Azt mondják, ha a világ egyik felén valakinek eszébe jut egy bizarr ötlet, azt valahol már garantáltan megcsinálta valaki más. Nos, a White Power Milk nevű cég mégis olyat kínál, amit senki más a világon: szexi nők szájában gargalizált, ezáltal tökéletesen tiszta biotejet. Az érdeklődő kattint a honlapra, kiválasztja a nőt, majd a tej mennyiségét.
A zsűritársak szerint tavaly Puskás Peti trollkodása miatt bekerült a mezőnybe egy-két nem odavaló énekes, úgy gondolják, nem lett volna szabad például Hegedűs Pétert rászabadítania az országra. Puskás megvédte magát.
Igen komoly riadalmat okozott egy egzotikusabb fogásokat is kínáló kínai étteremben a minap, hogy meglépett egy kígyó a konyhából, és a békésen étkező tömeg felé vette az irányt. Többen jobbnak látták egyből menekülőre fogni a dolgot, míg mások igyekeztek a személyzet felé terelni a hüllőt, amit végül egy idősebb, bátor vendégnek sikerült befognia
Szemetestálba dobta újszülött kisbabáját egy brazil nő, mert attól félt, hogy kirúgják munkahelyéről miatta. A 25 éves takarítónőt végül a munkahelyén tartóztatták le, miután a közeli kukából a kollégái babasírásra lettek figyelmesek, majd megtalálták a kislányt és értesítették a rendőrséget. A dolgozók azonnal tanakodni kezdtek, hogy vajon kié le
Gyerekeket kényszerített arra egy birminghami férfi, hogy kemény drogot áruljanak. A két fiú és egy lány feladata az volt, hogy heroinnal és crack kokainnal szórják tele a környéket. A 14 és 15 éves tinédzserek lelkileg igen sebezhetőek voltak, így nem okozott gondot Zakaria Mohammednek, hogy több száz kilométerre csalja el őket otthonuktól. Elősz
Óbuda egyik híressége a ragyogó tehetségű színésznő. Persze a III. kerület más okokból is vonzó lehet, de tény, egy ilyen művész jelenléte is hozzáad a környék értékéhez. Az óbudai temetőben is elképesztő az ott nyugvó hírességek lajstroma. Egy szebb délutánon felemelő sétát lehet tenni a sírok között. Mi azonban egyelőre koncentráljunk az élőkre é
Egy pillanaton múlott annak a biciklisnek az élete, aki a dél londoni Adelaide úton gyanútlanul kerékpározott, amikor majdnem agyonnyomta egy hatalmas fatörzs. Az utcában ugyanis egy fát vágtak ki éppen, azonban valami hiba csúszhatott számításaikba és a vastag törzs az úttestesre dőlt, csupán centikkel elkerülve a biciklist. Az szerencsés kimen
Hónapok óta megy a tiltakozás az ellen, hogy Brett Kavanaugh-t nevezzék ki legfelsőbb bírónak, miután három nő is azt állította, hogy szexuálisan zaklatta őket. Schumer és Ratajkowski is ott volt a csütörtöki tüntetésen egy szenátusi épületben.
A kaliforniai rendőrség arra kéri a fiatalokat, hogy bármennyire is menő, ne használjanak fegyver alakú telefontokot, mert akár az életükbe is kerülhet. Naponta jelennek meg videók az amerikai rendőrök brutalitásáról, sokszor értelmetlenül agresszív fellépéséről. Jobb esetben csak sokkolóval ártalmatlanítják a szerintük fenyegetést jelentő gyanú