A tavasszal elhunyt Demján Sándornak harminc éven át ugyanaz a prímás húzta a fülébe. Sándor Dezső zenekarával mindig készen állt, akár éjjel is, ha játszani kellett. A 260 milliárdos vagyonnal rendelkező mecénás szeretett mulatni és legendás házigazda volt.
Napra pontosan egy hete teljesen megváltozott Növényi Norbert élete, miután a bíróság adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt elsőfokon három év négy hónap börtönre ítélte. Az egykori olimpikon élete az elmúlt években sem volt egy leányálom, de az ítélethirdetés után teljesen összeomlott.
Összesen másfél órán át tartott Trump és az észak-koreai diktátor Kim Dzsong Un megbeszélése Szingapúrban. A két küldöttségvezető, munkatársaik kíséretében, ezután munkaebédet kezdett. Jelenleg annyit tudni, hogy a két vezető közös dokumentumot ír alá - azt azonban nem tudni, ez pontosan mit fog tartalmazni, illetve mekkora hatása lesz a tényleges
Mi hozza össze Bródy Jánost, a Mörköt, Nagy Ferót, Kobór Jánost, Müller Péter Sziámit, az Anna and the Barbies-t és a Tankcsapdát? Hát a rock. A Rocksuli!
Ellentétes hírek jelentek meg a péntek éjjel Sándorfalvánál befogott medvéről. A leghitelesebb véleményt közlő a Szegedi Vadaspark igazgatója, Veprik Róbert lehet, aki az altatólövedékkel sikeresen eltalálta a tőle tíz méterre felbukkant állatot. Szerinte ha le is gyengült, de jó állapotban van az egy-két éves, száz kilóra becsült súlyú nőstény, am
Amíg mi aludtunk, Donald Trump és Kim Dzsong Un történelmet írt Szingapúrban. Magyar idő szerint hajnali 3-kor ült le a történelem során először egy asztalhoz az amerikai elnök és az észak-koreai vezető.
Berki Krisztián bizonyos szempontból olyan, mint az a bizonyos népmese arról, hogy kell is hozni ajándékot a királynak, meg nem is: a showman ugyanis a Fem3 Café élő adásában, a nagy nyilvánosság előtt jelentette be, hogy még idén megkéri kedvese kezét, sőt, össze is fognak házasodni - méghozzá titokban. Ja, és gyereket is szeretne Mazsitól. “Val
Alig néhány hete szült, rengeteg hivatalos rendezvényen kell részt vennie, mégis úgy rohangál a gyerekei után, mint aki a világ legenergikusabb embere.
Holnapután indul a futball-világbajnokság, aminek a pályán a labda az elengedhetetlen kelléke, a tribünön és a tévé előtt pedig a sör. A kínálat hatalmas, így a Bors felkért egy szakértőt, hogy értékeljen hat, itthon népszerű, kedvezőbb árfekvésű sört – négy hazai és két külföldi fajtát.
Kedd délelőtt igen különleges műtéti beavatkozásnak adott otthont a Nyíregyházi Állatpark. Ekkor műtötték ugyanis ki a hároméves elefántbika, Kito begyulladt agyarát. A másfél tonnás állat altatását még hajnali négykor kezdték meg, majd hajnalban le is zajlott a kilencven perces beavatkozás, melyhez egy dél-afrikai szaktekintély érkezett. Gerhard S
Ma sem áll szóba egymással a Fiesta két zenésze. Knapik Tamás szerint Csordás Tibi miatt bomlott szét a zenekar, aminek nevét az énekes azóta is jogtalanul használja.
Egyre trendibb a magyar párok körében a külföldön, többnyire valamilyen egzotikus helyen kötött házasság. Vigyázni kell azonban: előfordulhat, hogy az esküvő hivatalosan meg sem történt.
– Soha nem volna szabad egy kisfiúnak végső búcsút vennie a húgocskájától – mondta könnyeivel küszködve a gyászoló apa, Matt Sooter, akinek 4 éves kislánya elveszítette a küzdelmet a rákkal szemben. A kislány bátyja nem volt hajlandó elmozdulni testvére halálos ágya mellől.
Bár jó formában van, 69 évesen nagyon megviseli a színészt, hogy órákat kell ülnie levegőtlen tárgyalótermekben. Amint lehet, kávéért siet és összerogyva hűsöl a levegőn.
Minden sikeres férfi mögött egy nő áll – tartja a mondás. De mi történik, amikor a nő is sikerre, szakmai előmenetelre vágyik? Nos, igenis létezik olyan házasság, amelyben az egyébként világhírű férj azt mondja: támogatlak, leveszem a terheket a válladról. Marton Adrienn és Edvin Marton házassága ilyen.
A reggeli fekete nem azért ragasztja ránk a zsírpárnákat, mert sok benne a cukor, bár ez is hozzájárul a hízáshoz. A ok kicsit bonyolultabb, és köze van a mindennapi stresszhez is. A kortizol, vagyis a stresszhormon megnő, ha feszültek vagyunk, ami egy bizonyos szintig normális, sőt a szervezetnek szüksége is van rá a normális működéshez. Azonban h
A Metrón talált videó szerint egy manchesteri pár háromnegyed órán át szexelt egy sírkövön, ez idő alatt többen is filmre vették szemérmetlen viselkedésüket, ám ez sem zavarta meg őket.
Az evolúció fejlődését kutató biológusok Alice Roberts professzor vezetésével megalkották, hogy hogyan nézne ki a tökéletes emberi test, amit a legelőnyösebb állati tulajdonságokból legóztak össze. Denevérfülek, sima, békákéhoz hasonlító bőr és erszény, hogy csak a legfeltűnőbbeket emeljük ki a sok bizarr testrészből. A lábak felépítéséről is érde
Pár óra alatt bő nyolcvanezer megtekintést gyűjtött be a BRFK új, gyerekeknek - és kisgyerekes szülőknek - szánt oktatóvideója, a Vakáció Kapitány. Mit ne mondjunk: a kisfilm egyetlen lájkját vagy megnézését sem sajnáljuk, ugyanis tényleg zseniális lett. Zseniális és szürreális - de hát ezt már a hatósági oktatóvideóktól megszokhattuk.