A KSH adatai szerint decemberben a bruttó bérek a versenyszférában 13,1%-kal, míg a rendszeres bruttó keresetek 12,7%-kal növekedtek. A versenyszféra eddigi bruttója 340 ezerre, míg a nettója 260 ezerre emelkedett.
Az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina és párja, Csuti egy fotózás kedvéért álltak modellt esküvői ruhákban. A követői gratuláltak Edinának, hogy nagyon jól áll neki a menyasszonyi ruha.
Két évvel ezelőtt még sokan köszörülték a nyelvüket Tatár Csillán (34). A műsorvezető az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójának, A Dalnak az egyik házigazdája volt, és az internetes kommentelők számos megjegyzést tettek előnytelennek tartott ruháira és az alakjára.
Hamarosan itt a tavasz. Schreiter Diána, az F&F szakértője elárulja, hogy az átmeneti kabátok között melyek lesznek a szezon legdivatosabb darabjai.
Ne keseredjünk el, ha néhány hét kemény munka után elfáradtunk és feladtuk az újévi fogadalmunkat: nem bírtuk tovább a szigorú diétát, képtelenek voltunk minden reggel futni, vagy munka után nem maradt már erőnk tornázni.
Hajnalig tartó romantikára, meghitt hangulatra vagy épp zenés bulira vágyik vagy egy családi csobbanást szeretne? Európában nemcsak mennyiségében, hanem minőségében is egyedülállóak vagyunk a fürdőzés terén, ráadásul kedvenc programunkra nemcsak nappal, de egyre több fürdőnkbe éjszaka is elmehetünk.
Felkészülten várja már a nagypapaszerepet Benkő Péter (70). A színművész lelkesen mesélt kiegyensúlyozott magánéletéről, de elárulta, hogy farmja mellett a színházról sem mondott le.
Felfokozott a hangulat Hódmezővásárhelyen a vasárnapi polgármester választás előtt. Lámpavassal riogatás és szavazásra buzdítás a misén. Tényleg ez lesz az áprilisi választás főpróbája? Többek között erről is szó lesz a Heti Naplóban ma este 19.00-tól az ATV-n.
Kim Jo Dzsong képviselte bátyját, Észak-Korea diktátorát Dél-Koreában, a téli olimpián. A 30 év körüli nőt korábban nem igazán lehetett látni Kim Dzsong Un társaságában, ezért is meglepő, hogy a szép, de szigorú arcú, kicsit félelmetes, de azért mosolyogni is képes rokont küldte békülékeny jó szándéka jeléül az olimpiára a diktátor.
Rachel McAdamset hónapok óta nem lehetett látni a nyilvánosság előtt, a pletykák szerint azért, mert első gyermekét várja, sőt a hírek szerint már a hetedik hónapban jár.
Billy Graham amerikai evangelista pásztor 99 esztendősen hunyt el észak-karolinai iotthonában, ma Charlotte-bab, a gyermekkori otthona mellett felépített, és róla elnevezett könyvtárba szállították ünnepélyes keretek között a holttestét, hogy ott búcsúzhassanak el tőle tisztelői.
Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök lánya és tanácsadója úgy tűnik, nagy rajongója a téli sportoknak. a fotók a férfi négyesbob versenyen készültek róla. Az egyik versenyző még az érmét is a nyakába akasztotta, ráadásul ő vezeti az olimpia záróünnepségén részt vevő amerikai küldöttséget.
– Újra szingli Baukó Éva (34)! A Való Világ egykori játékosa a közösségi oldalán adta hírül, kiadta titokzatos szerelme útját. Pedig korábban úgy nyilatkozott a Blikknek, ez most szerelem.