Áttörést ért el az Alzheimer-kór esetén jelentkező epilepszia diagnosztizálásában egy magyar kutatócsoport. Az epilepsziás működészavar korai kezelése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek romlását, és hozzájárulhat a betegek életminőségének megőrzéséhez is.
Különválik feleségétől Roman Abramovics, a világ egyik leggazdagabb embere. Szakértők szerint a Londonban élő orosz üzletemberé lehet a világ egyik legdrágább válása, ha arra kerül a sor.
Hamarosan visszatérnek a telenovellák legnagyobb klasszikusai. Sokan nosztalgikus élményre számíthatnak, míg mások végre megismerkedhetnek a szappanoperák ikonikus alakjaival.
Keresztes Ildikó legalább tíz évet letagadhatna, hiszen jobban néz ki, mint valaha. Ezt az énekesnő is így látja, ugyanis ő évek óta harmincöt évesnek érzi magát.
Gesztesi Károly régi álma, hogy példaképéről, Bujtor István filmjeinek stílusában forgasson, a szükséges pénz egy része rendelkezésre áll, ám a színésznek nincs ideje és ereje belevágni a munkába.
Amikor Arnold Schwarzenegger (70) az Egyesült Államokba költözött, az ott élő testépítőktől elleste a forradalmi táplálkozási tippeket, és így igyekezett hatalmas tömegű izomzatra szert tenni, hogy ő legyen Mr. Olympia, és ezáltal felfigyeljen rá Hollywood.
Rendhagyó résszel jelentkezik az a Potyautas - avagy Gurul a Garami legújabb epizódja. Garami vendége volt Kiss Tibi a Quimby frontembere, akit most nem kocsikázni, hanem vitorlázni vitte a Balatonon.
Washington - Az Egyesült Államok északkeleti szövetségi állama, New Hampshire gyógyszergyár ellen indít pert, mert reklámjaiban a cég nem hívta fel a figyelmet arra, hogy egyik gyógyszere függőséget okoz - számolt be róla az MTI.
Hat embert előállított a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt egy kőbányai lövöldözésről szóló bejelentés után - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Lassan eljön az az idő, amikor a naptárdíva háttérbe szorul és az ő dekoltázsa helyett, lánya formás idomait figyeli majd mindenki. A jelek egyértelműek.
Egy budapesti ingatlanon több mint 10 ezer doboz adózatlan cigarettát találtak a pénzügyőrök. A dohányterméket lefoglalták, az ügyben költségvetési csalás miatt indítottak büntetőeljárást - számolt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Önt befolyásolják a véleményalkotásban az óriásplakátok? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.