2016. február 14. vasárnap

febr. 14
7:17
Fegyvereket szállító briteket fogtak a görög-török határon (444.hu)
A két, iraki származású férfinál több mint egy tucat fegyvert és húszezer lőszert találtak. A két, húszas éveiben járó gyanúsított nem szerepel egyetlen terrorista- vagy bűnügyi adatbázisban sem. (AP via MTI)
febr. 14
7:33
Aprópénzért lehet nézni a magyar focit (BorsOnline)
Európa-szerte tüntetésbe kezdtek a szurkolók az egekig emelkedő jegyárak miatt. Körülnéztünk, tavasszal melyik NB I-es sta­dionba mennyiért juthatunk be.
febr. 14
7:48
Szemelyben és Tiszanagyfaluban már egy és negyed órája választás van (444.hu)
Az előbbi, baranyai településen az önmagát feloszlató képviselő-testület, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban pedig a nyugdíjba ment polgármester helyett választhatnak újat a választók. Szemelyben kilencen harcolnak négy képviselői helyért, Tiszanagyfaluban három független és egy munkáspárti jelölt közül választhatnak polgármestert. (MTI)
febr. 14
7:50
Harminc embert mészárolt le a Boko Haram Nigéria északkeleti részén (444.hu)
Két falura támadtak rá az iszlamista fegyveresek. Kisbuszokon és kerékpáron érkeztek a két eldugott faluba, Yakhariba és Kahifába. Az egyiket péntek éjjel, a másikat szombaton rohanták le. Áldozataik torkát elvágták, élelmiszerraktáraikat kifosztották, marháikat elhajtották. (MTI)
febr. 14
7:51
Ön szerint meddig nem adták át a helyet ennek a terhes nőnek? - videóval (BorsOnline)
Mintha a budapesti metrón is láttunk volna már hasonlót. Egy ifjú hölgy kilenc hónapos terhesen hiába várt arra, hogy a londoni szerelvényen átadják neki a helyet. Végül egy fiatalembernek megesett rajta a szíve.
febr. 14
7:52
Meghalt az amerikai Legfelsőbb Bíróság talán leghumorosabb bírója (444.hu)
Antonin Scalia a konzervatív bírák szellemi vezére volt. Maró gúnyát és elképesztő intellektusát még legnagyobb politikai ellenfelei is elismerték.
febr. 14
8:09
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye (BorsOnline)
Merkel titkos paktumot kötött a törökökkel a menekültek betelepítéséről – mondta a kormánylap szerint Orbán Lillafüreden.
febr. 14
8:27
Alkoholista anyja miatt lett sztárfocista (BorsOnline)
Dele Alli nyurga, egy-két tetoválás díszíti, és pofátlanul fiatal. Ám a nigériai származású focista élete cseppet sem szokványos.
febr. 14
8:45
Hát ilyet: újra eladó Rékasiék villája (BorsOnline)
Most beköltözhet az egykori álompár irigyelt, felkapott Pest környéki településen épült hatalmas villájába, már ha van 83 millió forintja.
febr. 14
8:54
Túl jól alszik a gyereke? Szeretné, ha rémálmoktól visítozva ébredne az éjszaka közepén? Van megoldás! (444.hu)
Az év játékslágere az arcletépő horrormackó lesz.
febr. 14
8:56
Kést ragadott egy brazil rák! (444.hu)
Az ollója kevésnek bizonyult, felfegyverkezve készül szembeszállni a világ kihívásaival.
febr. 14
9:21
A Heim Pál Gyermekkórház számít Önre! (X) (BorsOnline)
Pillantson be alapítványunk kihívásokkal teli mindennapjaiba, ahol a legnagyobb segítségünk Ön!
febr. 14
9:23
Zsédáék nem kérnek az MTVA stylistjából (BorsOnline)
Bár A Dal című műsornak saját divatszakembere van, de nem minden szereplő veszi igénybe a segítségét: Zséda és Tatár Csilla ragaszkodik saját stylistjához. Vesztére.
febr. 14
9:27
Szaúd-Arábia is elkezdi bombázni az ISIS-t (444.hu)
Újabb bonyodalom Szíriában: a szaúdi beavatkozást, még ha az nem is egyoldalú, elég rossz szemmel nézi Aszad rezsime.
febr. 14
9:39
Milliókat csalt ki Mária a társkeresős férfiaktól (BorsOnline)
Az interneten megismert férfiak szíve mellett a pénzét is elrabolta a ceglédi nő.
febr. 14
10:00
Apró darabokból építeni fel egy világot (444.hu)
Absztrakt hiphop és ambient, rengeteg tördezés 46 percben: Yapo a Hangoverben.
