A hétvégén rendezték meg 70. Emmy-díjátadót, ami most nem csak a szép ruhák miatt volt érdekes. Ugyanis az idén júniusban elhunyt Anthony Bourdain egyszerre hat posztumuszi díjat is kapott.
Lázár János egykori kancelláriaminiszter Facebook oldalát néha érdemes átböngészni, mert a Hódmezővásárhelyre visszavonult politikus néha igazi csemegékkel szolgál a látogatók számára, és ezekből mindig megtudhatjuk, mi a helyzet épp a polgármesterként a városáért tevékenykedő volt miniszterrel:
Nagyon úgy tűnik, hogy Zac Efronért még Hollywood leghíresebb sztárcsajai is rajonganak. Mel B, az egykori Spice Girl például nem is vesztegette sokáig az időt.
A Marie-Claire felmérése szerint a középkorú nőknek több mint a fele telefon- és internetfüggő. A népszerű magazin főszerkesztőnője sem volt ez alól kivétel.
Hajdan őt tartották a „szépfiúnak” a Beatles-ben, őérte rajongott a legtöbb lány. Éppen ezért Paul McCartney még 70 felett is őrizte, legalábbis látszatra, barna fürtjeit.