Nem tudott a terv szerint leszállni Harry herceg és Meghan gépe! A hercegi pár az óceániai országban, Tongában tette tiszteletét, nagyszerűen érezték magukat, ám visszafelé akadt egy kis gond. A magángépük, amin nagyjából százan utaztak – királyi család és a hozzájuk tartozó személyzet –, nem tudta végrehajtani a leszállást Sydney-ben. Az utol
Megdöbbentő részletekkel folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a zaklatással vádolt földrajztanár pere aki a vád szerint a Budapest Honvéd Akadémián és az Egressy gimnáziumban is zaklatta fiú tanítványait. Korábban arról volt szó, hogy két fiút rávett, hogy orálisan kielégítsék, ezúttal azonban az egyik fiú arról beszélt, hogy tudomása volt arról,
Megdöbbentő részletekkel folytatódott pénteken a Fővárosi Törvényszéken a zaklatással vádolt földrajz tanár pere a Honvéd Fociakadémián az Egressy Gimnáziumban. A korábbi tárgyalásokon az hangzott el, hogy Sz. Szilveszter két fiút is rávett, hogy orálisan kielégíthesse őket. Egy fiú zaklatott állapotban mondta el, hogy amikor ezt nem tette meg a fé
A színész úgy 15 éven keresztül játszotta Jack Sparrow kapitányt a Karib-tenger kalózai filmsorozatban azonban az új részekben már nem számítanak rá. A filmek korábbi forgatókönyvírója, Stuart Beattie mindennek ellenére lelkesen dicsérte a színészt, azt mondta, hogy hatalmas menete volt a szereppel több mint tíz éven keresztül, a saját képére form
Az egész iskolát átverte egy hatéves kislány, aki azt hazudta a tanárainak, hogy most van a születésnapja. Egy kétségbeesett anyuka névnélkül fordult az internetezőkhöz tanácsért, mert nem tudta, mit kezdjen gyermeke apró, ám annál nagyobb felhajtást kavaró hazugságával. A hatéves kislány a napköziből hazafelé bevallotta édesanyjának, hogy azt h
Amikor a 28 éves Nicole Cordova elment hároméves kisfiáért az iskolába, hogy hazavigye, magával vitte kocsikázni szintén hároméves gyönyörű husky kutyusukat, Mansont is. Hazaérve azonban kabaréba illő jelenet zajlott le, ugyanis Mansonnek esze ágában sem volt kiszállni a gépjárműből, amit roppant viccesen jelzett a gazdi felé. A kutyus ülésről ülé
Letartóztattak egy texasi férfit, mert a dark weben keresett magának olyan fiatalokat, akiket meggyilkolhat, megerőszakolhat majd megehet. A 21 éves Alexander Nathan Barter hirdetésére egy titkosügynök jelentkezett, aki elmondta a férfinek, hogy szívesen eladja neki lányát, akin kiélheti nekrofil és kannibál hajlamait. A beteg férfi azonnal ráhara
Összeköltözött az utóbbi idők egyik legmenőbbnek számító modellje, Bella Hadid és az utóbbi idők egyik legmenőbbnek számító énekese, Weeknd. A Daily Mail azt írja, hogy egy New York-i luxusapartmant bérelnek havi 17 millió forintért. A házban lakik még állítólag Meg Ryan, Harry Styles, Justin Timberlake és Jessica Biel is. A picivel több mint 5000
Egy 19 éves japán lány elképesztő akaraterőről tett tanúbizonyságot, amikor törött lábbal is teljesítette a picivel több negyven kilométeres futómaratont. Rei Iida számára már csak három és fél kilométer volt hátra a versenyből, amikor rosszul lépett és eltörte bokáját. Ahelyett azonban, hogy feladta volna a versenyt, térden csúszva tette meg