2017. február 22. szerda

febr. 22
21:35
6,3 milliárdos felzárkóztató program indul az alacsony végzettségűeknek (hirado.hu)
Áprilisban a hátrányos helyzetű és alacsony iskolai végzettségű emberek foglalkoztatásának elősegítésére 6,3 milliárd forint keretösszegű felzárkóztató program indul.
febr. 22
21:36
A Manchester City sztárja sajnálja a lelkes fogadót, akit millióktól fosztott meg (Blikk)
Manchester – A Manchester City focistája, Leroy Sané (21) találata fosztotta meg a lelkes fogadót a több millió forintos nyereményétől.
febr. 22
21:45
Székely határőr emlékközpontot hoznak létre (hirado.hu)
Nem múzeumot, hanem egy interaktív kiállító központot szeretnének létrehozni.
febr. 22
21:45
Lázár János egy ötezres falu lakosságát győzködte, hogy ne tartsanak népszavazást (444.hu)
Arról szavaztak volna Algyőn, hova épüljön a vegyi üzem, csak közben a kormány által támogatott befektető visszalépett.
febr. 22
21:47
Borkai: Más döntés nem születhetett (hirado.hu)
A kormány határozatában javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására. Reagáltak a pártok is a visszalépésre.
febr. 22
21:54
Ilyen furcsa jelmezekben léptek kifutóra a modellek a milánói divathéten - fotók (Blikk)
Az olaszországi Milánóban került megrendezésre legutóbb egy divathét, ahol a modellek a lehető legérdekesebb ruhákban léptek a kifutóra.
febr. 22
21:56
Norvégiában kutatják a rejtélyes atomrobbanást (Blikk)
Norvégiába repül az amerikai szuperrepülő, hogy a levegőben kutasson a rejtélyes atomrobbanás után.
febr. 22
22:03
Századvég: Működik a magyar gazdaságpolitikai modell (hirado.hu)
Ezt egyre több nemzetközi kutatás is visszaigazolja - mondta György László közgazdász.
febr. 22
22:18
Akár élet is lehet a lazacszínű törpecsillag Föld-szerű bolygóin (444.hu)
A NASA szerint drasztikusan megnőtt az esélye annak, hogy Földön kívüli életet találjunk.
febr. 22
22:20
Az olimpiai pályázat visszavonásának igazi üzenete az, hogy a Fidesz már nem is hajlandó semmilyen demokratikus vitára (444.hu)
Évek óta az olimpiai pályázat az első ügy, amiben a kormány nem tudja erőből lenyomni az akaratát az emberek torkán. Csak vitatkozniuk és érvelniük kellene, de ők inkább duzzogva felborítják a sakktáblát.
febr. 22
22:21
Kevesebb lett a családok tartozása a rezsicsökkentés miatt (hirado.hu)
Jelentősen csökkent a családok tartozása és egyre többen tudják csúszás nélkül fizetni a számlákat a rezsicsökkentés bevezetése óta.
febr. 22
22:23
ifj. Lomnici Zoltán: a Momentum az emberek szemébe hazudik (hirado.hu)
A Momentum Mozgalom valójában saját politikai pecsenyéjét sütögeti, és ezért hajlandó volt feláldozni a budapesti olimpia ügyét is - közölte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
febr. 22
22:25
Nagy és tartós a terrorfenyegetettség Németországban (hirado.hu)
A belső elhárításért felelős szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetője szerint egyre több a merénylet elkövetésére vagy támogatására hajlandó iszlamista.
febr. 22
22:27
Száz városnéző program az idegenvezetők világnapján (hirado.hu)
Február utolsó vasárnapja az idegenvezetők világnapja, amelynek alkalmából idén is mintegy száz budapesti városnéző program várja az érdeklődőket csütörtöktől vasárnapig.
febr. 22
22:39
Tízezer fácánt vágtak le Abádszalókon (hirado.hu)
A madárinfluenza miatt az egész állományt meg kellett semmisíteni.
febr. 22
22:41
Emlékkiállítás nyílt a málenkij robotról (hirado.hu)
Különleges, állandó szabadtéri kiállítás nyílt a második világháború végén a Szovjetunióba hurcolt hadifoglyok és kényszermunkások emlékére a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron.
