Atyaég, ilyen van, és mi csak most tudtuk meg? Apró, kis, tömpe basset houndoknak tartottak futóversenyt egy lóversenypályán. Kész szerencse, hogy az eseményről videók is készültek. Rendesen benne járunk már a vasárnapban, több nem is kell a szórakozáshoz! Vagy ha egy videó megnézéséhez is lusta, nézze meg ezt a képet, ahogy a kis kajla kutyák
Szersén Gyula 54 éve szinkronizál, Terence Hill mellett ő adja a hangját Charles Bronsonnak, William Shatnernek és Poirot felügyelőnek is, kedvenc szinkronmunkái közé mégis David Attenborough természetfilmjeit sorolta. A színész kicsit panaszkodott is, ha már arra járt, elmondta, hogy szerinte a televíziós csatornák nagyon sok kommersz filmet sugár
Egy 28 perces jelenetet forgattak, ami állítólag filmtörténeti mérföldkő, hiszen ez az első film, amiben egy szexrobot is szerepel. Ha valakinek mondanak valamit ezek a nevek, akkor Sofia Curly és Dorian Del Isla szerepelnek még a filmben, amit elvileg egy barcelonai bordélyban vettek fel A jelenetben szereplő Sofia Curly egy-két mondatot nyilatk
Egymillió dollárt követel Kansas államtól Richard Jones, miután ártatlanül leült 17 évet a börtönben. Jonesnak egy 1999-es bankrablás miatt kellett börtönben menni, amiben a legnagyobb bűne, ha egyáltalán lehet ilyet mondani, az volt, hogy kiköpött mása volt annak, aki valószínűleg tényleg elkövette a rablást. Jonest egy szemtanú juttatta a bö
Eléggé felhúzta magát egy húszéves amerikai nő azon, hogy nem sikerült megelőznie egy buszt, és megkarcolta a kocsija oldalát. Az a kemény, hogy még videó is készült arról, hogy nekiesik az emelővel a sofőr oldalsó ablakának, hogy betörje az üveget. Amikor nem ért célt, visszaszállt volna a kocsijába, hogy elhajtson, azonban buszsofőr elé állt, h
A bokszoló meglátogatta Atlantic City-t, és ha már ott volt, akkor beugrott éjszaka egy sztripklubba szórakozni is. A TMZ videójából olyan sok nem látszik, csakhogy valaki áll a kifutó mellett, és körülötte repülnek a bankjegyek. A bárban dolgozók azt mondták, hogy a takarítók még reggel is százdollárosokat szedegettek mindenhol. Előtte Maywea
Csak tavaly hatezer rejtett kamerás esetet jelentettek Dél-Koreából. A rejtett kamerás felvételek leggyakoribb áldozatai a vécéket, öltözőket használó nők, akik állandó félelemben élnek az országban. A videókat általában szereplők tudta nélkül hozták nyilvánosságra. Jelenleg havonta egyszer ellenőrzik a nyilvános vécéket a dél-koreai fővárosba
A gyilkosságon túl, Chemnitz a német állami szervezetek csődjének jelképe is. Az iraki gyanúsítottat nem adták vissza Bulgáriának, ráadásul rossz minőségű hamisított okmányokkal érkezett.
Az 55 éves műsorvezetőnő hosszú kihagyás után tér vissza a tévé képernyőjére. A szakmai sikerek mellett a háromgyerekes Jakupcsekkel madarat lehetne fogatni, hiszen nyolc hónappal ezelőtt nagymama lett.
Ismét felbukkant az a nő, aki korábban több ismert magyar hírességet, köztük Rékasi Károlyt és Peller Károlyt is zaklatta. Az illető nem ismer lehetetlent, most egy másik ismert személyiséget provokál, és úgy tűnik, ezt minden jogi következmény nélkül meg is teheti.
Egy esztendeje nem ad életjelet, és tavaly decemberben hivatalosan is eltűntnek nyilvánították azt az asszonyt, aki egy ikrényi hétvégi ház albérlőjeként évekig É. Imre telekszomszédja volt.
Nehéz - ugyanakkor rendkívül megható - produkcióval állt színpadra Szabó Zsófi: elhunyt édesapjával, Szabó Gyulával közösen mondott el egy mesét a Szenzációs Négyes című vetélkedőben - természetesen a technika segítségével. Mondanunk sem kell, lelkileg igen megterhelő volt mindez a műsorvezetően: végig ügyelt arra, hogy el ne sírja magát. "Nehéz he
Vasárnap, zárás után csaptak fel a lángok a Rio de Janeiróban található Nemzeti Múzeumban. A híradások szerint személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a károk összege felbecsülhetetlen: amellett, hogy az épület még most is lángol, a szakértők már most számolnak Brazília legjelentősebb műkincseinek elvesztésével. "Elviselhetetlen katasztrófa. Az o
Tinédzserként lett a börtön az otthonuk, felnőtt férfiként szabadulnak a borzalmas kaposvári diákgyilkosság elkövetői. Tíz év elegendő bűnhődés egy ilyen rémtettért?
Egy 42 éves férfi mindkét lábát csonkolta az őt elgázoló vonat Szlovákiában, Homonna közelében. Az áldozat direkt ült a sínekre. A vonat vezetője hiába vette észre, a rövid távolság miatt a szerelvény vészfékkel sem tudott megállni. Az elgázolt férfi eszméleténél volt, amikor a mentők kiértek. Kórházba szállítása után több órán keresztül műtötték,
Igazi vízválasztó kérdés: egyesek szerint inkább ciki, amikor egy anyuka ugyanolyan ruhát ölt magára, mint amilyet a gyermekére ad, mások szerint ez a világ legcukibb dolga. Noha Tatár Csilla sem igazán támogatja az efféle összeöltözéseket, úgy érezte, egyszer ki kell próbálnia - derül ki friss Insta-posztjából. Mondjuk a végeredmény nem is lett o
Hatalmas viharzóna vonult át az országon tegnap, elképesztő erővel tomboltak az elemek. Rövid idő alatt sok csapadék hullott és rengeteg villám volt látható az ország különböző pontjain.
A teljesítmény központú társadalmunk nagy hatással van a gyerekek lelki világára, amire a szülők is rátesznek egy lapáttal. Ön tudja mik a pszichés problémák jelei?
Nem semmi produkciót vállalt be ÉNB Lali ötletét követve Szabó Simon: a páros ugyanis anyaszült meztelenül táncikált a színpadon, egy-egy törölközőt dobálva rejtve el azt, amit csak a 18 pluszos műsorokban lehetne mutatni. Mindezt egyébként Szenzációs négyes első adásában láthatták a tévénézők - de aki lemaradt róla, itt is visszanézheti: A bevá