2019. január 29. kedd

jan. 29
10:06
Kiszáradt kórónak gúnyolják Weisz Fannit (SzMo)
Néhány követője szerint túl sovány, mások szerint ez a valódi szépség.
jan. 29
10:12
Nagypapa lesz - 43 évesen unokázhat az ismert magyar énekes (Femcafe)
Pedig már ők is egy újabb babán gondolkodtak.
jan. 29
10:12
Eurovíziós Dalfesztivál - A magyar versenyző az első elődöntőben lép fel Tel-Avivban (BorsOnline)
Hivatalosan is átvette az Eurovíziós Dalfesztivál stafétáját a tavalyi lisszaboni házigazdáktól Ron Huldai tel-avivi főpolgármester hétfőn a város művészeti múzeumában. Egyúttal kisorsolták, hogy a fellépők melyik elődöntőben állnak színpadra, a magyar versenyzőt az elsőben, május 14-én láthatja a közönség. Az idei Eurovíziós Dalfesztivált május 1
jan. 29
10:24
Kevés olyan boldog ember van, mint a perecével pózoló Arnold Schwarzenegger (hirado.hu)
A filmsztár éppen a szomszédos Ausztriában kapcsolódik ki.
jan. 29
10:24
Bors-okos: Vasaljon hajszárítóval (BorsOnline)
Megkímélheti magát egy csomó szenvedéstől és időt is spórolhat, ha okosan kihasználja a hajszárító előnyeit. A meleg levegő nemcsak a tökéletes frizura elkészítésében segít, hanem a gyűrött ruha és a szoros ci­pő problémáját is megoldja.  Ruharáncok ellen Már késésben van, és nem volt ideje kivasalni azt a blúzt vagy inget, amit fel szeretett v
jan. 29
10:24
Cuki fotó Kiss Ramóna kisfiáról: aggódós anyuka lett a műsorvezetőből (Life)
„Anya csak áll és sír…”
jan. 29
10:30
Francia Becsületrendet kapott Novák Katalin (BorsOnline)
A Francia Becsületrend lovagkeresztje címmel tüntették ki Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkárát. A legmagasabb francia állami kitüntetést Benoit Puga tábornoktól, a Francia Becsületrend nagykancellárjától vehette át az államtitkár hétfő este Budapesten. Novák Katalin, aki korábban a Külügyminisztérium frankofón ügyekért felelős mini
jan. 29
10:36
Rihanna vegán fehérnemű kollekciót dobott piacra (Joy)
Rihanna most már tényleg mindenkire gondol, mikor újabb fehérneműket vagy sminktermékeket tervez.
jan. 29
10:36
Régi pornókazettát talált a nő, de már bánja, hogy megnézte - 18+ (BorsOnline)
Tinédzserkora legkínosabb élményét osztotta meg egy neve elhallgatását kérő nő a világgal. Még csak 15 éves volt, amikor egy nap úgy döntött, nem megy iskolába, mert kissé betegnek érezte magát. Mint minden fiatalt, őt is hajtotta a kíváncsiság, és elkezdett szülei hálószobájában pornófelvételek után kutakodni. A ruhásszekrény legmélyén talált is
jan. 29
10:42
Vékony alakja miatt bántják Weisz Fannit: kiszáradt kóróhoz hasonlították (Life)
Durva kritikákat kap.
jan. 29
10:48
Legyőzte a gyilkos kór a grófnőt, aki Széchenyi rokona volt (SzMo)
Maya von Schönburg hosszú ideje betegeskedett.
jan. 29
10:54
Dögös szőke szépség lett belőle - Felismered, ki van a képen? (Femcafe)
Manapság szeret ruha nélkül mutatkozni.
jan. 29
11:03
Ezért verhették el csúnyán a mexikóiak a TV2 sztárjait (Ripost)
A magyar nemzeti csapat keményen készül a visszavágóra.
jan. 29
11:12
Kállay-Saunders András nem jegyzi el Tolvai Renit, azt is elmondta, miért (SzMo)
Egyelőre az álmok fontosabbak, mint a közös gyerek.
jan. 29
11:24
Sopronba ment lopni, majd bérelt egy autót és drogozott Győrben (BorsOnline)
A Soproni Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a miskolci férfinak, aki január 17-én azért utazott ausztriai lakóhelyéről Sopronba, hogy ott lopásokból pénzt szerezzen kábítószerre, amit Győrben kívánt megvásárolni.   A 37 éves férfi ezen a napon három autóból tulajdonította el a sofőrök táskáit az azokban lévő pénzösszegekkel és ok
jan. 29
11:36
Emiatt gondolják sokan azt, hogy Katalin hercegné hamarosan megint babát fog vállalni (Joy)
Katalin hercegné mindig is nagy családot szeretett volna, most pedig úgy fest, hogy ez nála nem három, hanem inkább négy gyerekből állna.