febr. 22
22:43
Százmilliós károkat okozott a tiszai jeges ár (hirado.hu)
Elkészültek az első becslések a tiszai jeges árhullám által okozott károkról. Több száz millió forintról lehet szó.
febr. 22
22:51
Kétmillió eurót ad a magyar kormány a szíriai keresztényeknek (444.hu)
Balog Zoltán szerint amikor ezeket a közösségeket támogatjuk, akkor nem adunk, hanem visszaadunk abból, amit tőlük kaptunk.
febr. 22
22:53
Bombával fenyegetőzött egy férfi Budapesten (444.hu)
Azt mondta a telefonba, hogy a Budafoki úton bomba fog robbanni.
febr. 22
22:57
Három éve ért véget Ukrajnában a forradalom (hirado.hu)
A február 22-ét megelőző napokban rendfenntartók éles töltényekkel lőttek a hatalom ellen tüntető emberekre, több mit százan meghaltak.
febr. 22
23:24
Fontos: ez a kanadai srác mindennap megeszi Jason Segel fényképét (444.hu)
Noah cserébe mindezért csak annyit vár el, hogy egyszer a színész is megegye az ő fotóját.
febr. 22
23:57
Megölte magát egy mexikói férfi, miután kitoloncolják az Egyesült Államokból (444.hu)
Már harmadszorra utasították ki.

2017. február 23. csütörtök

febr. 23
0:30
Reggel jövünk vissza (444.hu)
Addig ezen a videón egy rezesbanda kísér egy diólevelet fújó, román férfit.
febr. 23
0:34
Talán azért nem akart vitatkozni a kormány az olimpiáról, mert csak egyetlen érve van (444.hu)
Ön rábízná a félretett pénzét Orbán Viktorra? Ha igen, akkor támogatni fogja az olimpiát. Ha nem, akkor nem valószínű.
febr. 23
3:15
Havi 150 ezerrel kap többet a vadászházas polgármester (Blikk)
Magyarország — Harmadával emelte meg a fizetését a kormány Mondok Józsefnek, Izsák polgármesterének, aki európai uniós támogatásból csinos vadászházat épített saját magának, egyet pedig a fiának.
febr. 23
3:33
33 évet öregszik egy nap alatt Stohl András (Blikk)
Budapest — Munkával ünnepli mai 50. születésnapját Stohl András.
febr. 23
5:15
Merész ruhája nem sokat hagyott a képzeletnek - Karlie Kloss ezt most a véletlenre bízta (hirado.hu)
A csinos modell a bevállalós fazont ötvözte az átlátszó anyaggal és persze a fehérnemű elhagyásával.
febr. 23
5:33
A 8 legjobb okostelefon - fényképezésre (hirado.hu)
Aki új készüléket akar venni, ezek közül válasszon, ha csakugyan fontos a fotózás. A dobogó három lépcsőfokán nyolc készülék található.
febr. 23
6:00
A hatalom egy éve kopasz erőemberekkel mutatta meg, mi a véleménye a demokráciáról (444.hu)
Végül nagyon nehezen sikerült letörni a kormány és a hatóságok ellenállását. De a választási csalás elkövetői mind megúszták, felelősök nincsenek. A vasárnapi zárvatartás után egy másik, népszerűtlen ügyben is kínkeservesen kellett átverni a többség akaratát a Fideszen.
febr. 23
6:09
Bajban van? Kérjen egy "lelki fröccsöt" a pultnál (hirado.hu)
A tapasztalat azt mutatja, ha valakinek segítségre van szüksége, azt sokszor nem meri elmondani, nem mer megnyílni embertársai felé, így a probléma megoldatlan marad.
febr. 23
6:11
Nem lesznek tömeges deportálások az USA-ban (hirado.hu)
Nem lesznek tömeges deportálások az USA-ban, de akit elkapnak, azt hamarabb hazaküldik.
febr. 23
6:13
Terrorellenes hivatal jöhet az ENSZ-ben (hirado.hu)
Terrorizmusellenes ENSZ-hivatal felállítására tett javaslatot António Guterres ENSZ-főtitkár az ENSZ Közgyűlése előtt.
febr. 23
6:15
Lemondott a brazil külügyminiszter (hirado.hu)
Egészségügyi problémákra hivatkozva lemondott posztjáról szerdán José Serra brazil külügyminiszter.
