A nyáron virágzó orbáncfű a legismertebb gyógynövényünk, ihatjuk a teáját gyomorpanaszokra, depresszióra, nyugtatóként, immunerősítésre. Napsárga virágaiból készíthetjük a segítő olajat. Ehhez napsütésben kell gyűjtenünk a növényt. Elég lecsippenteni a nyíló virágokat, amelyek megdörzsölve vörösesen festenek. Egy befőttesüveget töltsünk tele orbá
Lagzi Lajcsi – így nevezik a mulatós zene hazai királyát, ám Galambos Lajos saját magánéletében hűtlen a nevéhez. Csendes volt a lagzija, és az lesz a huszadik házassági évfordulója is.
Mint arról a Bors is beszámolt Pál Éva komoly anyagi nehézségekkel küzd, a Neoton egykori énekesnője kénytelen eladni házát, hogy fedezze hitelei törlesztőrészleteit. A Blikk csütörtökön arról írt, hogy Pál Éva elmondása szerint a Neoton menekülőt jelenthetne a számára, ezért szerezette volna feléleszteni valamilyen formában az együttest, amelynek
A Vörös Hadsereg és a földönkívüliek is állhatnak a rejtély mögött, ami talán már sosem oldódik meg. A hatalmas szibériai pusztaság titokzatos fémhordói megigézik az arra járót, és többé nem eresztik el.
Csütörtök reggel a terveknek megfelelően elkezdődött a Dunában talált bomba kiemelése. Mint arról többször beszámoltunk, az Erzsébet híd budai hídfőjénél, mintegy ötven méterre északra egy vélhetően II. világháborús szovjet bombát találtak. A tűzszerészek eredetilleg már kedden megpróbálták eltávolítani a robbanótestet, ám akkor a körülmények miatt
A brit rendőrség három újabb esetet vizsgál Kevin Spacey zaklatásaival kapcsolatban. A BBC cikke szerint az 58 éves színész Londonban, és 2013-ban Gloucesterben is zaklathatott másokat, így a londoni rendőrök összesen már hat esetben nyomoznak ellene. A hat ügyből öt szexuális, míg egy esetben zaklatás a vád. Az Oscar-díjas Spacey-t először tavaly
A csinos kismama mindent megtesz annak érdekében, hogy a hasában fejlődő magzat egészségesen és boldogan jöjjön világra, ám vannak, akik szerint hibát követ el.
Mielőtt elindulnak a kiérdemelt szabadságukra, érdemes megtenni néhány dolgot, hogy megvédjék otthonukat és még spóroljanak is egy kicsit. Ha már közeleg a nyaralás időpontja, ne vásároljanak a fagyasztóba ételt, fogyasszák el azokat, amelyek ott vannak, a romlandókkal együtt, hogy kiürüljön, így ki lehet kapcsolni. Az elektromos eszközöket húzzák
Egyre szemtelenebbek a városokban a madarak – legalábbis így látják azok, akik felfigyeltek a nagytestű varjakra, amint a kukák szélén egyensúlyozva szelektálják azok tartalmát. Sokan csak nevetnek, de van, akit egyenesen bosszantanak a madarak. – Elég magabiztosak, a kiskutyánkra megpróbált rátámadni az egyik. Az volt a szerencse, hogy a felnőtt
Kipróbálná magát, hogyan szórakozott a 17. századi velencei nemesség? Ha igen, mindenképp látogasson el a világ legelső kaszinójába, a Casinò di Veneziába. A Bors most bemutatja az 1638-ban épült Ridottót.
Kiemelték a bombát, amely napok óta lázban tartja a fővárost, és amely miatt csütörtökön három kerületben kellett lezárásokat intézni. Az I., az V. és a XI. kerületben kellett utcákat lezárni, bizonyos épületekből pedig még a lakókat is kitelepítették. A II. világháborús bomba kiemelését atűzszerészek a délelőtt folyamán elvégezték elszállítása fol
Bors Kapitány tovább emelte a tétet, és már gazdára talált az első 250 000 forint is! A sándorfalvi nyugdíjas Zombori József hosszú évek óta rajongója a lapunknak. – Napi szinten veszem a Borsot, de a rejtvénymagazinnal megjelenő számokat pláne semmi pénzért nem hagynám ki. Szeretem, hogy a Bors teljes képet ad a világról, legyen szó hírességekről,
Úgy tűnik, nem kell a közeljövőben azzal számolni, hogy a hazai utakon megváltoznak a sebességhatárok. A balesetek számának csökkentése érdekében Magyarországon más megoldásokban gondolkodnak a szakértők.
Az egyik dél-afrikai vadrezervátumban különös dolog történt. Egy három tagból álló banda betört a területre, hogy engedély nélkül rinocéroszokat öljenek meg.
A mentőcsapatok elindultak egy titkos átjáró felkutatására a bajba jutott ifi focicsapathoz, akik több mint tizenkét napja a thaiföldi Tham Luang barlang mélyén rekedtek. A 12 kiskamasz és 25 éves edzőjük ugyanis bár 800 méterre vannak a föld alatt, nemrég kutyaugatásra lettek figyelmesek, így nem kizárt, hogy van egy titkos, földalatti átjáró, ami
Szabadbattyán térségében két személygépjármű ütközött össze, ezért a Balaton irányába vezető oldalon forgalomkorlátozásra számítsanak a gépjárművezetők.