Kecskemét - Meghalt egy autó sofőrje, aki eddig ismeretlen okból lesodródott az úttestről péntek éjjel az 54-es főúton Helvécia közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője szombat reggel az MTI-vel.
Balatonfűzfő — Biztosan kikerekedett szemekkel nézik – már ha észrevették volna – az autósok azt a sebességmérő készüléket, amelyiknek lencséje egy bokorból kandikált ki Balatonfűzfő közelében.
Bejutottunk a VV8 fürdőszobájába, ahol érdekes pillanatokat örökítettünk meg. Előttünk zuhanyzott Lóri, aki utána Dinával csókolózott a víz alatt. De Vivi is ledobta a textilt, ismét ruha nélkül láthatjuk. Vigyázat, 18+-os tartalom!
Ki ne ismerné azt a leírhatatlan érzést, amikor bizsereg a szívünk, elolvadunk a gyönyörtől egy másik emberi lény láttán, és a legszívesebben átölelnénk az egész világot? Ezt hívják szerelemnek!
Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom vezetője már korábban mondta, Róma "nem kér az olimpiából". Az olasz sajtó szerint Virginia Raggi is nemet fog mondani. A főváros hivatalos álláspontját a jövő héten ismertetik.
Róma főpolgármestere a jövő héten fogja bejelenteni, hogyan döntött a 2024-es nyári olimpia ügyében, úgy tűnik, nagy rá az esély, hogy Róma ezúttal nemet fog mondani. Ez azt jelentené, hogy Budapest esélye jelentősen megnő az olimpiarendezésre.
Budapest - Szalagkorlátnak csapódott egy személygépkocsi péntek este Budapest XIV. kerületében. A baleset után percekkel később megérkeztek a tűzoltók.
Kedves Olvasó! Igazi ínyencfalatokat ajánlok a hét végére! Előételként pikáns tonhalsalátát avokádóval, kaviárral körítve, főételként pedig páclében érlelt szarvasgerincfilét, nem kevésbé különleges körettel, mézben karamellizált gyümölcsökkel tálalva! Az ebéd 860 kcal/fő értéket tartalmaz, az ára pedig 1780 Ft/ fő.
Budapest — Nekem menyasszonyom volt, családot terveztünk meg minden – mondta a reggeli büfiztetés közben Tivynek a teraszon Attila, a ValóVilág powered by Big Brother villájában.
Egy 61 éves nő megengedte, hogy két ismerőse a lakásában éljen cserébe azért, hogy a prostitúciós tevékenységükért járó pénz egy részével fizettek neki.
Mégiscsak annak az álláspontnak van igaza, amit Magyarország is évtizedek óta képvisel, amely az Európai Uniót a közösségek közösségeként képzeli el - fogalmazott az uniós biztos.
Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját - fogalmazott a miniszter.
Az egész világ megszerette azt a törpepapagájt, akit Rheanak hívnak és betegsége miatt nem nőttek ki a tollai. Gazdája, a bostoni Isabella Eisenmann az interneten olvasta, hogy a madárnak szerető otthonra van szüksége, így azonnal cselekedett és örökbe fogadta. A pulóvereket nemcsak azért hordja, mert jobban néz ki bennük, hanem melegen is tartják, mindez betegsége miatt szükséges, aminek…