2018. július 19. csütörtök

júl. 19
18:40
Kiszivárogtak a fotók: itt tartja esküvőjét a magyar sztár (Ripost)
Hamarosan kimondják a boldogító igeneket a párjával.
júl. 19
18:42
Nem lehet fürdeni a Holt-Tiszánál (BorsOnline)
A cianobaktérium (kék alga) miatt rendeltek el fürdési tilalmat a mártélyi Holt-Tiszánál. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a kormányhivatal kérésére vettek mintákat a szabadstrandon. Ebből kiderült, hogy határérték felett van a kórokozók száma, amelyek a vízi és szárazföldi élőlényekre, sőt az emberi szervezetre is egészségkárosító hatás
júl. 19
19:18
Ez a neonszínű kutya az internet új sztárja - fotó (BorsOnline)
Renae Crevalle úgy döntött, hogy befesti Sheeba nevű kínai meztelen kutyáját rikító kékre és lilára, mert szerinte úgy sokkal szebb lesz, és állítja: kedvence is odavan új külsejéért. A háziállatok fotózásával foglalkozó 61 éves kaliforniai nő, amellett, hogy igen jól tartja magát, kutyáját is híressé tette, az internet egyenesen megőrül a színes
júl. 19
19:39
Drámai évforduló, ezt mondta a temetőben Somló Tamás özvegye (Ripost)
A két évvel ezelőtt elhunyt zenész kedvese, Gyöngyvér, a mai napig nem tudta elfelejteni őt, ezért hűen ápolja az emlékét.
júl. 19
19:41
Lehullt a lepel Meghan Markle apjáról, ez már tényleg vérlázító (Ripost)
A hercegné egyik közeli barátja kitálalt Thomas Markle állítólagos szívműtétjéről. Úgy tűnik, hogy semmi sem volt igaz, amit az apa állított.
júl. 19
19:43
Ez igen, nem mindennapi vallomással lepték meg a magyar sztáranyukát (Ripost)
Nem is lehetne boldogabb Laky Zsuzsi és párja, Dietz Gusztáv!
júl. 19
19:54
Az élet császárának tűnik a panellakását kínálgató, kiterült mackó! (BorsOnline)
Az illető medve Szeged Makkosház városrészben él, plüssből van és szemmel láthatóan nincs túl sok gondja semmire. Sorsa azonban új szakaszához közeledik, 49 nm-es élőhelyét ugyanis 14,49 millióért ajánlgatja. Hogy barlangba vagy egy másik szegedi otthonba igyekszik-e, nem tudjuk. Mindenesetre egyértelműen ő a hét ingatlanos arca! “Makkosházán el
júl. 19
19:57
Judy: „Néha már a teljes összeomlás szélén állok” (Blikk)
– Férje szerint is túl sokat dogozik a Gro­o­ve­house énekesnője, aki saját bevallása szerint néha már a teljes összeomlás szélén áll.
júl. 19
20:12
Kínos lenne ezt kerülgetni a Tiszán szegedi vb alatt (BorsOnline)
Elkeserítő látványt nyújtott az a rengeteg szemét, ami a szegedi sárkányhajó-világbajnokság megnyitóján, az újszegedi oldalon úszott a Tiszában. Főként műanyag flakonokat vitt a víz, s mivel a címkék már leáztak, nem adtak semmilyen támpontot, hol kerülhettek a folyóba – írta a Délmagyarország. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerint a Ti
júl. 19
20:14
Táskájába tett kamerával rögzítette, ahogy nemi szervét és melleit fogdossa az orvos (BorsOnline)
Egy 35 éves nő titokban a táskájába rejtett kamerával rögzítette, amint a vizsgálat során az orvos szexuálisan molesztálja őt. A louisianai doktor a nő melleit és nemi szervét fogdosta. Gretna városában, ahol a férfi rendelője is van, a nő bement a rendőrségre és megmutatta a felvételt. A rendőröknek elmondta, szándékosan készített filmfelvételt a
júl. 19
20:15
Gyászol Magyarország. Nagyszerű művészt veszítettünk el (Blikk)
Hatalmas életmű áll mögötte.
júl. 19
20:42
Ez aztán kínos: hatalmasat villantott Tom Cruise, és észre se vette (Ripost)
Elfelejtette felhúzni a sliccét Tom Cruise, amikor filmje premierjére érkezett.
júl. 19
20:48
Látott már ekkora gombát? - fotó (BorsOnline)
Csaknem öt­kilós óriás­pöfeteget talált egy kertész a romániai Szárhegyen. Lukács Géza a község felszegi részén lévő földjén találta a gombát. Mint mondta, a kertek végében, a pityókasor oldalában nőtt a 4,5 kilogrammos példány – írja a Székelyhon. – A pityókatermelők nem ör­vendenek, ha gomba terem a sorok oldalán, a földek szélén. Ahol nagyra nő
júl. 19
21:45
Leleplező videó, lopáson kapták Cseke Katinkát (Ripost)
Felkerült az internetre a felvétel, amin jól kivehető a Jóban Rosszban színésznője.
júl. 19
22:18
Paul Walkerről készül dokumentumfilm (hirado.hu)
Augusztus elején lesz a film bemutatója.
júl. 19
22:48
Több hazai sztár is rejtélyes körülmények között vesztette életét (Ripost)
Számos haláleset történt az elmúlt néhány évben, ami beárnyékolta az egyébként vidámnak tűnő nyarat. Az összeállításban szereplő magyar hírességek váratlanul és tragikus körülmények között vesztették életüket, ám emlékük a mai napig a rajongók és a közvélemény szívében él.
júl. 19
22:54
Kínos lenne ezt kerülgetni a Tiszán a szegedi vb alatt (BorsOnline)
Elkeserítő látványt nyújtott az a rengeteg szemét, ami a szegedi sárkányhajó-világbajnokság megnyitóján, az újszegedi oldalon úszott a Tiszában. Főként műanyag flakonokat vitt a víz, s mivel a címkék már leáztak, nem adtak semmilyen támpontot, hol kerülhettek a folyóba – írta a Délmagyarország. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerint a
júl. 19
23:51
Nem hiszed el, ki nyűgözte le a magyar sztárszínészt (Ripost)
Barátaival utazott Nagy Sándor Franciaországba, ahol több városba is ellátogattak.
júl. 19
23:53
Szomorú hírt közöltek: beteg a népszerű énekes, színpadra se bír állni (Ripost)
A fellépése előtt pár órával közölték, annyira beteg az énekes, hogy nem tud színpadra lépni.

Keresés