Bár ők még nem tudnak róla, Karácson Tamás alias Fluor Tomi kiszemelt magának néhány tehetséget, akiknek a későbbiekben egyengetné a karrierjét. De vajon kik lehetnek ők? - Kinéztem magamnak néhány tehetséges fiatal zenészt, néhány éven belül velük akarok foglalkozni, felépíteni őket, megerősíteni az arculatukat. Ők még nem is tudják - mondta a r
Nem is gondolnánk, hogy statisztikák szerint csak Magyarországon évente 25–30 iskolás vet véget az életének. Már a 10–14 évesek is sokat gondolkodnak a jövőjükön, el kell dönteniük, hogy mit szeretnének tanulni és mivel szeretnének foglalkozni, ami ilyen korban hatalmas terhet jelenthet.
Hatalmas hal akadt nemrégiben horogra, amelyhez hasonlót az elmúlt fél évszázadban nem fogtak a Heves megyei Markazi-tóból. A gyöngyösi Fülöp Henrik horgán egy 27 és fél kilós tőponty akadt fenn. A hal egy, a horgász által kikísérletezett csalira harapott rá. Cukor néven iktatták be a tó történetét megörökítő könyvbe – írja a Heves Megyei Hírlap.
Elképesztő jelenetsoroknak lehettek szemtanúi azok, akik a napokban Budapest egyik forgalmas belső kerületében jártak. Az egyik gyrososhoz ugyanis hirtelen három galamb repült oda, kihasználva azt, hogy a dolgozók egy pillanatnyi szünetet tartottak. Egy szemtanú beszámolója alapján a pofátlan szárnyasok egyből rávetették magukat az ételre, és egym
Victoria Beckham miatt nem tér vissza a Spice Girls. A rajongók hiába várták izgatottan a visszatérést, Posh Spice nem hajlandó fellépni. Régi menedzserük, Simon Fuller és 150 millió font sem tudta meggyőzni a divattervezővé előlépett énekesnőt.
Tíz év nyolc hónap fegyházra ítélt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság első fokon egy budapesti férfit, aki 83 ezer pornográf fényképet és videofelvételt szerzett meg kiskorúakról, és ezeket adathordozókon tárolta a lakásán - tájékoztatta a fővárosi főügyész kedden az MTI-t. Ibolya Tibor közölte: a 38 éves férfi egy többszintű titkosí
Elárverezik Bonaparte Napóleon waterlooi csatában hordott kalapját. A halhatatlan francia császárnak állítólag nem kevesebb, mint 120 kalapja volt, ám ezek közül már csak 19 maradt meg. Ezek közül jövő héten azt árverezik el, amelyet Napóleon 1815. június 18-án viselt utolsó összecsapásán, a waterlooi csatában. A császár utolsó ütközete egyértelm
Egy gyermekkori trauma Whitney Houston egész életére rányomta a bélyegét. Kevin MacDonald új dokumentumfilmjében a hat éve elhunyt énekesnő több hozzátartozója is megszólal, s többen is egyetértettek abban, hogy Whitney sosem tudta feldolgozni, hogy gyermekkorában molesztálta őt az unokanővére, a soulénekes Dee Dee Warwick. A rokonok szerint a Bo
Sandra Bullock (53) egyike azoknak a színésznőknek, akik nem szoktak vetkőzni a filmvásznon. A sztár most elárulta, miért nem vállal többé ágyjelenetet egyetlen filmben sem.
A színész hosszú évek után megtöri a csendet! Azt is tudja már, hogy kivel alapít családot. Szakmájában is új kihívások elé néz, egy filmje már előkészületi fázisban van.
