Tegnap óta valószínűleg nem sokat pihent Meghan hercegné és Harry herceg, hiszen mindenki gratulálni szeretne nekik születendő gyermekük miatt. Ők pedig először beszéltek arról, mennyire izgatottak!
Az énekesnő tavaly Portugáliába költözött, hogy örökbe fogadott fia, David Banda focistakarrierjét egyengesse. Madonna annyira megszerette az ottani életet, hogy már csak ritkán látogat vissza egykori otthonába, Los Angelesbe, így ott élő lányát, Lourdest is keveset látja. Állítólag hónapok óta nem találkoztak. Madonna a lány 22. születésnapjár
Már évek óta pletykálják, hogy Will Smith és Jada Pinkett Smith házassága nem a legjobb, most pedig ők maguk ismerték be, hogy bizony volt egy időszak, amire nem szívesen emlékeznek vissza...
Egy csecsemő holttestére bukkantak szombaton Csíkszeredán, a Szív utcai játszótér padjának közelében. A Hargitai megyei rendőrség a helyiek segítségét kéri, hogy azonosítani tudja annak a kisbabának az édesanyját. Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a néhány napos baba egy ruhaneműbe volt bugyolálva, testét egy nő találta meg,
Jézus gyermekkora címmel 2014-ben jelent meg magyarul a Nobel-díjas dél-afrikai író, J. M. Coetzee új regényfolyamának első kötete, amelynek folytatása a Jézus iskolái, de önmagában is teljes történet egy még mindig aprócska, éppen csak iskoláskorú kisfiúról és nevelőszüleiről. Davíd, Simón és Inés egyaránt, mintha a semmiből hajóznának át az óceán
Mindössze harminc másodpercre van szüksége az újfajta Rubik-kockának, hogy ki tudja rakni saját magát. Az eredetinek megfelelő méretű játékot 3D-s nyomtatóval készítették, aminek a belsejében két darab apró, a színes négyzetek pozícióját elemző motort helyeztek el. Látványos videó mutatja be a forgását, ezt már ötszázezren nézték meg. Az, hogy va
Hódi Pameláról az év elején derült ki, hogy újra szerelmes. Ez a szerelem pedig a jelek szerint nem mindennapi erejű kötődést eredményezett Pamela és párja között.
Dublőrével mókázott Joaquin Phoenix. A 43 éves színész alakítja legközelebb az őrült gonosztevőt, Jokert. A 2019-re várt The Joker című filmben a történet az 1980-as évekbe kalauzol vissza, s azt mutatja be, hogyan változik a főhős bukott humoristából Batman legádázabb ellenfelévé. A forgatás már zajlik, s a lesifotósok igen mókás pillanatot kapt
Egész biztosan nem kapja meg a hónap dolgozója elismerést az a román ápoló, aki a videón látható férfit egyszerűen sorsára hagyta a kórház előtt. A felvételen látható, hogy a földön kúszó férfit egy tolószékkel figyeli az ápoló, de aztán inkább magára hagyja, és az épületbe tolja az üres tolószéket. A kórház menedzsere szerint ők el akarták látn
A Holdra vágyik a korábbi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Frank Bruno. Az 56 éves brit bunyós elmondta: gyermekkori álmát szeretné valóra váltani azzal, hogy turistaként jegyet vált a milliárdos Richard Branson űrvállalatának, a Virgin Galacticnak az egyik gépére. A Mike Tysonnal és Lennox Lewissal is összecsapó öklözőnek mélyen a zsebébe kell nyúl
Az óriás gyümölcsgalamb, maori nevén a kereru lett az év madara Új-Zélandon, ahol a kampány szenvedélyes közösségimédia-csatákkal, a szavazás körüli botrányokkal és a Tinder párválasztó oldal bevetésével zajlott. A kereru nagytestű, mintegy félméteresre megnövő galambféle, amelynek jellegzetes tollazata a hátán és a fején zöld, a hasán fehér. Éret
A parlament megszavazta kedden a Bánki Erik által benyújtott javaslatot, miszerint ne járjon állami támogatás a lakástakarékokra. A törvény életbe lép azonnal, ahogy Áder János köztársasági elnök kihirdeti.
Mint köztudott, Meghan Markle nem szívesen társalog édesapjával, ennek egyik oka az lehet, hogy Thomas Markle mindent kendőzetlenül kikotyog a sajtónak, rémesen kínos helyzetbe hozva ezzel a méltóságára nagyon is kényes brit uralkodói családot. Meghan májusi esküvője óta még telefonon sem beszéltek egymással, most lánya terhességét is volt feles
A marhagulyás a magyar konyha egyik legismertebb étele. A hagyományos változat mellet van más lehetőség is a marhahús elkészítésére. Az olasz és francia konyha is ismeri ezt az ételt. Megéri mind kipróbálni egyszer.
Hatalmas méretű tökkel büszkélkedhet a brit testvérpár, Stuart és Ian Paton, akik történelmet írtak óriási zöldségükkel, amely 1140 kilójával annyit nyom, mint egy kisméretű autó. Az óriás tök ezzel brit rekordot döntött. Ian Paton elmondta: a termése naponta 27 kilót nőtt és 378 liter vizet szívott magába, ennek köszönheti, hogy 189-szer nagyobb,
Ariana Grande és Pete Davidson hirtelen jött románca hirtelen ért véget: a sztárpár felbontotta eljegyzését, és már azt is lehet tudni, pontosan miért. Ahogy arra is fény derült, milyen jelek utaltak erre már hetek óta.
Végre pont kerülhet a hónapok óta húzódó keresgélés végére, úgy tűnik, kiválasztották a következő James Bondot. A The Sun információi szerint a producer Barbara Broccoli már tudja, kit szeretne 007-esként viszont látni. A szerencsés választott nem más, mint Richard Madden. A hazai nézők még csak a Trónok harca című sorozat Robb Starkjaként ismer
Pete Davidson elismerte, hogy Ariana Grandéval való szakításuk előtt visszacsábult a drogokhoz. A fiatal humorista 2016-ban elvonóra kényszerült, miután mentálisan teljesen összeomlott a túlzott szerhasználattól. Most azonban úgy tűnik, képtelen marihuána nélkül élni, ezt a múlt hónapban be is vallotta Howard Stern rádióműsorában. Sokan úgy véli