Georg Spöttlét húsz perc alatt már másodszor (!) kapcsolták a délután hármas híradóban, elmondta, hogy ugyan nem tud semmit ő sem, de ő "arab, albán, nigériai" érdekeltségű maffialeszámolásra gyanakszik, és egyébként egyszer egy szír férfi is robbantott már szögbombát. Ez aztán az óvatos, mértéktartó tájékoztatás!
A 2013-ban elfogadott választási eljárásról szóló törvény alapelvei között új elemként jelent meg a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése: a szavazáshoz például Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek.
Fogalmi ellentmondásnak nevezte a visegrádi négyek javasolta "rugalmas szolidaritás" elvét az olasz EU-s államtitkár, aki új politikai paktumot szorgalmazott az európai gazdasági és biztonságpolitikában.
A rendőrség újabb felhívást tett közzé a szombat éjszakai, Teréz körúti robbantás ügyében. A felhívás mindazokhoz szól, akik Budapest területén bármilyen térfigyelő kamerát működtetnek - tehát üzletek, középületek, cégek, de akár magánházak tulajdonosai is figyeljenek:
Sanghaj — Újra dobogóra állhatott Michelisz Norbert (képünkön), a Honda magyar pilótája második helyen végzett a túraautó-világbajnokság Kínai Nagydíjának nyitó futamán.
Őrizetbe vettek két radikalizálódott nőt a dél-franciaországi Nizzában, akik a gyanú szerint terrorcselekményre készültek egy külföldön tartózkodó francia dzsihadista buzdítására - közölték vasárnap rendőrségi források.
Manchester — Különleges élményben volt része Zlatan Ibrahimovicnak: a Manchester United svéd klasszisára a Leicester elleni angol élvonalbeli bajnoki mérkőzésen (4-1) a „hasonmása” rontott rá.
Flensburg — Sorozatban második Bajnokok Ligája-mérkőzésén produkált érthetetlen összeomlást a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapata: a BL-döntő után ezúttal a német Flensburg otthonában nem tudott hatgólos előnyről nyerni, 24-24-gyel kezdte a sorozatot. A magyar bajnok május végén, a kölni Final Four döntőjében kilencgólos előnyről bukta el hétméteresekkel a trófeát a lengyel Kielce ellen.
Nizza, Franciaország - Őrizetbe vettek két nőt, akik a gyanú szerint terrorcselekményre készültek egy külföldön tartózkodó francia dzsihadista buzdítására.
Az olasz kormány javaslatot dolgozott ki egy európai védelmi erő létrehozására, amelyet Roberta Pinotti védelmi miniszter az Európai Unió védelmi felelőseinek pozsonyi informális találkozóján mutat be - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap vasárnap.
Los Angeles — Mi lehet a háttérben? Nemcsak Brad Pitt (52) számára volt meglepő Angelina Jolie (41) válókeresete, pláne a vádaskodás, hogy férje csalfa, iszákos, a gyerekeikkel erőszakos, és túl sok marihuánát szív.
Aleppó — Kétmillió lakos maradt víz nélkül Aleppóban, miután a szíriai légierő megrongált egy szivattyúállomást, a lázadók pedig bosszúból leállítottak egy másikat.
Németországban a kvótareferendum kapcsán foglalkozott Magyarországgal két vasárnapi lap, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) és a Bild am Sonntag.
Érvénytelen szavazásra, illetve arra buzdított a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) vasárnapi, a budapesti Kossuth téren megrendezett demonstrációján, hogy a választók ne vegyenek részt a kötelező betelepítésről október 2-ára kitűzött népszavazáson.
Abdel Fattah esz-Sziszi egyiptomi államfő utasítást adott a határellenőrzések szigorítására, miután a héten felborult egy többnyire egyiptomi migránsokat szállító hajó legalább 160 ember életét követelve.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke fontosnak nevezte, hogy Magyarország - ahogy az elmúlt 12 évben - Európához tartozzon. Ezért az MSZP arra buzdít mindenkit, hogy maradjon távol az október 2-i kvótareferendumtól - mondta Molnár Gyula vasárnap Győrben.
Élete 43 évét kerekesszékben töltötte téves orvosi diagnózis miatt egy portugál férfi - közölte vasárnapi számában a Jornal de Noticias című portugál lap.
Budapest - Nyílt levélben válaszolt Schobert Norbi - újra -a TV2 műsorvezetőjének. Majka két nappal ezelőtt fakadt ki a Facebook-on, azt sérelmezte, hogy a fitneszguru Bulgária aranypartját Ózdhoz hasonlította.
MTI Fotó: Bruzák Noémi „HÜLYE KÉRDÉSRE EZ A VÁLASZ!” – hirdeti bemutatós plakátján Bokros Lajos pártja. Bokros néhány szónok társaságában pár száz fős közönség előtt beszélt ma a Parlament előtt arról, hogy nem érdemes elmenni szavazni.
A rendőrségi tájékoztatón bemutattak egy hangfelvételt, amely a robbanás utáni pillanatokban készült. Az hallható rajta, ahogyan az egyik sérült rendőr, a férfi segítséget kér.
A hétvégén, Los Angelesben volt a 7. Face Forward gála. A szervezet, amely évente megrendezi ezt a gálát, azokon az embereken kíván segíteni a befolyó pénzzel, akik olyan bűncselekmények áldozatai lettek, melyben súlyos roncsolódást szenvedett az arcuk. A gálán általában a legszebb nők járnak az élen a gyűjtésben. Nézze meg galériánkban őket!
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, hogy a német jog szerint minden robbantás terrortámadásnak minősül, ami Magyarországon is feltehetően így van.