Teljesen kikelt magából Tommy Lee, a rocker beszólt Pamela Andersonnak, és seggfejnek nevezte közös fiaikat. Tommy egy régi fotót és néhány nem túl kedves gondolatot osztott meg az Instagramján: – Nem akarok felszínes baromságokról írni, inkább őszinte leszek. Apának lenni fárasztó, sokszor el is buktam. Az anyjukat nem hibáztatom, sok dolga volt:
Egy hétig nem találták a szökésben lévő százéves teknőst, aki ez idő alatt csupán csak 1,6 kilométert tett meg. A Fred névre keresztelt páncélos a gazdája, a 86 éves Terry Phelps kertjéből lógott meg, s többnapos keresés után egy sofőr szúrta ki. Mivel korábban látta az elveszett állatról szóló plakátokat, tudta, hová kell vinnie. Számításaik szeri
Hatalmas bulit csinált álruhában Christina Aguilera és Jimmy Fallon, amikor is gondoltak egyet és lementek a metróaluljáróba énekelni. Az énekesnő hangját persze ezer közül is felismerni, így amikor belekezdett a dalba, egyből odasereglettek a járókelők, hogy megcsodálhassák kedvencüket. Az első dal végén aztán levették az álruhát, és elénekelte
Nem örül neki Liza Minnelli, hogy Renée Zellweger az édesanyját, a legendás színésznőt, Judy Garlandot fogja játszani egy filmben. Az Oscar-díjas színésznő nem indokolta meg részletesen, mi a gondja a szintén Oscar-díjas Renée Zellwegerrel, de valamiért nem kedveli. Szűkszavúan annyit mondott el: – Nem ismerem, soha nem beszéltem és nem is t
A popdíva kiélvezi, hogy egy kis ideig nem kell a gyermekeire vigyáznia. Férjével, Jay-Z-vel világ körüli turnén vannak. Egyéves ikreik gondozása minden idejüket felőrölte. Most a nagymamák vigyáznak a gyerekekre. Beyoncé kiélvezi a szabadságot, hétvégén hajnalig mulatott egy londoni bárban, ahonnan próbált láthatatlanul kiosonni. Ám feltűnést kelt
Azt állítják a zöld teának potenciális szerepe van a fogyásban. Nem kell túl sokat inni belőle. Már napi két és fél csésze elfogyasztása is elegendő a testsúly elvesztéséhez. Ekkora mennyiségű zöld tea segítségével egy nap alatt több, mint 100 kalóriát ad le az emberi szervezet – derül ki a healthywomen.org írásából. Állatkísérletekben kimutattá
Brutális mennyiségű krumplibogár árasztotta el a kónyi Horváth Alajos kertjét. Egy hónappal ezelőtt kezdődött, hogy bio kertjébe kártevők tízezrei jöttek, rágtak és kipusztult nem csak a burgonya, de az uborka, a paradicsom és a paprika is. – Mindjárt hetven leszek, de én még ilyet nem láttam – panaszolta Horváth Alajos a Borsnak. – Tavaly össze
Kozma Orsi tavaly gondolt egy merészet, és a tavalyi közös munka után újból egy DJ-vel dolgozott. A friss dal klipje pedig nagy hatással volt a gyermekeire.
Boldog apák napját kívánt saját magának Madonna. A popdívának két saját és négy örökbe fogadott gyermeke van, akiket régóta egyedülálló szülőként nevel. Madonna 2008-ban vált el Guy Ritchie-től, azóta nem volt komolyabb kapcsolata, s ő ezt nem is bánja. Úgy érzi, hogy független, egyedülálló nőként a férfifeladatokkal is könnyedén megbirkózik, így a
A kormány javaslata szerint 25 százalékos bevándorlási különadót kell fizetnie a bevándorlást segítő szervezeteknek, ezt is tartalmazza az Országgyűlés elé kedden kerülő adótörvény – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium. A kormány minden lehetséges eszközzel szeretné megvédeni Magyarországot az illegális migrációtól. A kormány a határkerítés, a meg
A nagy melegben nem csak az embereknek, az állatoknak is fontos, hogy legyen friss vizük, de mi történik akkor, ha egy vad nem talál ivóvizet? Paul Camps a Grand Cannyonnál kirándult kedvesével, amikor egy nagyon furcsán viselkedő mókusra lettek figyelmesek. Az állat először csak követte őket, de amikor Camps elővette kulacsát, hogy igyon, a mókus
Medvepara ütötte fel a fejét a minap egy Szolnokhoz közeli településen. Mint ahogy azt a Bors korábban már megírta: Abonyban egy medve alapos felfordulást okozott. Vackor – aki később bejárta a fél országot – benézett egy-két házba, majd egy általános iskolán keresztül távozott a városból. Most a helyiek újra medvére gyanakodnak. A miabonyunk.hu