jan. 29
11:36
Hihetetlen: büdös gyertyák gyártásából gazdagodott meg a családapa (BorsOnline)
Egy chicagói férfi már több ezer dollárt keresett azzal, hogy büdösebbnél büdösebb gyertyákat készít. Első hallásra mindenkinek ugyanaz a kérdés jut az eszébe: mégis kinek és mire kéne büdös gyertya? Nos, az 57 éves Jeffrey Bennett elmondása szerint az emberek szeretik meglepni egymást vicces, néha már bizarrnak mondható ajándékokkal. Mint ahogyan
jan. 29
11:36
Michael Jacksonná műttette magát egy fiatal férfi, ilyen lett az eredmény (SzMo)
Tíznél is több műtéten esett át a fiatal férfi.
jan. 29
11:48
Celine Dion beteges soványságát már nem lehet figyelmen kívül hagyni (hirado.hu)
Az 50 éves énekesnő azonban nem kér a kritikából, ő jól érzi így magát.
jan. 29
11:48
ÉNB Joe: Simán lenyomjuk a villalakókat! (BorsOnline)
Hamarosan ringbe szállnak egymással a ValóVilág9 powered by Big Brother villalakói az Éjjel-Nappal Budapest sztárjaival. Az utóbbiakat Joe, míg a villalakókat két bokszedző készíti fel a nagy összecsapásra.
jan. 29
11:54
2018 a te éved volt? Jelentkezz a sikertörténeteddel és nyerj! (Life)
Keressük 2018 legnagyobb átalakulóját.
jan. 29
12:00
Szabó Győző még hezitál: nem biztos, hogy apás szülés lesz (Life)
Második közös gyermekét várja Rezes Judittal.
jan. 29
12:06
Kiderültek a részletek, ekkor lép fel A Dal győztese az Eurovízión (Ripost)
Az idei Eurovíziós Dalfesztivált május 14. és 18. között rendezik meg Tel-Avivban, miután a tavalyi lisszaboni döntőt Netta Barzilai izraeli énekesnő nyerte Toy című dalával.
jan. 29
12:12
Gera Zoltán lesz a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti nagykövete (BorsOnline)
A 97-szeres válogatott labdarúgó az ötszáz nap múlva kezdődő Eb keddi sajtótájékoztatóján elmondta: óriási megtiszteltetés számára a felkérés, amellyel olyan kiválóságokhoz csatlakozhat, mint Ruud Gullit vagy Zinédine Zidane. "Hatalmas élmény volt a 2016-os Eb-részvétel, hogy képviselhettük a nemzetünket és személyesen megtapasztalhattuk meg, hogy
jan. 29
12:12
Kapás Boglárka végre megválaszolta a nagy bugyikérdést (SzMo)
Kapás Boglárka párjával utazott el egy kis kikapcsolódásra.
jan. 29
12:12
Leonardo DiCaprio drogfüggőként alakította a legnagyobbat (Life)
A legsúlyosabb filmek a drogfüggésről.
jan. 29
12:14
Köllő Babett áttetsző ruhában mutatta meg magát: „Popsi csillagos 6-os” (Life)
Fotó.
jan. 29
12:18
Egy énekesnő Harry Styles képmását tetováltatta az arcára (Joy)
Enyhén szólva is merész lépésre szánta el magát az énekesnő, aki ezzel szerette volna meglepni Harry-t a születésnapján.
jan. 29
12:24
Bezárják a kereskedők kiskapuját (BorsOnline)
Jelenleg 22 euró (7000 forint) alatt nem kell megfizetni a vámot és az általános forgalmi adót az Európai Unión kívülről, online rendelt termékeknél. Ezzel sokan trükköznek is, ám ez a legális kiskapu bezárul 2021. január 1-jével – tudta meg a Növekedés.hu Sepsi Edittől, a NAV Repülőtéri Igazgatóságának igazgatóhelyettesétől. A szakember szerint az
jan. 29
12:24
Meglepő titok derült ki a Csillag születikről:ezt megtiltották Lady Gagának (Life)
Bradley Cooper hajthatatlan volt.
jan. 29
12:30
Fenyő Miklós: "Az elengedés nem megy, nagyon gyenge vagyok" (Life)
Magánéletéről beszélt a zenész.