febr. 23
6:17
Újabb Obama-rendeletet vont vissza Trump (hirado.hu)
Donald Trump elnök visszavonta azokat a szövetségi iránymutatásokat, amiket még az Obama-kormány adott ki a transznemű diákokra vonatkozóan.
febr. 23
6:27
Indul a kártalanítás a Honvéd Egészségpénztárnál (hirado.hu)
Februártól igényelhetnek kártalanítást azok az egészségpénztári tagok, akik a honvédségnél vagy a rendvédelmi szerveknél dolgoztak a DRB csoport csődjének idején, és bent ragadt a megtakarításuk a kasszában - írja a Világgazdaság.
febr. 23
6:29
Újabb szakértőt vonnak be a bőnyi rendőrgyilkossági ügybe (hirado.hu)
Egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértőt rendeltek ki a bőnyi rendőrgyilkosság ügyben.
febr. 23
6:31
Észak-Korea Malajziát okolja Kim Dzsongnam haláláért (hirado.hu)
Phenjan szerint Malajzia felelős Kim Dzsongnam haláláért.
febr. 23
6:33
Derűs, kora tavaszi idő lesz ma (444.hu)
hogy aztán hétvégére megint egy kicsit elromoljon az egész.
febr. 23
6:33
Brüsszel nem tud mit kezdeni a nagy élelmiszergyártókkal (hirado.hu)
Jelenleg nincs jogi lehetőség, hogy az Európai Unió fellépjen a nagy élelmiszergyártók ellen amiatt, mert egyes tagállamokban azonos márkanév alatt különböző minőségű termékeket forgalmaznak - nyilatkozta a Magyar Időknek az egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos.
febr. 23
6:35
Trump kormánya visszavonta Obama transzneműek vécéhasználatára vonatkozó rendeletét (444.hu)
Ismét az állami vagy helyi hatóságok döntik el, vitatott esetekben az érintettek nemi identitását vagy a biológiai nemet veszik-e figyelembe.
febr. 23
6:45
Migránsok miatt szigorítanak ismét a svédek és a németek (hirado.hu)
Svédországban és Olaszországban is gyújtogattak és fosztogattak a feldühödött migránsok, a németek pedig már a mobiljaikat is ellenőrzik, annyian hazudnak származásukról.
febr. 23
6:47
"Fenomenális" az amerikai-mexikói viszony (hirado.hu)
Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője szerdán "fenomenálisnak" minősítette a köztudomásúan megromlott amerikai-mexikói viszonyt.
febr. 23
6:49
Rendőrök vetettek véget a Dakota-olajvezeték elleni tüntetésnek (hirado.hu)
Letartóztatásokkal ért véget szerdán a több mint egy éve tartó tüntetéssorozat Észak-Dakotában, az úgynevezett Dakota-olajvezeték mellett.
febr. 23
7:03
Felhős időnk lesz, de néhol már beköszön a tavasz (hirado.hu)
A Dunántúlon viharos széllökések, északkelet zápor is várható a mai nap folyamán.
febr. 23
7:05
Felhős időnk lesz, de néhol már beköszön a tavasz - Reggeli hírexpressz (hirado.hu)
Indítsa a napot a legfrissebb hírekkel!
febr. 23
7:06
Formailag valószínűleg ki kell írni a népszavazást (444.hu)
A Kaposvári Törvényszék egy októberi ítélete szerint csak a kiírás után lehet okafogyottság miatt érvényteleníteni a referendumot.
febr. 23
7:21
Lenín hamarosan visszatér Ecuadorban (hirado.hu)
Második fordulót kell tartani az ecuadori elnökválasztáson, mert egyik jelölt sem szerezte meg az első fordulóban az elnökké választáshoz szükséges többséget.
febr. 23
7:23
Halálra gázoltak egy biciklist Barcson (hirado.hu)
Elgázolt egy kerékpárost egy kamion Barcson, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Nagyhíd utca találkozásánál.
febr. 23
7:24
Sarka Kata: Édesanyám nélkül összeroppantam volna (Blikk)
Sarka Katának jelenleg barátnői és édesanyja a legfőbb támasza, mióta bejelentette férjének: új életet szeretne kezdeni.
febr. 23
7:25
Napi horoszkóp – 2017. február 23., csütörtök (hirado.hu)
A Kos egyre nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá válhat, a Bika folyamatosan aggodalmaskodik, a Skorpiónak semmi kedve a versengéshez.

Keresés