A Viszkis utódjaként híresült el, Cs. Richárd, akit több tucat pénzintézet elleni támadással gyanúsítanak. Hat év alatt több mint negyvenmillió forintot rabolt össze. A családos férfi az internetes kereskedelem mellett bankrablásból élt. Végigportyázta az országot, átlagosan egy-két millió forintot zsákmányolt alkalmanként.
Idén is jelentősen, 10 százalék körül emelkedhetnek a reálbérek - mondta kérdésre válaszolva hétfőn Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.
"Nagyon, nagyon boldog és büszke vagyok" - írta Facebook-oldalán Hajdú Péter, akinek Frizbi című műsora nézettségi rekordot döntött az ATV-n.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján azt mondta, sajnálja, hogy a budapesti olimpia esetében az eredetileg nemzeti ügyből pártpolitikai ügy lett.
A Quaestor-vezér újra üzent az előzetesből a politikusoknak. 90 milliós beruházással csináltak volna maguknak évi 400 millió tiszta nyereséget, az állam helyett – és ez Szijjártó ötlete volt.
Az NMHH szerint, ha létrejönne az üzlet, az RTL olyan „véleménybefolyásolási képességet” szerezne, ami veszélyeztetné az állampolgárok sokszínű tájékozódáshoz fűződő jogát.
Budapest - Filmforgatás miatt kedd estétől szerda reggelig lezárják a VI. kerületi Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Ellentétes a kelet-ukrajnai válság békés rendezésére kidolgozott minszki megállapodás céljával és szellemiségével, hogy Oroszország hivatalos okmánynak tekinti a szakadárok által kiadott igazolványokat.
Január utolsó és február első hetében tíz napig lehetőségem volt arra, hogy a Samsung legújabb prémium kategóriás okosóráját, a Gear S3-at kipróbáljam. Így hát fogtam magam, elmentem Rómába és ott mindennapi használattal próbáltam rájönni, hogy jobb lenne-e nekem, ha az év többi 350 napján is a csuklómon hordanám?
Nem jogerősen egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kuruzslás miatt a Mosonmagyaróvári Járásbíróság azt a férfit, aki 2010 és 2015 között daganatos betegeket tévesztett meg.
Newcastle - Lisa Lee (25) nem engedte közös ágyukban aludni Lewis Little-t (25) mert párja túl hangosan horkolt. Azonban a hang amit Lisa idegesítő horkolásnak vélt, a férfi halálhörgései voltak.
Illegális gyógyszerkereskedelmi tevékenység miatt bezáratott két budapesti gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
A parlament elkezdi a tavaszi ülésszakát. Orbán Viktor napirend előtt a 2017-es év teendőiről címmel mond beszédet. A miniszterelnök a napirend előtti felszólalásokra reagálva tette helyre az ellenzék vezetőit.
Lojang - Míg a legtöbb férfi inkább óvja, védi legérzékenyebb testrészét az ütésektől és rúgásoktól, Wei Yaobin már 10 éve kiteszi férfiasságát a legnagyobb próbatételeknek is. Mindezt önszántából.
A Dr. Johannes Coy német rákspecialista és táplálkozástudós által összeállított listán nemcsak olyan közismerten egészséges zöldségek szerepelnek, mint a brokkoli (prosztatarák ellen véd) vagy a paradicsom (csökkentheti a mellrák kialakulásának rizikóját), hanem néhány kevésbé megbecsült élelmiszer is, mint például a zeller, a rukkola és az aludttej.
Jogszabályoknak megfelelő a tiszatenyői ivóvíz minősége, miután határozatban rendelte el annak javítását kémiai és mikrobiológiai kifogások miatt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatala.
Halottanként 50-70 dollárt kap, de azt mondta, akkor is szívesen végezné ezt a munkát, ha sok pénze lenne, mert szüksége van arra, hogy folyamatos kapcsolatban álljon a halállal.