2018. szeptember 19. szerda

szept. 19
18:30
Újabb poggyászbotrány – 400 ezret loptak ki egy csomagból (BorsOnline)
Ha figyelmesen követi az ember a közösségi oldalakat, hamar szembetűnik, hogy hiába az év eleji sorozatos poggyászbotrány, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nem szűnt meg a fosztogatási probléma. Sőt ami azt illeti, még nincs is vége a szeptembernek, és csak ebben a hónapban legalább három ügyre bukkanunk. Mint a Bors megírta, a hónap elején e
szept. 19
18:30
Harmadszor is anya lesz Jessica Simpson – már a baba nemét is lehet tudni (SzMo)
A színésznő maga jelentette be az örömhírt.
szept. 19
18:42
Supergirl végre a mozikat is meghódíthatja, egy pletyka szerint pedig már a lehetséges főgonosz is megvan a filmhez (Noizz)
Cavill sorsa egyelőre még mindig kérdéses, Superman utódja azonban már úgy tűnik, megvan egy újabb kriptoni szuperhős képében.
szept. 19
19:06
Justin Bieber szerenádot adott menyasszonyának (Joy)
Nagyon jeleskedik romantikából mostanában az egykor még csajozós botrányhős szerepében tetszelgő Justin Bieber.
szept. 19
19:06
Kegyetlen halála volt a nyolcévesnek, mert az anyja egy nőt választott az apja helyett (BorsOnline)
Saját nyolcéves kislányát gyilkolta meg egy férfi azért, mert féltékeny volt volt ex-barátnője leszbikus szeretőjére.
szept. 19
19:12
Keressétek a poént a Johnny English-ben... - Heti moziajánló: szeptember 20. (Noizz)
Kiválogattuk számotokra a legérdekesebb heti mozipremiereket!
szept. 19
19:18
Nagy bejelentés: visszatér a képernyőre a TV2 sztárja (Ripost)
Kertész Iván tagadhatatlanul az egyik legkarakteresebb alakja volt a honi tehetségkutató történelemnek két évvel ezelőtt. Egyedi külsejéhez egyedi hang is párosul. Az énekes egy zenés reality műsornak köszönhetően bepillantást ad a mindennapjaiba.
szept. 19
19:18
"Két napig azt sem tudtuk, túléli-e" – először beszélt Demi Lovato édesanyja lánya túladagolásáról (SzMo)
Az édesanya őszintén beszélt arról, mit érzett, amikor értesült a szörnyű hírről, és szerinte minek köszönhető, hogy lánya még mindig életben van.
szept. 19
19:36
Benned is megfagy a vér: halálra rémültek attól, amit a babafigyelőn láttak (Noizz)
A kislány apukája éppen rápillantott a babafigyelőre, amikor valami különösre lett figyelmes...egy fehéren fénylő korong jelent meg a gyerekágy fölött. Nem is csoda, hogy alig mert bemenni a szobába!
szept. 19
19:42
Nyugtató a cumiban: senki sem érti, hogy a vérben úszó anyát mi motiválta a szörnyűségre (BorsOnline)
Egy kansasi családi tragédiára számolt be az amerikai sajtó: egy anya egyelőre megmagyarázhatatlan indokból elvette kisgyermeke életét, és a magáét is el akarta dobni. A 42 éves Jennifer Clarey Tullytownban nevelte kétéves fiát, akit augusztus 25-én találtak holtan a hatóságok az anya házában. A gyerek közelében megtalálták az anyát is, aki már alé
szept. 19
19:48
Schobert Norbi: Nem baj, ha megmondjuk a gyereknek, hogy dagadt (Femcafe)
A fitneszguru szerint őszintének kell lenni.
szept. 19
20:12
Senki nem ismeri fel a képen a magyar énekesnőt - Te tudod, ki ő? (Femcafe)
Az egész ország tudja a nevét, mégsem ismeri fel senki.
