elmúlt évek szomorú emlékeit. A fiatal lánynál ugyanis másfél évvel ezelőtt diagnosztizáltak mellrákot, azóta számos kemoterápiás kezelésen és műtéten esett át.
márc. 1
18:39
Három csodagyakorlat Jakab Adritól a kockás hasért (Noizz)
Ki, ne álmodozott volna a szépen kidolgozott, kockás hasizmokról? Ám, ezt megvalósítani már kevés ember akarja, hiszen nemcsak kitartás, de rendszeresség is szükséges az áhított eredmény eléréséhez.
márc. 1
18:39
Nicki Minaj hazudott a pozsonyi közönségnek (BorsOnline)
A szervezők szerint a stábja már délután tudta, hogy a koncertet nem fogják megtartani.
márc. 1
18:39
Íme néhány szuperétel, amely segít formába jönnöd tavasszal (Life)
Ne hanyagold el a tested!
márc. 1
18:41
Brutálisnak ígérkezik az új X-Men film, egy karaktert már biztosan kiírnak (BorsOnline)
Megérkezett a Sötét Főnix új előzetese, mely minden bizonnyal az utolsó X-Men-film lesz a jelenlegi szereplőgárdával, miután a Bosszúállók-filmeket forgalmazó Disney felvásárolta a 20th Century Foxot. Az előzetes sötét, komor hangulatú filmet ígér, és az ízelítő alapján a filmben életét veszti a Jennifer Lawrence által alakított Mistique. Ezen k
márc. 1
18:42
Volt felesége közölte a hírt:otthonában hunyt el az Oscar-díjas művész (Ripost)
A zeneszerző csütörtökön hunyt el otthonában, 89 évet élt.
márc. 1
18:44
Sosem látott fotó került elő Liptai Claudiáról (Ripost)
A műsorvezető kinyitotta a "ládafiát" és körbenézett kicsit gyermekkori emlékei között. Meg is találta ezt a hihetetlenül aranyos fotót.
márc. 1
18:57
VV Greg kiborult Curtisre, aztán Curtis is kiborult VV Gregre (BorsOnline)
Hatalmas virtuális szájkarate kezdődött a Facebookon Curtis és VV Greg között, miután előbbi egy közös fényképhez azt a szöveget találta írni, hogy "kicsimmel". Az egykori villalakó  ezt mérhetetlenül gúnyosnak és lekezelőnek találta, ezért írt egy kilométeres bejegyzést a Facebookra, mondván, hogy hé meg hó. Persze ezt Curtis sem hagyhatta anny
márc. 1
18:59
Veronai busztragédia: Hibázhatott az ügyész (BorsOnline)
Beidézhetik az olasz bíróságra a veronai tragédiában érintett magyar busztársaság, a Pizolit Kft. vezetőjét is – adta hírül a tárgyalás után az Origo. A portál beszámolója szerint az ügyész eddig úgy tudta, hogy Magyarországon már indult ellene per a tragédia kapcsán, de mivel ez nincs így, szükségesnek látja a meghallgatását. Ennek a bíró helyt ad
márc. 1
19:03
Így néz ki 60 évesen Sharon Stone: elképesztő fotó (Life)
A vörös szőnyegen fotózták.
márc. 1
19:39
Nincs tovább! Megszűnik a TV2 vetélkedőműsora (Femcafe)
A műsor nem folytatódik.
márc. 1
19:39
Ajjaj, úgy fújt a szél Dohában, hogy Vasvári Viviennek mindentől elment a kedve :( (BorsOnline)
Nem könnyű az élet, és most már a Feleségek luxuskivitelben egykori szereplője. - Tegnap előtt még nagyban a 35 fokban napoztunk a parton, aztán útnak indultunk haza, és azon gondolkodtam, milyen jó lenne kiköltözni egy olyan helyre, ahol mindig meleg van - írta Vasvári. - Dohában voltunk egy napot, és olyan szél fújt és hideg volt, hogy rendes
márc. 1
19:39
Előzetesbe került a szegedi nő, akit élettársa megölésével gyanúsítanak (Life)
Házába is beköltözött a gyilkosság után.
márc. 1
19:45
Újabb hátborzongató részletek, így vette rá a szexre a kisfiúkat Jacko (Ripost)
Döbbenetes dolgokat állítanak a sztár egykori áldozatai, akik kegyetlen részletességgel mondják el, hogy mit tett velük annak idején Michael Jackson.
