A Nemzetközi Valutaalapot 2011 – a szintén francia Dominique Strauss-Kahn szexbotrányos bukása – óta vezető Christine Lagarde az egyetlen jelölt az IMF igazgatói posztjára, közölte a szervezet. (Reuters)
Gyermekként a ház melletti dombon szánkózott, majd húgával az udvarukon korcsolyázott a szalagos magnóból áradó zenére. A szép emlékek ellenére mégsem a tél lett Gaál Noémi kedvenc évszaka. A TV2 csinos időjárás-jelentője szeret koncertekre, moziba járni, ha van ideje rá, akkor élvezi főzést, de a pacalpörkölt például tiltólistás.
Brutális szexuális erőszak miatt van sokkban Alsó-Szászország fővárosa, Hannover. A német nagyvárosban egy 25 éves diáklányt becstelenített meg egy 37 esztendős menekült, és közben azt üvöltötte: Insallah, azaz „Allah így akarja!”.
Őrizetbe vettek egy magyar férfit a hatóságok Magyarországon, akit a német rendőrség azzal gyanúsít, hogy köze lehet egy magyar származású nő halálához – számolt be róla csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című német lap.
Igazán szomorú, de a közel egy éve nálunk is bemutatott luxus villa továbbra is parlagon hever. Az ára változatlan: 380 és 400 millió forintért is megtaláljuk az Ingatlanbazáron.
Az újabb áldozat a kórházban halt bele sérüléseibe csütörtökön. A rendőrség most egyszerre vizsgálja a dél-bajorországi Bad Aiblingnél történt, keddi baleset technikai és emberi tényezőit. Egyelőre egyik lehetőséget sem zárták ki. A rendőrség szóvivője szerint ha arra jutnak, hogy a balesetnek nem voltak technikai okai, akkor csak az emberi mulasztást vizsgálják tovább. (via SZ)
Miközben a FIFA története legsúlyosabb válságát éli, megalakult egy titkos szervezet, amely napvilágra hozta Jackson Martínez, Toni Kroos és még sokak szerződését. A Wikileaks mintájára létrejött Football Leaks célja, hogy megálljt parancsoljon a korrupciónak, és hogy a foci mind átláthatóbbá váljon.
A kormány 400 milliót költött önfényezésre Andy Vajna csatornájánál, most mindössze 856 ezer forintra büntette meg őket a médiatanács, mert társadalmi célú hirdetésként közöltek politikai reklámokat. Az RTL korábban 144 milliós bírságot kapott a Való Világ miatt.
A folyó csütörtökön délután 353 cm-en tetőzött a sajópüspöki szakaszon. Ha következő 72 órában nem lesz jelentős mennyiségű csapadék, akkor a Sajón, a Tarnán és az észak-magyarországi folyókon, patakokon levonulhat a jelenlegi árhullám. Sajógalgóc határában így nézett ki. (Fotó: MTI/Kaszás Tamás)
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság január elején indított nyomozást emberölés megalapozott gyanúja miatt egy két évvel ezelőtt eltűnt dunaújvárosi férfi ügyében. Az üggyel kapcsolatban az illetékes bíróság csütörtökön két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett. Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. (police.hu)
A dublini rendőrség figyelmeztette az Independentet, hogy veszélyben lehetnek azok a riporteteik, akik a múlt heti, boxmeccs előtti lövöldözéssel foglalkoznak.
Aki elhanyagolja magát egy párkapcsolatban, az méltatlanná válik arra, hogy szeressék – így Bochkor Gábor a Music FM-en. Van, aki szerint nem szabad ilyen szavakkal illetni hölgyeket, sokan ettől lesznek lelki betegek.
A miniszterelnök lányának esküvője Budapesten volt, de a születendő gyerek keresztelőjét családiasabb környezetben itt is megtarthatnák. Mindezt Felcsúton a falu lakói mondták a Borsnak, akik örülnének, ha Tiborcz István és Orbán Ráhel gyermekét náluk keresztelnék meg. A településen református és katolikus templom van.
31 éves milliomos férfi keres maximum 19 éves, modellalkatú lányt heti 2-3 találkozásra. Havi félmilliót fizetek. A hirdetés valós, ám a 19 éves lány ennek a kétszeresét keresi.
Az időjárásjelentés szerint ma kifejezetten esős idő várható, ráadásul nagyon hideg is lesz. Ebből Budapest belvárosában nem sokat érezni. Hűvösnek hűvös van, de farkasordító hidegről nem tudok jelenteni, ahogy csapadéknak se véltem felfedezni semmilyen jelét.
Több mint két évtized után vége Nemcsák Károly házasságának – írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a döntést a József Attila Színház igazgatójának felesége, Darvasi Ilona hozta meg. Nemcsák már el is költözött vidéki otthonukból.
A Genfben kötött egyezmény szerint egy héten belül felfüggeszti az ellenségeskedést a hatalom és ellenzéke, azután már csak az ENSZ által terroristának minősített szervezeteket lehet csak támadni.
A kórház egyik orvosa szerint előfordult, hogy még hideg víz se folyt a csapokból. A kórház igazgatója szerint nincs ekkora baj, a meleg víz "szakaszos kieséséről" megfelelően tájékoztatták a dolgozókat.