Vietnamban tanítja angolra a gyerekeket a szegedi tanárnő. Orosz Andrea maga sem gondolta, hogy túl a negyvenen vándormadár lesz. Harminc éve még annak is örült, hogy a főiskola elvégzése után egyáltalán Szegeden taníthatott, majd az egyetemi oktató lett. Angliában is tanított, de arról nem is álmodott, hogy egyszer egy vietnámi elitiskolában lesz szakmai vezető. Orosz Andrea életéről, élményeiről…
Nyílt levelet írt vasárnap Donald Trump amerikai elnöknek Mahmúd Ahmadinezsád, az egykori keményvonalas iráni államfő (2005-2013) írásában méltatta Trump erényeit, nevezetesen azt, hogy "becsületesen" mutatta be az Egyesült Államok korrupt politikai rendszerét.
Több mint egy tucat migránst fogtak el ma a rendőrök az osztrák határ közelében, Hegyeshalomnál a vonatokat is le kellett állítani, mert a síneken gyalogoltak. A jó idő beköszöntével egyre több migráns érkezik a magyar-szerb határhoz, Szabadkára, miközben az utánpótlás is folyamatos. A balkáni útvonalon jelenleg 80 ezer ember tart az Európai Unió felé. Itthon közben már megkezdődtek az…
A Vízöntő anyagi téren váratlan bevételhez jut, a Nyilas az egyik ismerőse mindent elkövet, hogy kihozza a sodrából, a Szűz tűrőképessége ezen a héten meglehetősen alacsony.
Magyarország — Rendkívül gyúlékony biomassza borítja a hazai parlagon maradt földek nagy részét! – adott ki figyelmezetést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Négyszázötven kopt keresztény menekült el az egyiptomi vallási kisebbség tagjai ellen elkövetett gyilkosságokat követően a Sínai-félsziget forrongó északi részéről, el-Arisból és környékéről a Szuezi-csatorna partján fekvő Iszmailíja városába - közölte Kirillosz Ibrahim tiszteletes, az iszmailíjai kopt egyház illetékese.
Ferenc pápa vasárnap délután ellátogatott a római Mindenszentek templomába, ez volt az anglikán templomban tett első pápai látogatás. A katolikus egyházfő egyszersmind elismerte, hogy a közeledéshez vezető út néha "lassú és bizonytalan".
Magyarország — Éppen jókor jött a Blikk nyereménye Markoticséknak: a nemrég elromlott háztartási gépet az ötvenezres utalványból cserélik le. De a Top Shop-kuponból biztosan másra is futja majd. Csaba feleségére és lányára bízza a vásárlást.
Paraty — Beindult a brazil karneváli szezon. Míg a riói maskarások jelmezekben pompáznak, Paraty tengerpartján alternatív maszkabál kezdődött. A helyiek a tengerpart gyógyító iszapjában fetrengve adják át magukat a szórakozásnak: pezsgőznek, táncolnak, szórakoznak, romantikáznak.
Nem csak nálunk űzik a telet, a világ számos más országában van a mohácsi busójáráshoz hasonló ijesztő, maszkos karnevál. Fenti galériánk képei a spanyolországi Luzonból érkeztek, ahol minden évben megtartják az Ördög és a Maszkok Karneválját.
Táncosok, muzsikusok, énekesek és zászlóvivő diákok ünnepelték napokig Robert Gabriel Mugabe, Zimbabwe keménykezű vezetőjének 93. születésnapját. Hívei ebből az alkalomból egy 93 kilogrammos tortát készítettek számára.
Elhunyt 36 évesen Neil Fingleton, a Trónok harca című tévésorozatban Óriás Maget alakító, 233 centiméter magas brit színész - közölte vasárnap a Daily Mail brit napilap.
Lesodródott az úttestről, majd egy fának ütközött egy személyautó kora este a 44-es főúton, Kecskemét és Nyárlőrinc között, a balesetben az autó vezetője életét vesztette - közölte a rendőrség honlapján.
Az egész Európát és Ázsiát átszelő – és a két kontinenst szárazföldi hídként összekötő Transzszibériai vasútvonal – korabeli nevén „Nagy Szibériai Út” – tavaly ünnepelte a 100 éves évfordulóját.
Érvénytelen lett a vegyi üzem tervezett építéséről meghirdetett helyi népszavazást Algyőn, a voksoláson a szavazók 18,87 százaléka, 832 választó vett részt - hozta nyilvánosságra honlapján a nagyközség önkormányzata.
Manapság már egy csoportos szelfi és egy kis magassarkúban ügyetlenkedés (csak is Jennifer Lawrence részéről) is elég egy emlékezetes momentumhoz, de pár nosztalgikus kép megmutatja, hogy évekkel ezelőtt mely pillanatok hagytak nyomot.
Szabó István Oscar-díjas rendező bízik abban, hogy Deák Kristóf filmje Oscar-díjat nyer - erről az M1 aktuális csatornán beszélt vasárnap néhány órával az Oscar-gála előtt, a rövidfilmek kategóriában a Mindenki című alkotás is esélyes az amerikai filmakadémia díjára.
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Arany Medve-díjas filmjének díszbemutatójával kezdődött meg a 3. Magyar Filmhét vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Az OTP Bank informatikai rendszerében előre tervezett karbantartási munkákat végeznek, ezért hétfőn a hajnali és reggeli órákban szünetelnek és akadoznak a bankkártyás szolgáltatások.
8-10 órás sorokat okozhat a határon és hosszú várakozást a reptereken, ha életbe lép az unió határellenőrzéssel kapcsolatos szigorítása – erre figyelmeztet a kormány. A kérdés, hogy ismét értelmetlen intézkedést hozott-e Brüsszel.
A magyar fegyvertartó-szövetségek, a sportlövők és a vagyonőrök is kiakadtak a belügy javaslatán. Azt találgatják, hogy tévedés történt, vagy valóban el akarja kobozni az állam a fegyvereiket.
Törökország elkészült a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határán épülő betonfal újabb, 290 kilométeres szakaszával - mondta vasárnap Mehmet Ergün Turan, a Török Állami Lakásfejlesztési Hivatal (TOKI) elnöke a TRT közszolgálati televíziós csatornának.
Több mint 30 spanyol nagyvárosban ezrek vonultak utcára vasárnap, hogy támogatásukat fejezzék ki a háborúk elől Európába menekülők felé, és követeljék az Európai Unió áthelyezési programjának azonnali végrehajtását, illetve egy, az emberéletet prioritásnak tekintő migrációs politika alkalmazását.