Csupán négyhengeres, mondhatni ennél „lejjebb” nincs már Porsche, ráadásul a 718 Cayman S közvetlenül a 911-es alá pozícionált, így kíváncsian vártuk a végeredményt.
A kormánypártok szerint a szocialisták még mindig tartoznak a válasszal arra, hogy valójában kié a Simon Gábor korábbi MSZP elnök-helyettes titkos külföldi és hazai számláin rejtegetett több száz millió forint és ez honnan származik.
Nem csak 90 napig, hanem egész évben lehet majd hazai áron mobilozni az EU-n belül. De csak akkor, ha legalább néha abban az országban is van a SIM, ahol vették.
Elhunyt Curtis Hanson, az Eminemről szóló 8 mérföld és a Wonder Boys - Pokoli hétvége rendezője, aki forgatókönyvírói Oscar-díjat kapott a Szigorúan bizalmas című filmjéért.
A heti két szabadnap törvényi jogunk, de mennyit kell fizetnie a munkáltatónak, ha mégis behív minket mondjuk a hét utolsó napján, holott ez nem volt eltervezve?
Gyönyörű a kivitelezése, pazar a fényezése: az új iPhone 7-tel aztán lehet villogni, már amíg elő nem húzzuk először a zsebünkből. Az Apple legújabb terméke nagyon könnyen gyűjti a karcokat, a fekete színverziójú telefon házának fényezése már attól is megsérül, ha van mellette egy-két tárgy a zsebünkben.
Teljesen lezárják az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán a városközpont felőli közúti alagutat csütörtökről péntekre virradóan javítási munkák miatt - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-t.
A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2016. szeptember 23-25. között, immáron tizenkettedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét.
A középpontjával Kelet-Ukrajna felett elhelyezkedő légörvény fokozatosan egyre távolabb kerül térségünktől, nyugat felől szárazabb levegő érkezik. Már talajmenti fagyokra is készülni kell - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután a Facebook-oldalán.
Az állami tisztviselők új képzési programjának és a közszolgálati továbbképzési rendszer megújításának célja a versenyképesebb, naprakészebb közigazgatás kiépítése, amely hozzájárul egy jól működő gazdasághoz és a polgári társadalom megerősítéséhez is - hangoztatta a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára az állami tisztviselők új rendszerű képzésének nyitórendezvényén, szerdán a…
Habsburg Ottó hagyatékának gondozására alapítványt hoz létre a kormány, ha a parlament elfogadja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erre vonatkozó törvényjavaslatát.
Tíz év múlva is lesz Európai Unió, amelynek Magyarország is tagja marad - állapították meg egybehangzóan szerdán az Együtt konferenciáján részvevő kormánypárti és ellenzéki politikusok.
Kétségbeesve kerestetik szülei a 16 esztendős, hajdúsámsoni Kiss Ritát, akiről már 10 napja semmit nem tudnak. Állítólag egy két évvel idősebb fiúval tűnt el.
Magyarország - Megvan a miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferencnek egy esetleges előrehozott parlamenti választás esetén. A volt kormányfő az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, hogy ő maga nem indulna a miniszterelnöki székért.
Kontakt - Keleti Éva fotói címmel nyílik kiállítás csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvétele is látható.
2017-ben indulhat a szociális életpályamodell bevezetése - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy szerdai budapesti konferencián.
Nottingham - Megadták a módját az ünneplésnek az Arsenal focistái, miután kedden 4-0-ás sikert arattak az alacsonyabb osztályú Nottingham ellen az angol Ligakupában.
A börtönök zsúfoltságának felszámolására és hatékony jogorvoslati rendszer kiépítésére tett javaslatot Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országgyűlésnek.