Egy év alatt komoly eredményt ért el a K&H mobilbank: február végén 130 ezren használták aktívan – azaz havonta legalább egy alkalommal – a szolgáltatást, ami 260 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A K&H mobilbankja 2016 tavaszán újult meg, azóta hónapról hónapra egyre többen lépnek be az alkalmazásba, és a felhas
A kis hableány című mese inspirálta a 24 éves floridai főiskolai hallgatót, Christian Rielt, hogy megtegye, amire régóta vágyott. Körülbelül 400 ezer forintnak megfelelő dollárért csináltatott magának egy, a testéhez tökéletesen illeszkedő, aranyszínű sellőfarkat, s most élvezi annak minden előnyét, legyen szó akár a saját medencéjében való lazítás
A 3-as metróvonal tavaly év végén kezdődött felújítási munkálataival megújulnak az Újpest-központ, az Újpest-városkapu, a Gyöngyösi utca, a Forgách utca, az Árpád híd és a Dózsa György út metróállomások és az alagútszakaszok. A tervek szerint a munkálatok egy évig tartanak. Fenti galériánk friss fotói a felújítás alatt álló alagutakban, állomásokon
Mark Zuckerberg, a Facebook alapító vezérigazgatója nem kíván megjelenni a londoni alsóház illetékes bizottságának meghallgatásán, amelyen arról kérdezték volna, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Zuck
Tavaszköszöntő kikapcsolódásra vágyik, esetleg egy feledhetetlen hétvégét szeretne eltölteni a családjával vagy a párjával? A Szállásguru.hu legjobb belföldi ajánlatait gyűjtöttük össze.
Terjed a hír világszerte, miszerint Kim Dzsong Un, észak-koreai diktátor külföldre, egész pontosan Kínába utazott. Ha ez igaz, akkor ez a 2011-ben hatalomra került diktátor első ismertté vált hivatalos külföldi útja lenne. Most egyes sajtóértesülések szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látogatott Kínába, a dél-koreai média híradásai szerint p
Putyin szerdára nemzeti gyászt rendelt el a kemerovói tragédia miatt. A zászlókat az ország egész területén félárbócra fogják ereszteni, a televíziók, rádiók és a kulturális intézmények műsoráról pedig leveszik a szórakoztató műsorokat. Kemerovo megyében kedden háromnapos gyász kezdődött
Április első napján a világ sok országában ugratják hagyományosan egymást az emberek: ártalmatlan álhírek jelennek meg a lapokban, a híradásokban, sőt a bolondok napjaként is szoktuk emlegetni.
Április 15-én, vasárnap este 18:55-től indul a TV2 műsorán Liptai Claudia műsorvezetésével A Nagy Duett legújabb, hatodik évada. Ezúttal tíz sztárpár száll versenybe, hogy produkciójával elvarázsolja a nézőket és a zsűrit, s kiderüljön, ki az év duett párosa.
Már megjelent a radarokon a Tienkung-1 (Mennyei Palota) kísérleti űrállomás, amely a becslések szerint március 30 és április 6. között lép a földi légkörbe.
Magyarország - A húsvét előtti két-három hétben 30-40 százalékkal több tojást vásárolnak, mint az átlagos időszakban - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára, aki szerint idén hasonló mennyiségben értékesítenek tojást az ünnepi időszakban, mint tavaly.
Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember. A Forbes szerint Magyarország második leggazdagabb embere volt. A gyászhírt a Gránit Pólus csoport közölte az MTI-vel.