jan. 29
12:54
Akciót kapnak a kártyások (BorsOnline)
Csak a hónap utolsó napjáig használhatjuk a Természetjáró Kártyához tartozó 20 százalékos kedvezményt a vonatokon. Szerencsére azonban nem maradunk kedvezmény nélkül 2019 február­jától sem. A kártya megmarad, a kedvezményt azonban felemelik 50 százalékra, de csak akkor, ha egy eseményre utazunk. Azt, hogy mely rendezvényre jár az árcsökkenés, a Mag
jan. 29
12:54
Újabb gyermek a királyi családban: ekkor jöhet a negyedik baba (Life)
Kislányt szeretne Katalin.
jan. 29
13:06
Zámbó Árpy: Kihűlt Jimmy házassága a házassága előtt (BorsOnline)
Halála óta számtalan pletyka és legenda ke­ringett a Királyról, Olvasóink most első kézből, a testvérétől, Zámbó Árpytól tudhatnak meg eddig ismeretlen részleteket a zenész életéről. Cinkotán csajoztak a Zámbó fiúk A testvérek, Jimmy, Árpy, Marietta és Tihamér tisztességben nőtt fel, szerető közegben. A szüleik mindent megadtak nekik, amire szüks
jan. 29
13:09
Irigy kommentelők akasztották ki Weisz Fanni férjét (Ripost)
"Ha nő lennék és rosszindulatú, szerintem én is megőrülnék, hogy nem tudok úgy kinézni, mint a Fanni!"
jan. 29
13:12
Általános iskolás korában kezdett borotválkozni a hihetetlenül szőrös nő (Life)
Fotók.
jan. 29
13:18
Egy újabb fontos nap, amit nem tölthet együtt Harry herceg és Meghan hercegné (hirado.hu)
A palota friss közleménye szerint, Harry herceg felesége nélkül újabb utazásra készül.
jan. 29
13:18
Köllő Babett áttetsző ruhában mutatta meg magát (SzMo)
Főleg a fenekén akadt meg a követők szeme.
jan. 29
13:24
Zac Efron hátborzongatóan néz ki sorozatgyilkosként (Joy)
Amerika leghírhedtebb sorozatgyilkosát játssza Zac Efron, aki még pszichopataként is elképesztően sármos.
jan. 29
13:24
Celine Dion fiatal szerelméről vallott: „Igazi úriember” (Life)
Pepe mindenhová elkíséri.
jan. 29
13:36
Angelina Jolie kész téboly - Brad Pitt már két éve nem láthatta gyerekeit (Femcafe)
Elképesztő, amit ez a nő művel...
jan. 29
13:36
70 év boldog házasság után, alig néhány perc eltéréssel, kéz a kézben haltak meg (BorsOnline)
Az orvosok sem tudják megállapítani, hogy az idős házaspár melyik tagja távozott előbb az élők sorából.
jan. 29
13:42
ValóVilág 9: így szembesültek a nézők véleményével a villalakók (Life)
A zabálást és a sírást is kifogásolták.
jan. 29
13:48
A jéghideg Dunába ugrott az Árpád hídról, majd kiúszott a Margitszigetre egy férfi (BorsOnline)
Az Index információi szerint egy férfi autóval közlekedett az Árpád hídon. Megállt a híd közepén, kiszállt a gépkocsiból és beleugrott a jéghideg Dunába. Egy szemtanú bejelentette az esetet, a helyszínre kiérkezett a mentő és a rendőrség is, a férfit azonban nem kellett a vízből kimenteni, mivel ő maga úszott ki a Margitszigetre. A csuromvizes emb
jan. 29
13:54
Újabb kontinensen fedezték fel a baktériumot, amely elhozhatja a világvégét (Life)
Kipusztíthatja az emberiséget.
jan. 29
14:00
Megható videó került elő: egy éve hunyt el Koller Kata! (Femcafe)
Nem felejti a világ a szépségkirálynőt.
jan. 29
14:06
Kínai robot hozza ki a kávét Pesten (BorsOnline)
Robotok álltak munkába egy fővárosi kávézóban. Van, amelyikkel a kicsik beszélgethetnek, de ha táncra biztatják, arra is hajlandó.
jan. 29
14:12
Súlyos döntés: Elhagyja az országot a magyar énekesnő (Ripost)
Mivel mélységesen csalódott a zeneiparban, úgy határozott, hogy külföldön kezd új életet.
jan. 29
14:12
Meglepő vallomás: ezért nem veszi el Tolvai Renit Kállay-Saunders (Life)
Pedig már éve óta mindenki a nagy bejelentést várja.
jan. 29
14:14
Müller Péter: „Ha a másik nem szeret minket” (Life)
Heti útravaló: 370. rész

Keresés