A biztonságos növekedés és a gazdaságfejlesztés költségvetésének nevezte a 2019-est Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő kedden Budapesten újságíróknak.
Úgy tűnik nagyon le lehet égve Boy George. Az extravagáns énekes 350 fontért vagyis körülbelül 130.000 forintért készít rövid, személyre szóló videókat azoknak a rajongóinak, akik minden vágya, hogy a születésnapjukon a Chameloen előadója köszöntse őket. Az üzlet sikerességéről egyelőre nincs hír, ám több sztárnak már bejött a videóbiznisz: a néha
Ha valami igazán megoszthatja a kollégákat egy munkahelyen, akkor az az erős szagú ételek kérdése - mint például a hal. Sokan már a gondolatától is rosszul vannak, míg mások éjjel nappal azt ennék, ha lehetne. De illik-e halat mikrózni és enni az irodában vagy munkahelyünk konyhájában, ahol rajtunk kívül még sokan tartózkodnak? Egy felmérés szer
Végre elkezdődött a fesztiválszezon, melyet már nagyon sokan vártak de az ottawai Bluesfest – mely Kanada legnagyobb zenei fesztiválja – látogatóitól még egy kis türelmet kérnek a szervezők, ugyanis egy Ékfarkú lile költözött a rendezvény területére és már tojásai is vannak. A fokozottan védet madár, amely évente egyszer – néha kétszer – költ, b
Kevesen tudják, de Katalin hercegné gyerekkorában a Közel-Keleten élt néhány évet. Most pedig Vilmos herceg ide utazott, és nagyon aranyos dolgot tett!
A YouTube sztárpár Tom Stanniland és barátnője, Moon jól ismertek a videómegosztó platformon: Kill'em nevű csatornájukon posztolják ismert őrültségeiket, amelyekkel rengeteg követőt szereztek. A pár férfitagja például egyszer végigutazta az országot egy kartondobozba csomagolva - írja a Daily Star. Legújabb akciójuk sem épp mindennapi: vásároltak
A féltékenység még a legerősebb szerelmet is meggyilkolja, éppen ezért legtöbbször tabutéma egy kapcsolatban. De mi van akkor, ha az az érzetünk támad, hogy párunk megcsal minket? Vannak bizonyos jelei annak, ha partnerünk már mást szeret, de biztosat sajnos csak a kész tények jelentenek. Ettől függetlenül azért összegyűjtöttünk néhány árulkodó jel
Halálbüntetéssel kell szembenéznie annak az indiai nőnek, aki 88 családtagját mérgezte meg: közülük ötöt megölt. Tetténél csak az indok szörnyűbb: viccelődtek a főzni nem tudásával. Pradnya Survase meggyilkolta férjét, anyósát, két sógornőjét és anyósának nővérét is, mert sokszor kinevették őt és gúnyt űztek abból, ahogyan a konyhában tevékenykedi
Habár esővel indított a Volt Fesztivál, ez az apró kellemetlenség láthatóan senkit sem zavart Sopronban. Képes összefoglaló az ötnapos buli első óráiról.
A Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja két, gyakorlatát teljesítő rendészeti szakgimnáziumi tanulóval Tótvázsony környékén, egy futóverseny közelében látott el szolgálatot. Járőrözésük során észlelték, hogy a rendezvény egyik állomásánál egy fiatal a kezében egy körülbelül egy hónapos őzgidát tartott - írja a police.hu. A körzeti meg