Miután írtunk az orosz állami propaganda egyik egészen abszurd húzásáról, nyom nélkül eltűnt a cikk. Itt azért még el lehet olvasni, mit írtak 1956-ról.
„Valótlan dolgok jelentek meg rólam a sajtóban, amelyek alkalmasak a lejáratásomra” – mondta a Quaestor-vezér, aki az MNB 20 milliós felügyeleti bírsága miatt perelt.
De nem világos, kihez került a pénz, mert sem az Országos Bírói Hivatalnál, sem a szlovákiai jegyzékben nem szerepel ilyen nevű civil szervezet – írja a Napi.hu.
Barack Obama irodája ma kiadta a volt amerikai elnök első közleményét, mióta Donald Trump vezeti az Egyesült Államokat. Eszerint Obama támogatja a Trump eddigi húzásai elleni tiltakozásokat. Obama felszólalt a vallási alapú diszkrimináció miatt is. Kevin Lewis szóvivő útján közölte, hogy érthető a tiltakozás, amikor: „Az amerikai értékek forognak kockán.” (Politico)
Az összes áldozat azonosítását a DNS-ük alapján jelentette be a rendőrség. Köztük volt az a két ember, aki még olasz kórházban van, és akit a rokonaik a szörnyű állapotuk miatt nem tudtak felismerni.
Legalábbis nem nagyon lehet másra következtetni, miután Sean Spicer ma egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy akár egy 5 éves is lehet terrorista, és hogy a québeci mecset elleni támadás „egy szörnyű emlékeztető arra, miért is kell ébernek maradni”, azaz kb. a muszlimellenes akcióval védte a muszlimellenes elnöki rendeletet. Mintha csak az lenne a lényeg, hogy forrjanak az indulatok, és a…