Los Angeles – Madonna (59) filmrendezői székbe ül! A Variety.com szerint az énekesnő egy életrajzi drámát dirigál majd, méghozzá egy balerina életéről.
A Jobbik mindenkitől külön, a Batthyány-örökmécsesnél tartotta ünnepi megemlékezését az 18484-'49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóján. Fenti galériánk fotói ott készültek.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2018-ban is összeállította a világ országainak boldogságlistáját. Talán nem meglepő, hogy újból egy északi ország végzett az élen. Magyarország a lista közepén található.
A jobb oktatásért rendeztek demonstrációt csütörtökön a fővárosban a Diák vagyok mozgalom szervezésében. A felszólalók egyebek mellett változást sürgettek, továbbá azt, hogy az oktatással kapcsolatos döntésekből ne hagyják ki az érintetteket, vagyis a diákokat.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 78 éves korában meghalt Áts Gyula Jászai Mari-díjas színész, a Győri Nemzeti Színház Örökös Tagja – tájékoztatott honlapján a színház.
– Gyerekszülés helyett egyelőre csak kutyatartásra vállalkozna Molnár Andi (35) és férje. A Szombat esti láz műsorából megismert barna szépség tavaly nyáron kötötte össze életét szerelmével, akivel azóta is úsznak a boldogságban, ám a családalapítás még várat magára.
Miami – Ashley Graham (30) újra megmutatta dús bájait! A plus size modell fekete és fehér fürdőruhában pózolt a tengerparton Miamiban, amikor nem várt izgalom érte.
Ha azon törjük a fejünket, hogy milyen édességekkel kínáljuk meg húsvétkor a vendégeket, akkor a következő gasztroösszeállításból remek ötleteket meríthetünk. Egy kis mogyorókrémmel vagy pudinggal és néhány szem színes cukorkával például az egyszerű kakaós muffint is ünnepi ruhába öltöztethetjük.