Egy Svédországban gazdasági bűncselekmények miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök szerdán Budapesten, a zuglói IKEA áruház mélygarázsában, és az intézkedő rendőrök vették észre a mélygarázsban kigyulladt autót, ami miatt végül ki kellett üríteni az áruházat.
A 32 éves E. Istvan svéd állampolgárt 19 rendbeli gazdasági és pénzügyi bűncselekmény miatt keresték a svédek szerte Európában. A zuglói IKEA-t csütörtökön kiürítették, de nem az elfogott bűnöző miatt, hanem azért, mert az akciózó rendőrök észrevették, hogy a garázsban lángol egy autó. (police.hu)
Február 12-én Budapestre érkezik a Zenevonat Szuper-koncert sorozat! A Budapest Kongresszusi Központban az LGT dalai csendülnek majd fel, ráadásul az LGT együttes két eredeti tagjának közreműködésével!
Megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet. A nagykövetség Facebook-oldalán péntek délelőtt magyarul és angolul is közzétett bejegyzésben az amerikai diplomata azt írta: "január 20-án, amerikai nagyköveti megbízatásom végeztével, elutazom Budapestről".
Hatvanhat éves korában meghalt Om Puri vezető indiai színész, akit a magyar közönség egyebek között A Kelet az Kelet és Az élet ízei című vígjátékokból ismerhet.
Észak-Korea vezetőjét, Kim Dzsong Un-t nem túl mindennapi szituációban kapták lencsevégre. A diktátor ugyanis éppen egy Phenjanban található táskagyárban járt, ahol ellenőrizte a munkálatokat. Az arcára kiült mosoly pedig azt sugallja, nagyon is elégedett volt a teljesítménnyel.
Abul Bajandar egy bangladesi férfi, akit csak faemberként ismer a világ ritka betegsége miatt. A kórnak köszönhetően kéregszerű szemölcsök borítják kezeit és lábát is, de most végre sikerült megműteniük és eltávolítaniuk óriásira nőtt szemölcseit, így lassan el is hagyhatja a kórházat.
Mindig próbálunk a párunk kedvében járni a hálószobában? Folyamatosan új trükkökkel kápráztatjuk el, de előfordul, hogy úgy érezzük, mégis felesleges minden erőfeszítés?
Lavdrim Muhaxheri halálhíre hamisnak bizonyult. Korábban megírta a sajtó, hogy a koszovói dzsihádista életét vesztette Szíriában, ám most élve került elő, sőt Koszovóban, Prizren és Gnjilane városban is látták sétálgatni és kávézókban üldögélni. Az is rejtély, hogy miként tudott egyáltalán hazajutni anélkül, hogy letartóztatták volna, de még nagyobb kérdés, hogy a koszovói hatóságok miért nem…
A miniszterelnök a Parlamentben fogadta a leköszönő úszóelnököt, akinek nagyra értékeli a munkáját, és számít az itthoni és nemzetközi tevékenységére továbbra is az idei vizes világbajnokságon, illetve a 2020. évi Európa-bajnokságon. Ezt Havasi Bertalan jelentette be a kormany.hu-n.
Első fokon tizenkét év fegyházra ítélt a Nyíregyházi Törvényszék pénteken egy férfit, aki 2013-ban és 2014-ben többször megerőszakolta tizennégy éves nevelt lányát, akinek emiatt gyereke is született.
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja az ország polgármestereit arra, hogy az extrém hidegben nyissák meg a fűtött közintézményeket a rászoruló emberek, a hajléktalanok előtt - tájékoztatta a DK országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-t.
Hóvihar tombol Románia délkeleti részén, ahol pénteken a korábbi másodfokú riasztást harmadfokúra emelte a meteorológiai szolgálat hét megyében. A rossz idő miatt háztartások maradtak áram nélkül, a hófúvás miatt több megyében járhatatlanok az utak.
A magyar kormány továbbra is ellenáll a kettős nyomásnak: a határainkat illegálisan senki sem lépheti át, és Brüsszel a magyarok akaratával ellentétesen senkit sem telepíthet be Magyarországra - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke pénteki sajtótájékoztatóján.