Hosszú évek óta először elszakítja egymástól a munka a Marsi, Palik házaspárt. Egy hete tart az Exatlon Hungary, amely távolra szólította Palik Lászlót, aki így a Tények élő adásaiban romantikázik feleségével.
Bajba kerülhet, aki most szeretne Brazíliába utazni, és védőoltást akar a Hepatitis A vírus ellen. Hetek óta elfogyott a patikákból. Németországból hoznak, de az huszonkétezer forint.
Nemcsak gyermeke betegségével, de rosszindulatú rajongóikkal is meg kellett küzdenie Molnár Ferenc Caramelnek és nejének, Szilágyi Sylvinek. Mint ismert, a sztárpár kislányánál, Szofinál tavaly tavasszal diagnosztizáltak igen súlyos kórt. A kétségbeesett szülők nyíltan felvállalták a harcukat szeretett lányuk egészségéért, ám egyszer csak mindkette
Alaposan felöntött a garatra hétfő este Bruce Willis, amit pechére a paparazzik is megörökítettek. A sztárt épp akkor kapták lencsevégre, amikor elhagyta a londoni Annabel's Members Clubot, ahol láthatóan nem keveset fogyasztott: a szemlátomást részeg sztárt ugyanis úgy kellett a testőreinek az autójába támogatni. Akik személyesen látták a jelenete
Nem indult zökkenőmentesen a 2019-es év Több, mint TestŐr műsorvezetőjének! A műsorvezető december végén utazott két hétre Burmába, ahol a spirituális feltöltődés mellett izgalmakból sem volt hiány.
Noha tavaly nyáron a szörfös-modell bejelentette: háttérbe szorítja jelenlétét a közösségi oldalakon, azért a mai napig érdemes akár napi rendszerességgel is ellátogatni Bódi Sylvi Insta-oldalára. Kedden például egy olyan forró képet tett ki saját magáról, hogy egy pillanatra garantáltan elállt minden követője szava. De hát kaphatunk jobb ajándékot
Önállóság vagy kényelem? Úgy tűnik, a mai huszonévesek jelentős része az utóbbit részesíti előnyben, és a szülei biztonságot nyújtó oltalma alatt egyengeti a sorsát.
Százezres tábor állt ki a november végén elkaszált szuperhősös sorozat, a Daredevil mellett. A Netflix három évad után jelentette be, hogy törölték a sorozatot - a rajongók legnagyobb megdöbbenésére. Noha a netes csatorna nem indokolta meg a döntést - és nézettségi adatokat sem hoznak nyilvánosságra -, szinte mindenki értetlenül állt a dolog előtt,
A TNT frontemberének minden vágya, hogy végre édesapa legyen, és reméli, hogy ez az év szerelmet és családalapítást hoz számára. Addig pedig a szép, új, budai otthonuk felhúzásán ügyködik.
Nagyjából egy-másfél hónapig gyűjti a Főkefe Budapesten a kidobott fenyőket. A 250 gyűjtőhelyről fenyőjáratok viszik el a szebb napokat látott fákat, végül jó célt szolgálnak, jó fűtőerejüknek köszönhetően.
Kim Kardashian és testvérei könnyen lehet, hogy már az anyatejjel szívták magukba nem csak a sminkelés, de a retusálás és a plasztikai sebészet szeretetét is - legalábbis 63 éves mamájuk, Kris Jenner legújabb fotóját nézegetve ez az első (második, sokadik) dolog, ami eszünkbe jut. Az Insán megosztott képen ugyanis nem néz ki idősebbnek, mint a saj
Ebben a hónapban megkezdődik a 2018-as személyi jövedelemadóval kapcsolatos papírmunkák időszaka, ami egészen május derekáig tart. Egyrészt van egy sor, nyugdíjasokat érintő változás, másrészt érdemes beírni a naptárba, hogy milyen dátumokra kell figyelni.
A tavalyi évben a TV2 és a TV2 Csoport is piacvezető volt a teljes lakosságban, a teljes napot vizsgálva, míg a médiavállalat kábelportfóliója mindhárom fontos célcsoportban megelőzte a konkurenciát.