márc. 1
19:45
Emily Ratajkowski falatnyi fürdőruhás képeivel jól indul a péntek és a tavasz is (SzMo)
A gyönyörű modell bombaalakja mellett a reklámozni kívánt ruhadarabokat szinte észre sem venni...
márc. 1
19:47
Aggasztó fotó jelent meg II. Erzsébet királynőről: baleset érte? (Ripost)
Hatalmas véraláfutás csúfította el a 92 éves uralkodó kezét.
márc. 1
19:51
Kiderült, miért nem tudja senki rendesen lemérni a pénisze hosszát (Life)
Ez az oka. (18+)
márc. 1
19:57
Hihetetlenül bunkó üzenetben szakítottak a színésznővel: "Undorító vagy" (Life)
Senki nem ezt érdemli.
márc. 1
20:03
A kertészkedés mindig divat marad: Beh Mariannal beszélgettünk (Glamour)
A GLAMOUR 2 Szék adásában a Bazsalikomos kert megálmodója
márc. 1
20:03
9 milliós nyereménycunami a Borsban - szerencsét hozott Anikónak az újságolvasás (BorsOnline)
Bors Kapitány bájos nyertese tavaszi pihenését az Aphrodite Hotel Zalakarosban tölti.
márc. 1
20:09
Látott már karaokézó kutyát? Mutatjuk! (BorsOnline)
Számtalan Instagram-sztárt rejteget az internet – főleg, ha állatokról beszélünk. Legtöbbjük mögött általában valami különleges készség esetleg egy sajátos külső jegy áll. Ott van például a rövid idő alatt megőszült cica, a viccesre nyírt kutyus, vagy a fül nélküli nyuszi is.
márc. 1
20:09
A pornó alattomos veszélyforrás? (Life)
Tabuk nélkül a párkapcsolatról.
márc. 1
20:27
Életveszélyes mutatványt posztolt a népszerű Insta-páros, ki is borultak a követőik (SzMo)
A párra azért haragudtak meg, mert influenszerekként bizonyos szinten felelősséggel tartoznak követőikért - egy életveszélyes kép ebbe nem fér bele.
márc. 1
20:39
Nemi szervével állt könyörtelen bosszút a futár a kevés borravaló miatt – 18+ (BorsOnline)
Egy tennessee-i férfi komoly bajba – egészen pontosan börtönbe – került, miután napvilágot látott egy bosszús videó a Facebookon. A felvételen a férfi egy autóban ülve egyik kezében valamiféle elvitelre csomagolt szószt tart, másik keze viszont lábai között helyezkedik. Mint kiderült, a videó készítője egy ételfutár, aki meglehetősen csekély borra
márc. 1
20:51
Életveszélyes: a híres Instagramos pár egy vonatból kilógva fotózta magát (Glamour)
Jó kép lett, csak kár, hogy életveszélyes
márc. 1
20:53
Így használd a kristályokat a bőröd szépségéért (Glamour)
A szépségápolásban is utat törtek maguknak
márc. 1
21:03
Csak egy jéghegyen akart egy fotót a nagyi, majdnem tragédia lett belőle (SzMo)
Szép, bátor dolog dacolni a természettel, csak éppen életveszélyes is lehet.
márc. 1
21:51
Ez nem semmi: megmutatta testét a várandós magyar énekesnő (Ripost)
A hírességet legutóbb A Dal 2019-ben láthatták a nézők, kiesésük után pedig boldogan jelentették be férjével, hogy első kisbabájukat várják.
márc. 1
21:53
Less be velünk a magyar zenész fényűző otthonába- Videó (Ripost)
A hegedűvirtuóz hosszabb időn át Amerikában tartózkodott, így születésnapján sem volt itthon. Családja így várta...
márc. 1
22:03
Így győzte le a rákot a világhírű olasz énekes (Femcafe)
Toto Cotugno éppen Budapesten tartózkodik.
márc. 1
22:33
A fejedet fogod majd, ha megtudod, mi lett Nánásiék izlandi vlogjának címe (Femcafe)
A házaspár megkérte a rajongókat, hogy adjanak ők címet.
márc. 1
22:54
Szomorú hírt közölt a TV2 népszerű műsorvezetője (Ripost)
Gundel Takács Gábor őszintén beszélt érzéseiről a Legyen Ön is milliomos! kapcsán.
márc. 1
22:56
Nincs több vita, drámai véget ért a TV2 két sztárjának balhéja (Ripost)
A Kihívók csapata ismét emberhátrányba került.

Keresés