febr. 14
10:02
Négy napig tartó hajsza után elfogták a New York-i gyerekgyilkost (444.hu)
A 23 éves Michael Sykes szerdán gyilkolta meg 26 éves barátnőjét Rebecca Cutlert, és két gyermekét, a másfél éves Zianát és a négy hónapos Maiyah-t.
febr. 14
10:15
Matekzseni a 138 kilós falember (BorsOnline)
John Urschel a Baltimore Ravens NFL-csapatának falembere, szabadidejében zseniális matematikus. Egy biztos: 1:600 mil­liárdhoz az esélye annak, hogy valaki ott köt ki, ahol ő.
febr. 14
10:33
Miért van másfél éve kakaszex a pécsi Fidesz weboldalán? (444.hu)
Ezt úgy tűnik, a Fideszben sem tudja senki. Az oldalt primitív módszerrel próbálták elérhetelenné tenni, de az undorító képek továbbra is ott vannak.
febr. 14
10:35
Putyin elkezdi kiárusítani a családi ezüstöt? (444.hu)
Szeptemberben parlamenti választások lesznek. Ha el akarják kerülni a megszorításokat, gyorsan bevételt kell szerezniük.
febr. 14
10:51
Szerelmi vallomások oldala lett Kasza Tibi profilja - videó (BorsOnline)
Egy napra kölcsönadja szerelmes rajongóinak a Facebook oldalát, és romantikus üzenőfallá változtatja azt Kasza Tibi. Vasárnap délig bárki jelentkezhet, aki így szeretne üzenni.
febr. 14
11:06
Úgy tűnik, hogy Andy Vajna kénytelen lesz kihagyni az Oscar-gálát (444.hu)
"Rosszalkodik az egészsége" - mesélte a témában jártas informátor a Borsnak. Ha Vajna nem is, Vajnáné még ott lehet a gálán.
febr. 14
11:09
Csak vele állt szóba Johnny Depp (BorsOnline)
Bő három évtizede tudósít az álomgyárból, könyvet írt az Oscarról, s egyedüli magyar tagja a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezetének. Ő Návai Anikó, aki a Saul fia Oscar-esélyeiről is mesélt.
febr. 14
11:39
Annyira béna volt a marihuánatermesztő, hogy a bíróság inkább nem is küldte börtönbe (444.hu)
Joshua Hughes negyven tő kendert próbált termeszteni, de a bíró a tetthelyen készült fotók alapján nem volt hajlandó kereskedelmi célúnak nyilvánítani a termesztést.
febr. 14
11:41
A finn közigazgatási bíróság szerint Magyarország nem biztonságos a menekülteknek (444.hu)
Ezért nem engedték meg, hogy ide toloncolják vissza a menedékkérőket.
febr. 14
11:45
Megható dolgot tettek diákjai a tanárért - videó (BorsOnline)
Van még remény: elképesztő ajándékkal lepték meg a tanár urat a tanulók.
febr. 14
12:21
Szépségét siratja Drew Barrymore (BorsOnline)
Ugyanakkor nem bánja, hogy gyermekeire áldozta szépségét. Ami nem is csoda.
febr. 14
12:45
Vona Gábor szerint nincs realitása Erdély visszacsatolásának (444.hu)
Ez volt a romániai Digi24 hírtelevíziónak adott nyilatkozata néppártos része. A hagyományosan jobbikos részben pedig valami zavaros elméletet adott elő arról, hogy a román hatóságok talán amerikai megrendelésre izélgetik a magyar szélsőjobboldali mozgalmakat.
febr. 14
13:15
Új őrület: kontúrozza a nyakát, ha divatos szeretne lenni - videó (BorsOnline)
Újabb őrület van kibontakozóban az Instagramnak köszönhetően, ez pedig nem más, mint a nyak kontúr.
febr. 14
13:18
Emberek, az megvolt, hogy Hitler a Holdon halt meg? (444.hu)
"Mindössze azt nem sikerült eddig megfejteni, hogy mikor" - írja a Bors.
febr. 14
13:51
A mellei is világítanak Marilyn Monroe hasonmásának - fotók 18+ (BorsOnline)
Elképesztően dögös képeket posztol magáról a díva kiköpött mása, csak Courtney mellei mindehhez akkorák, hogy nem mindig férnek el a fotón.
febr. 14
13:51
John McCain szerint orosz trükk a szíriai fegyverszünet (444.hu)
A volt elnökjelölt a müncheni biztonságpolitikai konferencián szólalt fel. Szerinte a héten aláírt egyezmény valójában az orosz katonai hódítás diplomáciai előkészítése csupán.
