Egyre több a belvíz által elöntött terület az országban. Fenti galériánk képei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nagycserkesz és tiszavasvári határában készültek.
Felcsút – Csak helyben, felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába az ország leggazdagabb polgármestere, Mészáros Lőrinc, aki pár évvel ezelőtt, hosszas pereskedés után még felrakta az internetre az aktuális bevallásait.
A kártevők tavaly bukkantak fel Afrikában, azóta már Ázsiát és a Földközi-tenger vidékét is fenyegethetik. Nagyon komoly károkat tudnak okozni a mezőgazdaságban.
Mit produkált csodálatos tavunk, a Balaton a hétfégi, hirtelen jött felmelegedésben? A földről és a levegőből is készített fotókat a viharvonal.com csapata, akik a hétvégén túráztak a Balatonnál, ahol gyönyörű képeket sikerült készíteniük a természet téli csodáiról.
Tokió - Japánban imádják az újrahasznosítást, s kitalálták, hogy a 2020-as tokiói olimpia érmeit kiselejtezett mobil-, okostelefonok és tabletekből gyártsák le.
A Facebook és a Google közösségi médiavállalatok és más médiumok hétfőn kezdeményezést indítottak útjára, hogy közösen lépjenek fel az álhírekkel szemben a közelgő francia elnökválasztással kapcsolatban.
Fotó: Budakeszi Vadaspark A borjút születése után rövid időre elkülönítették, de most már megerősödött annyira, hogy a közös játszótéren bandázhat a többi állattal.
München - Hivatalosan felkérték kancellárjelöltnek Angela Merkelt a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségének együttes ülésén. Ha megválasztják az idei választáson, akkor a negyedik kormányzati ciklusát kezdheti meg a német kancellár.
A román kormány lemondását követelő tüntetők a bukaresti kormánypalota előtt február 5-én. A Sorin Grindeanu vezette román szociálliberális kormány rendkívüli ülésén hatályon kívül helyezte korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította. A kormányfő közölte, hogy nem mond le.
Johannesburg - Elvesztette a küzdelmet a dél-afrikai rögbiválogatott korábbi játékosa, Joos van der Westhuizen, aki Lou Gehrig-szindrómás, avagy motoneuron-betegségben (MND) szenvedett.
Emily Ratajkowski néhány év alatt az egyik leghíresebb modell lett a világon, amit leginkább tökéletes testének és extrovertált személyiségének köszönhet.
Bár sokan a várandósságott okolják az anyák testsúlytöbbletéért, sőt az elhízásért is, egy amerikai tanulmány rávilágított arra, hogy a fő bűnös valószínűleg a gyerekneveléssel járó életforma és az életkor.
Fogat mosni mindenki tud – gondolhatnánk –, pedig a kefeválasztástól az alkalmazott technikáig jó néhány dolog van, amit sokan rosszul csinálnak. Lássuk, hogy melyek ezek, s miért veszélyeztetik ragyogó mosolyunkat.
A szemszárazságnak számos oka lehet. Előfordulhat, hogy nem termelődik elegendő mennyiségű könny, esetleg megváltozott annak összetétele, vagy a szokásosnál ritkábban pislogunk.
Indonézia - Az illegális favágók elpusztítják a szumátriai elefántok természetes élőhelyét, ezáltal a kihalás szélére sodorják ezeket a barátságos állatokat. A favágó társaságok, illetve a pálma olaj és gumigyárak felelősek főként ezért a válságos helyzetért.
Internetfüggőség-klinikát hoztak létre a zágrábi pszichiátrián, ez az első ilyen intézmény Horvátországban - közölte az N1 horvát kereskedelmi hírcsatorna hétfőn.
Bár Kasza Tibi és barátnője, Andrea évek óta a jól bevált Thaiföldön nyaraltak, idén gondoltak egy nagyot, és inkább Amerikát választották. A szerelmesek Floridában, Miamiban kezdtek, onnan Dominikára utaztak süttetni a hasukat, most pedig Las Vegasban élvezik az életet. Az élménydús utazásról persze rendszeresen posztolnak is, amelyek közül kiválasztottuk a legjobb pillanataikat.
A túraautó-világbajnokság idei szezonjára hangoló pilóta sokat tesztel a Honda gyári csapatával, közben súlycsökkentő tréninget folytat, és készül az apaszerepre: tavasszal világra jön a gyermekük.
A Sátán is csak ember, derül ki a Lucifer amerikai sikersorozatból. Az ördög büntiben van a pokolban, unatkozik, szórakozni vágyik. Mi mást is csinálna, minthogy emberalakot ölt a földön, és zsarunak áll Los Angelesben. A sorozat második évada hétfőnként a Viasat3-on látható.