Véget érhet a sárdobálás Berki Krisztián és Hódi Pamela között, ugyanis lezárult a modell által kezdeményezett per közös gyermekük elhelyezéséről. De, mint kiderült, a felek titoktartási szerződést írtak alá, miszerint elvi okok miatt ezután nem nyilatkoznak a sajtónak magánéletük eme részéről.
A színésznő bizakodóan tekint a jövőbe, Kerényi Miklós Mátétól való válása után egyedülálló anyaként igyekszik megállni a helyét a világban. A Bors munkatársának az olaszországi Triesztben adott interjút.
Még 2015-ben ásták el azokat az emberi maradványokat a pilisszentiváni erdőben, melyekre hétfőn találtak rá a rendőrők a helyi tó közelében – értesült a Bors, a rejtélyes holttestekről tizedikén számoltunk be. Úgy tudjuk, a tettes valahol feldarabolta áldozatait, és utána választotta ki a Jági tanösvényen a rejtekhelyet, ahol elásta őket.
Sajnos már nem tudták megmenteni az életét annak az idős férfinak akivel egy nála 12 évvel fiatalabb, szintén nyugdíjas korú férfi dulakodásba keveredett egy komolytalannak látszó ügyön Pestszentlőrincen. A 64 éves érdi H. László 2018. július 10-én délelőtt Budapest XVIII. kerületében vitába, majd dulakodásba keveredett egy idős férfival, aki szóv
Nem rejtette véka alá Németországgal kapcsolatos véleményét Donald Trump. Az amerikai elnök a tegnap kezdődött kétnapos NATO-csúcs előtt üzent Angela Merkel német kancellárnak. Trump szerint Németország évente dollármilliárdokat fizet olajért és gázért Oroszországnak, pedig az Egyesült Államok szerinte rengeteget költ Európa védelmére. Emellett Ném
Bár sokan támadták a párt a nagy korkülönbség miatt, és nem hittek a szerelemükben, Koholák Alexandra (27) szeptember 14-én, öt hónapnyi kapcsolat után kimondja a boldogító igent párjának, Farkas Balázsnak (53). A FEM3 műsorvezetője az esküvőt nagyon várja, de saját gyermekre nem vágyik, s a családtagok sem lesznek ott a menyegzőn. – Régebben i
Csüllög Andrea (17) két éve tűnt el: akkor a családja mindent megtett annak érdekében, hogy felkutassák és hazakerüljön. A szálak egészen Olaszországig vezettek, ahol –mint kiderült – a lány hajléktalanként élt a metrós rémként elhíresült, most is körözés alatt álló Gál Dániel (24) társaságában. Szerettei hiába próbálták óvni a fiútól Andreát, az
Annyi tartósító kerül a szervezetünkbe, hogy a testünk sokkal lassabban porlad el a halálunk után, mint ötven éve. Vagy mégsem? A gyorséttermi hamburgerek miért néznek ki hat év után is szinte ugyanúgy?
Az idős színész fia felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de az ítélethirdetésig még dolgozni sem volt hajlandó, ezért sajátos módon fizetett kiskorú gyermekének.
Csaló álrendőrt fogott Csordás Ákos, az X-Faktor egykori sztárja. Az énekesből lett rendőr őrmester, az V. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozója, a Police.hu-n maga számolt be a román szélhámos kézre kerítéséről, amiben hatékony segítséget nyújtottak a károsult külföldi turisták is. A 2013-as X-Faktor felfedezettjének Tóth Gabi volt a mentora, és
A nyuszis magazin címlapján ismertté vált szépség, aki már 12. éve lemezlovasként járja a világot, mindig is kisfiúra vágyott. Most már bizonyos: fia születik pár hónapon belül. Nagyon megörült a múlt heti ultrahangfelvételnek, amely megmutatta: tényleg trónörökössel bővül a család. Voksán Virág készül az anyaságra: vásárolgat, babanaplót vezet,
Bőrünk védelme érdekében nem csak fényvédő szerekkel kell védekezni az UV-sugarak ellen. Erre jók a narancssárga, piros, sötétzöld zöldségek és gyümölcsök is. Például a sárgarépa, a kaliforniai paprika, a paradicsom, a sütőtök, a sárgabarack, a dinnye, illetve a sóska, a spenót és a brokkoli tovább fokozzák a bőr védekezőképességét. Együnk ezekből
Velem – Törőcsik Mari egyetlen vágya, hogy újra találkozhasson megboldogult férjével – a Fekete-tengerben. Korábban arról nyilatkozott a Nemzet Színésznője, hogy szeretné, ha hamvait a Tiszába szórnák, ehhez viszont engedély kell
Csontvelőre esküszik Halle Berry. Az Oscar-díjas színésznő mindig bespájzolt csontokból a hentesnél, otthon pedig speciális főzetet készít belőlük, amit egy hörpintésre le is gurít. Állítása szerint a lötty magas kollagéntartalmának köszönheti fiatalos külsejét, feszes bőrét.
Két testvér, két énekesnő, mégis homlokegyenest különböző az életük. Míg Pintácsi Viki immár harmadszor válik, húga, Szandi 26 éve lehorgonyzott Bogdán Csaba mellett. De vajon, hogyan lehetséges, hogy az egyiknek sikerült kiteljesednie a házasságában, a másik pedig csak egyre keresi az igazit? Viki azt mondta erről a Story magazinnak, hogy alkal
Több ezer fiatal rohamozta meg a velencei tópartot, ahol kinyitotta kapuit a 43. EFOTT. A július 10-16 közötti fesztivál olyan sztárfellépőket tartogat, mint például John Newman, Jessie J, a hazai zenekarok közül pedig, mint a Wellhello, a Halott Pénz, a Punnany Massif vagy a Majka&Curtis. A beköltözős nap után, csütörtökre az összes színpad meg
Zümmögnek, kellemetlenkednek, félelmetesek, csípnek. De ha nem lennének, nekünk nem volna mit enni. Gondoljon bele, hogy egyszer csak nem terem a kertben a barack, a paradicsom, a paprika! Segítünk, hogyan élhet békében együtt a méhekkel.
Rekordáron kelt el a Micimackó című világhírű mű eredeti térképrajza a Százholdas pagonyról. A Sotheby’s aukciósház londoni árverésén 430 ezer fontért, azaz 157 millió forintért vásárolták meg.
Javában tart a nyár, nem meglepő, hogy a legtöbb magyar híresség fogja a sátorfáját, összecsomagol és jó néhány hétre hátra hagyja Magyarországot. Szinte kivétel nélkül paradicsomi környezetben pihenik ki a mindennapok fáradalmait.
Gyógyszeres úton kasztrálta fiát, Michaelt a sztár napokban elhunyt apja, Joe Jackson – írja a brit The Sun. Ezt a világsztár egykori orvosa, Conrad Murray állítja, aki halála előtt kezelte, és aki beadta neki a halálos adag altatót. Tettéért akkor lecsukták, öt éve azonban kiszabadult, erről eddig azért nem beszélt, mert félt, hogy Jackson apja be