febr. 14
14:09
Ilyen is van: Raboknak tart jógát Panni (BorsOnline)
Kevés fogalom áll olyan távol egymástól, mint a börtön, meg a jóga. Bakonyi Panni azonban gondolt egy nagyot és összehozta a kettőt.
febr. 14
14:24
Ha van biztos pont az életben, akkor az ez a bosnyák zenekar (444.hu)
A Sateliti az élet nagy témáit járja körbe: Facebook, Audi, kisgatya.
febr. 14
14:26
Őrizetbe vették a gyilkossággal vádolt fideszes harmadik társát is (444.hu)
G. A.-t vasárnap délben, a ferihegyi reptéren fogták el a rendőrök.
febr. 14
14:28
A kínai jegybankelnök nem aggódik a renmimbi elleni támadások miatt (444.hu)
Szerinte nincs alapja a támadásoknak, mert a tőke nem menekül az országból, csak "kivonják". Januárban például 113 milliárd dollárnyi vontak ki.
febr. 14
14:57
Három hónappal a terrortámadások után befejezi félbeszakadt koncertjét az Eagles of Death Metal (444.hu)
A zenekar koncertjén kilencven emberrel végeztek a terroristák. Kedden jótékonysági koncertet adnak a túlélőknek.
febr. 14
15:03
Újabb őrizetbe vétel a fideszes gyilkosság kapcsán (BorsOnline)
Egy harmadik férfit is őrizetbe vettek vasárnap a rendőrök azzal az emberölési üggyel kapcsolatban, amelyben a dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is érintett.
febr. 14
15:21
Nem fogja elhinni, mit kapott Zimány Linda Valentin-napra (BorsOnline)
Szerelmesek ünnepe van a modellnél is, akit nagy értékű ajándékkal lepett meg kedvese.
febr. 14
15:23
Egy eurót kapott Le Pen, nem gazdagodott meg (BorsOnline)
Nem jött be a veterán francia politikus Jean-Marie Le Pen terve, nem sikerült bezsebelnie több tízezer eurót Madonna exén.
febr. 14
15:30
A Bild szerint Orbán Magyarországa Európa szégyene, a legnagyobb veszély (444.hu)
A legnagyobb német bulvárlap vasárnapi kiadásában a jövő heti EU-csúcs előtt értékelték a kulcsszereplőket. Orbánnal nem bántak kesztyűs kézzel.
febr. 14
15:32
Tavaly a harmadával csökkent Oroszország kereskedelme az EU keleti országaival (444.hu)
A Krím elfoglalása utáni szankciók miatt 2015-ben az előző évihez képest 30 százalékkal, 5,9 milliárd euróval csökkent Oroszország kereskedelme Litvániával, Lettországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Csehországgal és Bulgáriával, és az év első 11 hónapjában Szlovákiával és Magyarországgal is hasonlóan alakult az üzlet. Ez és a zuhanó olajár súlyosbította az orosz recessziót. (FT)
febr. 14
15:39
Ilyen ajándékra ébredt Gáspár Evelin - fotó (BorsOnline)
Az egyre karcsúsodó Gáspár lány nem semmi meglepetést kapott Valentin-napra.
febr. 14
16:03
Amerika szerint Albánia a helyes úton jár (444.hu)
John Kerry külügyminiszter látogatott el Tiranába.
febr. 14
16:15
Felújítják a szétlőtt Bataclant (BorsOnline)
Kilencvenen vesztették életüket a teremben, de ettől még nem állhat meg az élet. Év végén újra nyitnak.
febr. 14
16:36
Felfüggesztettek egy New York-i tanárt, mert forró kakaót vett egy gyászoló diáknak (444.hu)
Ezzel megszegte a Long Island-i iskola hülye szabályát.
febr. 14
16:38
Obama Valentin-napra verssel kedveskedett a feleségének (444.hu)
Az Ellen Show-ban olvasta fel a verset a feleségének, akivel az idei ünnepen nem lehet együtt, mivel Kaliforniába ment. A kőkemény költemény lefordítására nem vállalkozom, tekintve, hogy ilyen magvas gondolatok vannak benne: „I love you so much, I Obamacare about you more than you even know.” (Independent)
febr. 14
16:51
Rolling Stones-koncerten lövöldöztek Argentínában (BorsOnline)
Lelőtték a Rolling Stones zenekar egyik stábtagját Argentínában.
febr. 14
17:09
Ivancsics Ilona bátor újrakezdő (BorsOnline)
A színésznő férjével együtt alapította magánszínházukat. Nem bánták meg a döntésüket.
febr. 14
17:11
Elefánt vitte a Bazilikánál a menyasszonyt (BorsOnline)
Nem mindennapi látványban lehetett része azoknak, akik vasárnap kora délután Budapest belvárosában sétáltak.

Keresés