Szolnokon láttak egy barna medvét, az állatról videofelvétel is készült. Az M1 aktuális csatorna vasárnap arról számolt be, hogy az állatról horgászoknak sikerült felvételt készíteniük, amikor a Holt-Tiszában úszott. A felvétel hitelességét a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa is megerősítette - tették hozzá. Monoki Ákos, a nemzeti park igazga
A Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján. Hagyomány, hogy a múzeumok éjszakája keretében, a Magyar Nyelv Múzeumában rendezett programon jelentik be, mi is lett a hazai nyelvész közösség szerint az év szava, ant
Hétvégén végre egybekelt Kit Harington és Rose Leslie – a Trónok harca című sorozat Havas Jonjának és Ygritte-jének menyegzőjénél most semmit sem vártak jobban a skót filmes rajongók. A két színész a forgatásokon ismerkedett meg, pár hét alatt szerettek egymásba, az eljegyzés tavaly szeptemberben volt. A hétvégi ceremóniára Rose virágos fejdísz
12 500 fontért (mintegy 4,6 millió forintért) árverezték el azt az ezüst étkészletet, amit még Adolf Hitler ötvenedik születésnapjára készítettek a náci Németország vezetőjének. A két késből, három kanálból és három villából álló étkészlet az angliai Dorsetből került elő, amikor kipakolták a bútorokat egy volt katonatiszt házából. Mindegyiken rajt
Szebeni István a Facebookon keresi az illetőt, aki megtalálta a telefonját. A műsorvezető a Margitszigeten vesztette el a fontos eszközt, amelyet vélhetően valaki megtalált. Szebeni most üzenetben keresi az illetőt, akinek még jutalmat is felajánlott. "Segítséget kérek! Nagyon nagyon szépen kérlek Téged, aki ma találtál a Margitszigeten,a Budapest