szept. 19
20:18
Lassan nem marad hajadon az angol királyi családban, Meghan Markle után mindenki házasodni akar (BorsOnline)
Igen nagy a házasodási kedv mostanában az angol királyi családban, egy újabb hercegnő, a 37 éves Lady Gabriella Windsor eljegyzését jelentette be a Buckingham palota szeptember 19-én. Mihány herceg és Baroness Marie Christine hercegné közös gyermeke 2019 tavaszán köti majd össze életét Thomas Kingstonnal, akivel már három éve élnek boldog párkapcs
szept. 19
20:18
"Soha nem tudtam, ki volt valójában" – Jane Fonda először vallott őszintén édesanyja öngyilkosságáról (SzMo)
Az asszony bipoláris zavarral küzdött, a férje, Henry Fonda megcsalta – Jane ma már úgy érzi, meg tud bocsátani a szüleinek.
szept. 19
20:21
Fura videó került fel a netre Keresztes Ildikóról: de mit csinál? (Ripost)
Az énekesnő minden őrültségben benne van. Ezt bizonyítja a legfrissebb felvétel is róla.
szept. 19
20:36
Globális hódító útra indultak idén a lámák. Neked jöhet egy alpaka? (Noizz)
Az elmúlt évek során mindig volt valamilyen állat vagy figura, amit felkapott a divat és a lakberendezés világa. Ilyen volt legutóbb a flamingó, bagoly, az ananász vagy akár az unikornis.
szept. 19
20:36
Ez egy szexi fotó Dua Lipáról, a rajongók mégsem őt nézik a képen (Femcafe)
Mi ezzel a hiba?
szept. 19
20:54
Újra járható a Balatoni út (Infostart)
Megszűnt a helyszínelés a XI. kerületben.
szept. 19
21:12
Trump egykori szeretője rántotta le a leplet az elnöki dákóról, az internet pedig sírva röhög a részletektől (Noizz)
Vigyázat, ez tuti elrontja a legszebb gyerekkori emlékeidet is!
szept. 19
21:18
Medve támadt egy férfira Csíkkarcfalván (Infostart)
Medve támadt egy férfira szerda délután a székelyföldi Csíkkarcfalván - közölte az Agerpres hírügynökség, a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.
szept. 19
21:24
Előkerült a titkos napló Weisz Fanniról: ez áll benne (Ripost)
A lánya életéből több részletet is megosztott Ágnes asszony a Facebook-oldalán.
szept. 19
21:26
Kiszel Tünde megmutatta új pasiját: meg fogsz lepődni (Ripost)
A naptárdívára saját bevallása: ma is úgy ragadnak rá a férfiak, mint légy a légypapírra. Ő ennek ellenére nem adja be a derekát. Vagy mégis?
szept. 19
21:30
Ha úgy érzed, hogy borzasztó a hajad, tévedsz: összeraktuk a világ leggázosabb frizuráinak toplistáját (SzMo)
Ezek annyira jók, hogy nem is mondunk semmit... :D Inkább mutatjuk.
szept. 19
21:42
Döntöttek: Ez vár a hercegi párra Katalin félmeztelen képei miatt (Femcafe)
Kiszivárogtak a hercegné pikáns fotói, meg is lett a dolog következménye.
szept. 19
21:42
Már őseink is találkoztak űrlényekkel: többszázéves festmények, amiken repülő csészealjak jelentek meg (Noizz)
Már akkor rajzoltak furcsa alakú repülő tárgyakat, amikor még maximum a repülés gondolatáról fantáziáltak őseink. Ha nem ember által épített tárgyakat festettek le, akkor mik voltak azok?
szept. 19
22:54
Csak egy kicsit jobb, mintha szemen szúrnának egy rozsdás késsel - Johnny English Újra Lecsap kritika (Noizz)
Íme a Noizz és Jani véleménye Johnny English harmadik kalandjáról!

Keresés