A 60 éves Alec Baldwin és nagyjából feleannyi idős felesége, Hilaria két hónappal ezelőtt számoltak be arról, hogy megszületett negyedik közös gyermekük. Elképesztő, de az asszony máris nádszál vékony, pedig a négy gyerek az négy gyerek! Végre kiderült mi lehet soványságának titka: a folytonos tornázás! Az egykori jógaoktató mindent megtesz azért,
Annyira eladósodott Szilágyi István és családja, hogy hamarosan elveszíthetik a házukat. A család ugyani 25 millió forinttal tartozik a banknak egy korábbi hitelfelvétel kapcsán, amit elmondásuk szerint soha nem tudnak visszafizetni. Bár...
Nem sokáig szomorkodott ellopott szobra miatt Kolodko Mihály. A kárpátaljai szobrász megcsinálta újból a Széll Kálmán téri mini Mekk Elek-szobrot, amit a rajongók a Facebookon csak Mekk 2.0-nak neveztek el. De van, aki Ifj. Mekk Eleknek becézi. A szobor július elején tűnt el, alig egy hónappal azután, hogy kikerült a Vár felé vezető lépcsők egyikén
A vegetáriánus és vegán étkezésről már mindenki hallott, viszont azt sokan nem is gondolnák, hogy már sok cukrász kínálatát is megreformálta ez a táplálkozási forma.
Sosem látott futball-lázban ég Horvátország, miután déli szomszédunk bejutott a 2018-as oroszországi világbajnokság döntőjébe, ahol Franciaországgal mérkőzik meg vasárnap. Természetesen a helyi tűzoltók is árgus szemekkel követik az eseményeket. Egy videó tanúsága alapján egy egység éppen hazájuk Oroszország elleni negyeddöntőjének a büntetőrúgása
Micsoda hír: első gyermekét várja a szupermodell Kate Upton és baseball-játékos férje, Justin Verlander. A nagy hírt a People magazin tette közzé. A pár egyébként 2014 elején kezdett el járni, és két évvel később el is jegyezték egymást. Az esküvőre végül 2017 novemberében került sor.
A csúnya varangy most lehet, hogy megszépül az Önök szemében, ha megnézik ezt a liveleak videót. Azt mindig is tudtuk, hogy léteznek nagyon okos és tanulékony állatok, de a békáról ezt eddig nem feltételeztük. Úgy tűnik, a fejlett technika a brekiket is elbűvöli. Nevettető pillanatok következnek!
Amióta a királyi család tagja lett Meghan Markle, még a korábbiaknál is több figyelem irányul rá. A színésznőből lett hercegné öltözködési stílusa - finoman szólva - ellentétes érzéseket vált ki az emberekből. Egyrészt azt mindenki elismeri, hogy Meghan hihetetlenül elegáns, egyszerűen minden ruhadarabja nagyon jól mutat rajta és hétköznapi szemmel
Bizarr művészet - ezt a címet viseli sorozatunk, melyben világhírű alkotók megdöbbentő, megbotránkoztató, sokszor sötét titkaitól rántjuk le a leplet. Aktuális részünkben egy olyan rendezőről lesz szó, aki rájött: úgy tükröződhet a színészei szemében a félelem a leghitelesebben, ha valóban rettegnek.
Július 14-én a következő számokat húzták ki az ötöslottó-sorsoláson: 4 (négy) 12 (tizenkettő) 24 (huszonnégy) 68 (hatvannyolc) 84 (nyolcvannégy) Joker: 498641 A Jokeren született telitalálat - a szerencsés nyertes 87,5 millió forintot vihet haza. Jövő héten 20 millió lesz a várható főnyeremény. Sajnos ezen a héten senkinek sem sikerült elt
A Balatontól 30 kilométerre fekszik Somogyvámos dombjai között a Krisna-völgy. Az Indiai Kulturális Központ és Biofarm 25 éve létesült, és azóta világhírűvé vált. Lakói önellátásra törekszenek, és ez az egyszerűség ad számukra teljességet.
Amint arról beszámoltunk, a napokban megtalálták a 17 éves Mária holttestét, aki egy barátnőjével akarta átúszni a Vág folyót. A lány a szörnyű tragédiáról mesélt.